Bár fontosság szempontjából elméletileg nem lehet különbséget tenni a minisztériumok között, mégis egy-egy tárcának nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a másiknak. A kimagaslóan fontos tárcák között szokták emlegetni a pénzügyminisztériumot, a belügyi tárcát, az infrastrukturális minisztériumot és a külügyminisztériumot. A külügyminisztérium illetékessége több, egymással szorosan összefüggő területre kiterjed. A külügyi tárca, élén a miniszterrel, a külkapcsolatokban képviseli az adott ország érdekeit, megpróbál minél jobb státuszt teremteni országának a nemzetközi közösségen belül, lefekteti a más országokkal való együttműködés alapjait, segít elhárítani az esetleges feszültségeket és mindennek folyományaként érdemben járulhat hozzá ahhoz, hogy minél több külföldi beruházó érkezzen az országba. Mindennek okán egyáltalán nem mindegy, hogy ki tölti be egy ország külügyminiszterének a tisztségét.
Ivica Dačić 2014 óta áll a szerb Külügyminisztérium élén. Feltételezhetjük, hogy a nemzetközi közösség számára nem Dačić a szerb külügy első „üde színfoltja”, ám biztos, hogy a legautentikusabb miniszterek között tartják számon. Múlt héten az Észak-atlanti Tanács Washingtonban megtartott nyugat-balkáni konferenciáján Dačić ismét a Napóleon-szindrómában szenvedő harcias (kis)ember hangnemét ütötte meg, amikor az újságírók kérdést intéztek hozzá Nenad Popović tárca nélküli miniszter adóparadicsomokban való érdekeltségeivel kapcsolatban: „Az adóparadicsomokat nem Nenad Popović találta ki, hanem Önök. A mi régiónk sokkal vendégszeretőbb, mint az Önöké. Ha muszáj az USA-ba utaznom, kényszerítenem kell magam arra, hogy ennyire udvarias legyek. És akkor még nem beszéltem az államokbeli légitársaságról, a United Airlinesről. Frankfurtban úgy bántak a régiónkból érkező utasokkal, hogy majdnem megfordultam és hazamentem. Mindenki ezt gondolja, de rajtam kívül senkinek nincsen bátorsága mindezt kimondani.”
Igen, Dačićról valóban sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy megtartja magának gondolatait. A verbális kommunikáció mestere, aki attól sem riad vissza, hogy énekelve próbáljon kapcsolatot teremteni hallgatóságával. Mahmúd Abbász, Szergej Sojgu, Szergej Lavrov, Angela Merkel, Francois Hollande, Emmanuel Macron és Federica Mogherini csak néhány név azoknak a külföldi politikusoknak a listájáról, akik meggyőződhettek Dačić rejtett „pacsirta”-egyéniségéről. A legmeghittebb „magánkoncertben” az akkor távozófélben lévő Catherine Ashton bárónőnek, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének volt, akinek kormányfői minőségében Dačić Đorđe Balašević Oprosti mi Katrin című dalát énekelte el. Legkifizetődőbb szereplését pedig a Recep Tayyip Erdoğan török államfő belgrádi látogatásának alkalmával szervezett vacsorán jegyezhette, amikor Mustafa Jusufspahić mufti pénzzel jutalmazta produkcióját. Amikor már sokadszorra kérdezték tőle, hogy miért énekel kényszeredetten éppen aktuális állami tisztségének gyakorlása közben, Dačić kifejtette: „Szerbia kicsi ország. Nincsen pénze, befolyása sem nagy és atombombája sincsen. Szerbia fegyvere a vendégszeretet és a charme.” Valószínűleg Szerbia charme-jának hangsúlyozása az oka annak, hogy Dačić folyatja az elődje, Ivan Mrkić által megkezdett gyakorlatot és igencsak mutatós, ám erkölcsi szempontból annál gyanúsabb előéletű széplányokkal veszi magát körbe a Külügyminisztériumban, arra az esetre, ha a dal esetleg nem lenne elég és a külkapcsolatok építése megkövetelné az impozáns mellbőséget.
A Dačić által szórakoztatott politikusok névsorának felidézése arra is rávilágít, hogy mennyire rugalmas a Szerbiai Szocialista Párt elnöke a koalíciós együttműködés tekintetében. Miután Slobodan Milošević idejében elsajátította a politikai útvesztőkben való tájékozódást, politikai atyjának bukását követően életben tartotta a szocialistákat, új programmal igyekezett megírni a párt történetének következő fejezetét, kieszközölte, hogy a Boris Tadić vezette Demokrata Párt tisztára mossa a szocialistákat, majd a 2012-es választásokat követően minden további nélkül a Szerb Haladó Párt felé fordult. Ivica Dačić esetében kettős szimbólum az amerikai kocsmákban népszerű zenegép: ha pénzt dobsz be, akkor énekel, méghozzá azt, amit akarsz.
Ivica Dačić 1966-ban született Prizrenben. A Belgrádi Egyetem Politológia Karán média szakon diplomázott. Politikai karrierét a Kommunista Párt egyetemi szövetségében kezdte, majd 1990-ben csatlakozott az SZSZP-hez. 1992 és 2000 között a párt sajtófelelőse, 2000 és 2003 között alelnöke, 2006-tól pedig elnöke. Volt már köztársasági parlamenti képviselő, frakcióvezető, tájékoztatási miniszter-helyettes, kormányfő-helyettes, belügyminiszter, kormányfő és külügyminiszter.
