Senki nem műveli olyannyira magas szinten a látványpolitizálást, mint a balkáni politikusok. Nemzeti, vallási hovatartozás, politikai ideológiai ide, vagy oda, az átlagos politikus a régióból mindig tudja hogyan győzheti meg hatásvadász nyilatkozatokkal, vagy közszereplésekkel országa polgárait.
Milo Đukanovićot, akit mostanra nyugodt lelkiismerettel nevezhetünk Montenegró újkori uralkodójának, már sokan és sokszor leírták, esélytelennek nevezték és különböző – ám mindeddig bizonyítatlan – afférjai miatt börtönbe küldték. Đukanović mégis fenn tudta magát tartani a felszínen, és a vasárnap megtartott parlamenti választásokon jó eséllyel megerősítette, illetve újabb négy évre bebetonozta hatalmát. A Đukanović vezette Szocialisták Demokratikus Pártjára (DPS) a szavazók 41,42 százaléka voksolt, ez 36 mandátumot hozott a pártnak a 81 tagú köztársasági képviselőházban. Négy évvel ezelőtt a szavazók 45,6 százaléka szavazott Đukanovićékra, 2009-ben 51,94 százalékuk, 2006-ban 48,62 százalékuk, 2002-ben 47,34 százalékuk, 2001-ben pedig 42,04 százalékuk. Az, hogy ismét a DPS alakítja-e meg a kormányt, elsősorban a kisebbségi pártoktól és a Szociáldemokratáktól függ. Utóbbiról érdemes tudni, hogy a DPS-ből távozó politikusok alakították meg, viszont 2012-ben minden további nélkül koalícióra léptek valamikori párttársaikkal. Ugyanez mondható el a kisebbségi pártoktól, amelyeknek hagyományosan jó az együttműködése Đukanović politikai csoportosulásával.
Milo Đukanović nem azok közé a középszerű emberek közé tartozik, akik a közvélemény figyelmét elkerülve, az anonimitás jótékony rejtekében élik le életüket. Már akkor magára vonta a figyelmet, amikor 1991-ben 29 évesen először ülhetett Montenegró kormányfői székébe. Ezzel ő lett Európa legfiatalabb miniszterelnöke. A politikai élettel már jóval korábban megismerkedett. Bíró édesapjának köszönhetően tizenhét évesen elkezdett előretörni a Jugoszláv Kommunista Pártban, azaz a Montenegrói Kommunisták Szövetségében. 1989-ben került először a montenegrói államvezetési struktúrák legmagasabb szféráiba. Hatalma azóta is töretlen. Egyszer töltötte be Montenegró államfői tisztségét, egyszer védelmi miniszterként tevékenykedett, egyébként a miniszterelnök feladatait látta el az utóbbi 25 évben. Az elmúlt tíz évben kétszer látványosan kivonult a politikai életből és azt mondta, soha többé nem kíván visszatérni. Valami mégis visszavonzotta, mivel első és második kivonulása is szinte pontosan másfél évig tartott. Utána „hazatért” a podgoricai kormányépületbe.
Az is biztos, hogy Đukanović napjainkban már nem az az egyszerű pulóvert és edzőcipőt viselő fiatalember, aki egykoron volt, amikor először vette kezébe az apró ország kormánybotját. Csak míg az átlagembernek az évek múlásával a ráncai és az ősz hajszálai sokasodnak, és pocakosodik, addig Đukanovićnak és családtagjainak a bankszámlája kezdett el hízni. Napjainkra annyira kitestesedett, hogy a Forbes szerint 14,8 millió amerikai dollár értékű vagyonnal a világ huszadik leggazdagabb politikusa. Ugyanezt az összeget nyomozták ki egy nemzetközi oknyomozó újságírói csoport tagjai, ők azonban azt is kiderítették, hogy bátya, Aco Đukanović vagyona 167 millió dollárt tesz ki, nővére, Ana, pedig 3,5 millió dollárnyi vagyon tulajdonosa. Azt soha senki nem állapította meg, hogy honnan származnak a földi javak. Az évek során szó volt már cigarettacsempészetről és a szicíliai maffiával való szoros összefonódásról – Milo Đukanović ellen vádat is emeltek Olaszországban, magas rangú államvezetői tisztségéből eredő politikai immunitása azonban megmentette az eljárástól –, az állami vagyonnal való visszaélésről és az állami pénzek külföldre menekítéséről, valamint sikkasztásról. Egyébként 2008 eleje óta nyugodtan meg lehet tőle kérdezni, honnan szerezte az első millióját: miután 2006 végén először kivonult a politikából, megalapított öt vállalatot, elkezdett részvényeket vásárolni és már meg is volt az ominózus első millió.
Hogy mi Đukanović titka? Mivel veszi rá a nem éppen stabil pénzügyi körülmények között élő montenegróiakat, hogy tömegesen járuljanak az urnákhoz – a szavazásokon a részvételi arány évekre visszamenően meghaladja a 70 százalékot – és jelentős részük rá szavazzon? Az egyik magyarázat feltehetőleg a nemzeti öntudat ügyes meglovagolása. Đukanović bölcsen ráérzett, hogy a nemzeti öntudatára büszke montenegrói polgárt mivel lehet megszólítani. Pontosan tudta, hogy mikor kell eltávolodnia, majd elhatárolódnia korábbi első számú támogatójától – Slobodan Miloševićtől –, mikor kell kivezetni az országot a Szerbia és Montenegró államszövetségből és hogyan kell az egyik legnagyobb veszélyforrásként feltüntetni a szomszédos Szerbiát. Persze semmi bizonyíték az ellenzéki politikusok állítására, hogy az idei parlamenti választások előtti éjszaka kirobbant botrányhoz – szerbiai terroristák kívántak államcsínyt végrehajtani Montenegróban – bármi köze lenne Đukanovićnak, vagy a hatalmi DPS-nek, ám érdekesség, hogy szinte ugyanez a színjáték játszódott le 1997-ben az elnökválasztások második köre előtt, amikor valamikori párttársa, Momir Bulatović volt Đukanović ellenfele, és mindenki inkább Bulatovićot tartotta esélyesnek. Akkor tizenegy fegyveres szerbiai „terroristát” tartóztattak le Podgoricán. Mindannyian elismerték, hogy Bulatovićot jöttek támogatni, ha kell, fegyverrel. A montenegrói Legfelsőbb Bíróság 2002-ben megerősítette a szóban forgó díszes társaságot felmentő bírósági ítéletet. Azzal az indokkal, hogy egyedül azt sikerült bizonyítani, hogy a csoport Podgoricára utazott. Arról senki nem szólt, hogy mi van, vagy mi lett a beismerő vallomásokkal. Đukanović 1997-ben megnyerte az elnökválasztásokat.
Milo Đukanović 1962-ben született Nikšićben. Okleveles közgazdász, egy fiúgyermek édesapja. Családjában ő az egyetlen, aki nem a jogi szakmát választotta, nővére és bátya is okleveles jogász, édesapja pedig a Legfelsőbb Bíróság bírája volt.
