Szvetlana Alekszijevics fehérorosz ellenzéki írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, a testület indoklása szerint: „többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet”. A médiumok arról is hírt adtak, hogy a Svéd Akadémiától érkező telefonhívás épp vasalás közben érte az írónőt.
Szvetlana Alekszijevics 1948-ban született ukrán és fehérorosz szülőktől az ukrajnai Ivano-Frankivszkban, de Fehéroroszországban nőtt fel. Helyi újságoknál dolgozott riporterként, majd a minszki Neman irodalmi lap tudósítója lett.
Újságírói pályafutása során elbeszéléseket írt olyan drámai események szemtanúival készült interjúk alapján, mint a második világháború, a Szovjetunió afganisztáni háborúja, a Szovjetunió felbomlása vagy a csernobili atomkatasztrófa.
Első regénye A háború nem asszonyi dolog címmel jelent meg. Ez a magyarul is napvilágot látott műve azokról a nőkről szól, akik a Vörös Hadseregben harcoltak. A regény nők monológjaiból áll, akik a háború kegyetlenségéről, a nők szerepéről és szenvedéseiről beszélnek. 1983-ban készült el, de csak 1985-ben, a Gorbacsov-féle peresztrojka kezdetén jelenhetett meg. A kötet miatt, amely kétmillió példányban kelt el, időközben perbe fogták az 1941–1945-ös háború emlékének megsértése vádjával és elbocsátották állásából. Az 1979–1989-es afganisztáni háborút feldolgozó – magyarul Fiúk cinkkoporsóban címmel megjelent – kötetéhez például több mint ötszáz mélyinterjút készített háborús veteránokkal és az elesett katonák hozzátartozóival. A Lukasenko-rezsim üldöztetése miatt 2000-ben elhagyta Fehéroroszországot. Az International Cities of Refuge Network szervezet menedéket ajánlott neki és a következő évtizedben Párizsban, Göteborgban és Berlinben élt. 2011-ben visszaköltözött Minszkbe, de munkái továbbra is indexen maradtak, és csak Oroszországból behozott csempészáruként voltak hozzáférhetők.
Sara Danius, a Svéd Akadémia állandó titkára „nagy és innovatív” íróként méltatta Alekszijevicset. Szerinte az írónő meghaladta az újságírás kereteit és új irodalmi műfajt alkotott, amely magán viseli a kézjegyét. M. Nagy Miklós, az Európa Könyvkiadó igazgatója szintén műfajteremtő írónak nevezte az idei irodalmi Nobel-díjast. Mint mondta, noha a világirodalomban nem ismeretlen a dokumentarizmus, ám Szvetlana Alekszijevics senkihez sem hasonlítható módon interjúk sokaságát, olykor ezreit készíti el egy-egy művéhez, azokból választja ki a korra legjellemzőbbeket, létrehozva ezzel a „polifonikus regényvallomás” műfaját – mutatott rá, hozzátéve, hogy az interjúk a kötetekben „összeszikráznak”, miután Alekszijevics szépírói módszerekkel „igazi történetekké” formálja őket. Közben mindig nagyon ügyel arra, hogy megőrizze a dokumentarista jelleget.
Sara Danius szerint Alekszijevics csaknem negyven évet töltött a volt Szovjetunió népei, a szabad életre képtelen „homo sovieticus” tanulmányozásával, „feltérképezte a szovjet és a posztszovjet emberek lelkét”. Munkái nem pusztán a történelemről, hanem „valami örökről” szólnak, az örökkévalóság pillanatképei.
Szvetlana Alekszijevics méltatói úgy fogalmaznak, hogy nagyszerűen és alázattal írja le az oroszok, fehéroroszok és ukránok életkörülményeit és szenvedéseit. Ez jellemzi a szovjet birodalom bukása után készült munkáit is, amelyek a szabadság és a jólét iránti beteljesületlen vágyakozás tragikus krónikái.
Szvetlana Alekszijevics művei 2015-ig 19 országban jelentek meg szinte minden földrészen az Egyesült Államoktól kezdve Németországon és Indián keresztül Japánig. Magyarul novemberben jelenik meg az Európa Könyvkiadónál Elhordott múltjaink című kötete, amely azt kutatja, hogy milyen pozitív vagy negatív ösztönöket épített az emberben a kommunizmus, a szabadság elementáris hiánya. A kötethez – éppúgy mint korábbi műveihez – interjúk százait készítette, és e kiadó hamarosan megjelenteti az írónő Csernobili ima című művét is.
A Nobel-díjat az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én rendezett ceremónián veheti át. Az elismerés mellé 8 millió svéd korona (mintegy 900 ezer euró) is jár.
