2024. július 19., péntek

Kihívás és érzelmek

Május 12-e, az ápolók nemzetközi napja Cinkler István: A mentősöknek a medicina valamennyi területén helyt kell állniuk
Cinkler István (Fotó: Miklós Hajnalka)

Cinkler Istvánt már gyerekkorában is érdekelte az egészségügy. Igaz, saját bevallása szerint fogtechnikus szeretett volna lenni, de az élet úgy hozta, hogy középiskolás tanulmányai után, azt követően, hogy Újvidéken beiratkozott az Orvostudományi Karra, belekóstolhatott a mentős életbe. Azóta már 9 év telt el, most a szabadkai mentőszolgálat technikusa. Mint mondja, mentős technikusnak lenni hivatás, amely újabbnál újabb kihívásokat tartalmaz.

– Újvidéken kezdtem, a transzport csapatban. Az idő múlásával előrébb juttattak, a sürgősségi autóra kerültem, így gyakorlatilag kijártam a „mentősiskolát”. Nagyon sok tapasztalatot szereztem ahhoz az elméleti tudáshoz, amit vagy a középiskolában, vagy az egyetemen tanultunk.

A mentős élet „fertőző”?

– Végül is igen, mert ennek a munkának külön varázsa van. Először is a kollektíva összetartása kimagasló. Erre pedig nagy szükség van, mert itt csapatban dolgozunk. Tizenkét órát töltünk együtt, és ez alatt az idő alatt mindenfajta érzelmet együtt élünk meg. Gyakorlatilag ez egy kis család.

Munka ez vagy hivatás?

– Munka és hivatás is. Szívvel, lélekkel és ésszel kell végezni. Gyakran pedig hidegvérrel, higgadtan kell tudni csinálni, ugyanis a munkánk során sok mindennel találkozunk. Gyakran kerülünk kellemes, de kellemetlen helyzetekbe is. Minden esetben, amikor beülünk a rohamkocsiba, a fejünk a tarisznyában van, ugyanis a tudásunkat más emberek mentésére próbáljuk alkalmazni.

Kilenc év telt el már, de mi volt az, amit nagyon nehéz volt megszokni?

– A kudarc. Én kudarcnak élem meg a sikertelen reanimációkat, amikor az ember apait-anyait belead, hogy újraéleszthessen, de sajnos a pácienset nem lehet visszahozni az életbe. A másik dolog pedig, nagyon nehéz elviselni a súlyos közúti balesetekben megsérült gyerekek látványát, azt, hogy menteni kell, vagy ne adj Isten, halált nyilvánítani. Ezt nem lehet megszokni, és mindig nyomot hagy az ember lelkében.

Hogyan viszonyulnak a mentősökhöz a polgárok? Általában, akkor kérnek tőlük segítséget, amikor már nagy a baj...

– Általában igen. Ám gyakran hívnak bennünket olyan helyre is, ahová nem lenne ránk szükség. Soha nem riasztanak feleslegesen, hiszen a segítségkérés indokolt. Mégis, nem tudják sokszor, mikor van szükség mentős segítségére. Az emberek viszonyulása különféle, függ a panasztól, attól, ami miatt kihívtak minket. Egy váltásban két orvosi csapat dolgozik, az egyik házi terepmunkát végez, a másik pedig a sürgősségi esetekben segít. Sokszor arra kényszerülünk, hogy prioritást állítsunk fel, hogy átirányítsuk a csapatokat egyik-másik helyre. Azt kell mondanom, hogy az emberek egészségügyi kultúrája alacsony szinten van. Tudjuk, hogy minden embernek a saját problémája a legfontosabb, de gyakran megtörténik, hogy a kényelem miatt visszaélnek velünk. Sokszor nem akarják kivárni a sorukat az általános orvosi rendelőben, hanem kihívják a mentősöket. Ilyenkor mi ugyan kiszállunk a házhoz és az orvos segít a panaszon, de a betegek gondja ezzel nem oldódik meg, ugyanis a mentőorvos nem írhat ki recepteket, illetve nem írhat beutalót a szakorvoshoz sem. Mi csak a pillanatnyi állapoton tudunk enyhíteni, gyógyítani ritkán.

Miért jó mentőtechnikusnak lenni?

– Megszoktam, hogy váltásban dolgozunk és számomra ez egy pozitívum. Ugyanakkor nagyon jó a kollektíva. Minden terepi kiszállásunk új kihívásokat kínál. Dinamikus a környezet, a munka. Mindig arra törekszünk, hogy gyorsabban nyújtsunk segítséget, jobban, ügyesebben végezzük a munkánkat. A napjaink tele vannak érzelmekkel, és a szerzett tapasztalatok során fejlődni is lehet. Nem végzünk sablonmunkát. A mi napjaink teljes mértékben különböznek az általános nővérekétől. Nagyobb mértékben veszünk részt a medicinában. Kivesszük részünket a sebészetből, a belgyógyászatból, a gerontológiába, néha pedig a pszichiátriából, a gyermek- és nőgyógyászatból is. Hiszen nem egyszer történt meg, hogy szülést vezettünk le a mentőautóban.

Mennyi idő jut a családjára?

– A munkabeosztásom lehetővé teszi, hogy több időt töltsek a családommal. De meg kell tanulni kikapcsolódni. Már az első naptól kezdve, amikor becsukom a mentőautó ajtaját, magam mögött hagyom az aznap történteket, nem hozom haza a gondokat. Ezt meg kell tanulni, egyébként nem lehet sokáig végezni ezt a munkát.