2024. szeptember 13., péntek

Gazdaság

Ajándékfizetés a dolgozóknak

A kragujevaci Fiat Krysler Automobile (FCA) gépkocsigyárban december 28-án bónuszjuttatást kapnak a dolgozók. A munkások a fizetésük mellett további 25 ezer dinárt vihetnek haza szilveszter előtt néhány nappal – írja a Beta hírszolgáltató.

Szerbia csillagászati összegekért vásárolja a gázt

A hiányzó gázmennyiségért Szerbia csillagászati összegeket, vagyis 4,7 millió dollárt kell fizessen naponta – közli a Dnevnik, hangsúlyozva, hogy napi szinten 12 és 16 millió köbméter gázt fogyaszt az ország.

Mali: Az állam nem pénzeli az árambehozatalt

Az állam eddig nem költött az áramimport költségeinek a fedezésére, mivel a Szerbiai Villanygazdaság ezt a saját pénzéből fedezi – mondta Siniša Mali pénzügyminiszter.

Lassan felszámolják a történelmi hulladékot

A környezetvédelmi minisztérium tervei szerint 26 önkormányzatban építenek szennyvíztisztítót és bővítik a szennyvízhálózatot, azzal, hogy az infrastruktúrával megbízott minisztérium által tervezett beruházásoknak köszönhetően további mintegy 60 önkormányzatban oldódhatnak meg a szennyvízgondok, tudtuk meg Jaksa Róberttől, a környezetvédelmi minisztérium államtitkárától. Rámutatott, jövőre már több önkormányzatban elkezdődnek a munkálatok.