Nem kétséges, hogy hatalmas tehertől mentesülnek azok, akik az elmúlt évtizedekben engedély nélkül építettek házat, hétvégi lakot, vagy kisebb ügyviteli helyiséget, hiszen még néhány évvel ezelőtt is egy akármilyen víkendház bejegyeztetése legalább 250 euróba került. A kormány által a képviselőház elé terjesztett lex specialis törvény értelmében azonban alig 100 eurót kénytelenek majd nélkülözni a törvényben foglalt kedvezményt használók.
Első pillanatra úgy tűnik, hogy az állam vezetése ezzel a megoldásával tulajdonképpen rendet akar teremteni az ingatlanok területén, hiszen az illetékes minisztérium adatai szerint Szerbiában jelenleg 1,3 millió épület nincsen nyilvántartásba véve. Nehéz megmondani, hogy ez hány százaléka az ország ingatlanállományának, de közismert tény, hogy a villanygazdaság a törvénnyel értéktérítési kötelezettség nélkül tulajdonba vett (államosított) árammérők „összeszámlálása” után 3,5 millió villanyórával rendelkezett.
A rendcsinálás egyik – látszólagos – oka, hogy Európa egyetlen országában sincs annyi illegális épület, mint nálunk. Okkal feltételezhető, hogy Ázsiába és Afrikában komoly konkurenciára találnák ezen a téren, de tudni kell, hogy mindkét kontinensen jelentős népcsoportok nomádként élnek. Vagyis hol itt, hol ott ütik fel sátrukat vagy lakóépületnek nevezett tákolmányukat. Ők tehát semmiképp nem mérvadók. Az ókontinens azonban igen, hiszen – állítólag – minden erőnkkel arrafelé igyekszünk. Kétségtelen tehát, hogy belátható időn belül az építkezést illetően rendnek kell(ene) lenni.
Ha ennek az az ára, hogy az állam lemond az épületek bejegyeztetése után járó különféle illetékekről, ám legyen. Félő azonban, hogy e nagylelkűség mögött – egyébként ritkán tapasztalható – számítások húzódnak meg.
Arról lehet ugyanis szó, hogy valamelyik minisztériumban rájöttek arra, hogy ez az egyszeri engedmény hosszú távon igencsak kifizetődő, hiszen a bejegyzett épületek után a tulajdonos vagyonadót, telekbért és egyéb, ezzel járó költséget köteles fizetni. Mint tudjuk, nem éppen aprópénzről van szó.
Ha sikerül az akció, várhatóan – megint csak látszólag – a községek járnak legjobban, hiszen őket illeti meg a fentebb említett adók nagyobb része.
Mi ebben az államnak az üzlet? Nos, a válasz pofonegyszerű. Minden bizonnyal ők is megnyálazzák a tintaceruzát, s kiszámítják, hogy mennyivel több pénz kerül a városi, községi kasszába, s ezt egyszerűen levonják a központi támogatás összegéből. Így egyetlen tollvonással több pénz marad a büdzsében, akiket pedig az ingatlanok utáni adók összege illet meg, tegyenek arról, hogy a polgárok befizessék.
