Az utóbbi csaknem negyed évszázadban gyakorlatilag a mindenkori rezsim mostohagyerekévé vált az építőipar. Kezdetben csak lassan, később azonban egyre nagyobb sebességre kapcsolva haladt a lejtőn az egykori Jugoszlávia egyik húzó ágazata. A nyolcvanas évek végéig tömegével épültek a lakások, nagyjából két évtizeddel ezelőtt azonban az akkori vörös-fekete diktatúra nevetséges áron elprédálta az össztársadalmi pénzből tető alá hozott családi otthonokat. A bennük lakók túlnyomó többsége szinte ingyen megvásárolta, s ez a kevéske pénz is eltűnt a nagy nemzeti felbuzdulásból megindított, majd sorra csúfosan elveszített háborúk költségeinek fedezésére.
Az idősebbek minden bizonnyal emlékeznek arra az időszakra, amikor a jugoszláv kőművesek nemcsak itthon, hanem Afrikában és Ázsiában is nevet szereztek maguknak és az országnak.
Hol tart ma ez a gazdasági ág? Az egyre kisebbé váló ország 19 rangsorolt tevékenysége közül a 15. helyen. Keresetük nagyjából 20-25 százalékkal elmarad a szerbiai átlagtól, s az egykor százezreknek kenyeret adó építőiparban ma már mindössze 72 000 ember van munkaviszonyban, de közülük is csak kevésnek van munkája. Ugyanakkor a feketegazdaságban legalább 30 ezren találták fel magukat.
Az is tény, hogy mostanában az egész országban évente mindössze 1500 lakás épül, holott az építőipar (és az ország) fénykorában csupán a fővárosban tizenkét hónap alatt 10 000 családi otthont adtak át.
Nos, a jelek szerint ezt a még áldatlannak sem nevezhető állapotot unták meg az ágazat dolgozói, és szakszervezetük változtatna a helyzeten. A bejelentés szerint ma egyórás figyelmeztető sztrájkot tartanak. Követelik, hogy a kormány kizárólag e probléma megvitatása érdekében külön ülést hívjon össze, amelyen ők, mármint az építőipar szakszervezetének képviselői, is jelen akarnak lenni.
Ha követeléseik ezúttal is süket fülekre találnak, belátható időn belül az illetékesek általános sztrájkkal számolhatnak.
Követeléseik között szerepel az is, mondjon le Ilić és Mrkonjić, vagyis ennek a gazdasági ágnak a két reszortminisztere.
Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a kőművesek, ácsok és vasszerelők meglehetősen alkalmatlan időpontot választottak problémáik széleskörű ismertetéséhez, hiszen egyrészt a belgrádi vezetésnek most csak egy (vagy két) gondja van: hogyan kicselezni az EU-t Koszovó kapcsán (és hogyan maradni a megbízatás végéig hatalmon).
Arról nem is szólva, hogy a két felszólított tárcavezetőnek esze ágában sincs, hogy megváljon a bársonyszéktől.
Tőlük az építőipar nyugodtan tönkremehet.
