Tavaly októberben lépett hatályba az önkormányzatok finanszírozásáról szóló törvény, ennek értelmében a városok és a községek a korábbihoz képest 8,8 milliárd dinár többletbevételhez jutottak, hiszen a korábbi 40 helyett 80 százalékkal részesültek az említett bevételi forrásból. Mivel az önkormányzatoknak akkor már volt elfogadott pénzügyi tervük, a pénzügyminiszter felhívta a figyelmüket, hogy a szóban forgó 8,8 milliárd dinárt kizárólag tőke jellegű beruházások támogatására fordíthatják. Akkor a városelnökök, különféle projektumokat lobogtatva, nagyesküvel fogadták, hogy az intelem szerint fognak eljárni. A veszteséges önkormányzatoknak arra is volt lehetőségük, hogy ebből a pénzből fedezzék a hiányukat. Az évzárás utáni ellenőrzés azonban alaposan meglepte a kormány illetékeseit. Kiderült ugyanis, hogy a veszteség 14 milliárd dinárra duzzadt.
Amikor a költségvetési felügyelet szakemberei vizsgálódni kezdtek, kitudódott, hogy még számukra is kemény dió nyomon követni az „égből hullott” bevételi eszközök további útját. Annyit azonban sikerült kideríteniük, hogy a tavalyi év utolsó negyedében 13 százalékkal többet költöttek az önkormányzatok a különféle vásárlásokra és olyan kiadásokra, amelyekből méltán lehet arra következtetni, hogy nem tudtak ellenállni a könnyű pénznek és – legtöbb esetben különféle trükkök segítségével – fizetésekre és béren kívüli juttatásokra ment el a pénz egy jelentős része.
Az igazság kedvéért azt is el kell mondani, hogy a 2010-es év azonos időszakához viszonyítva 18 százalékkal növekedtek a tőke jellegű beruházások, de ha tudjuk, hogy mekkora volt a kereseti adóból származó nem várt bevétel, ennek a tételnek sokkal nagyobbnak kellene lennie. Így azonban igencsak kilóg a lóláb. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy az önkormányzatok veszteségei nem hogy csökkentek, hanem 6 milliárd dinárral növekedtek. Ez nem csoda, hiszen éppen a tárgyalt negyedévben a városok és a községek más forrásból eredő bevételei csökkentek, viszont 3,4 milliárd dinárral nagyobb az eladósodottságuk.
Hogy a baj nagyobb legyen, az említett veszteségek hozzájárultak az államadósság növekedéséhez, s ezt a Nemzetközi Valutaalap képviselői sem hagyták szó nélkül. Tulajdonképpen ez volt az egyik oka annak, hogy a küldöttség felállt a belgrádi asztaltól, s (talán) köszönés nélkül hazament. A tárgyalások esetleges újabb fordulójára már csak a következő kormány számíthat, de csak akkor, ha eleget tesz mindazon követelményeknek és feltételeknek, amelyek teljesítését a Cvetković-kabinet magára vállalt.
Az önkormányzatoknak a váratlan bevétellel kapcsolatos magatartása pedig vészesen emlékeztet a szólásmondásra:
Ebül szerzett jószág ebül vész el.
