Lassan már csak a találgatásokból, a szakemberek következtetéseiből és a hozzáértő egyetemi tanárok véleményéből következtethetünk arra, hogy az ország eladósodottsága sokkal magasabb, mint amennyit a politikusok állítanak. Az utóbbi időben lépten-nyomon olvashatjuk az újságokban, hogy a Nemzetközi Valutaalap az általa megszabott költségvetési hiány túllépése miatt nem áll velünk szóba. Hogyisne, hiszen csak januárban a köztársaság költségvetésében nem kevesebb, mint 37 milliárd dináros „lyuk” jelent meg. Ugyanakkor a községekben szinte tobzódhatnak, hiszen 2,4 milliárd dinár a többletük.
Okkal merül fel a kérdés: hogyan lehet ekkora különbség a központ és a vidéki önkormányzatok között? Nos a válasz meglehetősen egyszerű, s ezúttal még a magas politikában és a közgazdaság kanyargós útjain járatlanok is megérthetik.
Tavaly október elsején ugyanis hatályba lépett a helyi önkormányzatok pénzellátásáról szóló törvény módosítása, amely szerint a községek a jövedelmi adónak nem a 40, hanem a 80 százalékát kapják. Ezzel együtt a szóban forgó forrásból eredő bevételük, a tavalyi azonos időszakhoz képest, 50 százalékkal növekedett.
Az is tény, hogy a pénzügyi tanács annak idején figyelmeztette a kormányt, hogy a törvényváltoztatás következménye az országos pénztár tartalmának csökkenéséhez fog vezetni, de az illetékesek szinte meg sem hallották az említett szakemberek intését. Nem tudni, hogy ez miért történt, de alapos a gyanú, hogy a hatalmi pártok már akkor készülődtek a választásokra, s ezzel a húzásukkal tulajdonképpen „dörgölődzni” akartak a szavazóbázishoz, netán továbbra is hatalmon tartja őket. Ennek az lett az eredménye, hogy amíg a központi hatalom kénytelen különféle intézkedésekkel csökkenteni a kiadásokat, addig az önkormányzatok gond nélkül költhetik a pénzt. S ezt meg is teszik, hiszen a januári kimutatás szerint az alsóbb szinteken egyharmadával növekedett a kiadások tétele. A szakemberek szerint már a törvény módosításakor igen könnyen meg lehetett jósolni, hogy a keresetek után fizetendő adó legnagyobb részének a községi és a városi kasszákba való utalása veszélyeztetni fogja a köztársaság költségvetését, ugyanakkor az „égből hullott” pénzt az önkormányzatok túlnyomó többsége nem a gazdaságba, hanem a fogyasztásba irányítja.
A fentiek ismeretében igen nagy a valószínűsége annak, hogy a leendő kormány nem hagyja annyiba a dolgot és valamilyen formában vissza fogja venni a pénzt. A hozzáértők szerint az lenne a legésszerűbb megoldás, ha a jövedelemadó 40 százaléka a központi, 60 százaléka pedig az önkormányzati kasszákban kötne ki. Így mindkét oldalnak lehetősége lenne bizonyos beruházások finanszírozására. Másrészt kevesebb jutna ugyan fizetésekre és béren kívüli juttatásokra, és ezt a kormány egyetlen tollvonással, vagyis a közszférában dolgozók keresetének befagyasztásával minden bizonnyal meg is fogja tenni. Ellenkező esetben a költségvetésben akár félmilliárd eurós hiány is keletkezhet, amit a Nemzetközi Valutaalap nem fog tolerálni, vagyis mindaddig nem lesz hajlandó egy esetleges újabb hitelről tárgyalni a belgrádi hatalommal, amíg az nem tesz eleget a majdani hitelező feltételeinek.
Egyébként sokan azt állítják, hogy az önkormányzatoknál jelentkezett 2,4 milliárd dinár többlet nem túlzottan jelentős összeg. Tulajdonképpen ebben az esetben nagyobbára elvi dologról van szó, hiszen kissé tótágast áll a pénzügyi helyzet, ha az ország költségvetésében egyre csak halmozódik a hiány, míg az alacsonyabb szinteken többletet valósítanak meg.
Persze ebben a földrajzi térségben még az is lehetséges, hogy egy szegény országnak gazdag városai és községei vannak.
