2024. szeptember 15., vasárnap

Félmillió ember az abszolút szegénységi szint alatt

A koronavírus-járvány első évében Szerbiában az egy esztendővel korábbi, 10,4 százalékról 9 százalékra csökkent a munkanélküliség, az álláskeresők között azonban nagyon sok a fiatal, majdnem egynegyedük 15 és 24 év közötti – ismertette Nataša Vučković, a Demokrácia Központ Alapítvány igazgatója.

A szerbiai Európai Mozgalom programsorozata keretében kiadott közlemény szerint tavaly a nettó átlagbér 62.280 dinár volt, a keresetek alakulásáról azonban jóval tisztább képet ad a 47.682 dináros mediánbér, vagyis az a maximális összeg, amit a foglalkoztatottak fele kap. A megszabott minimálbér erre az évre 32 000 dinár. Az országban hozzávetőlegesen félmillió ember az abszolút szegénységi szint alatt él, mivel havi bevétele nem éri el a 12.286 dinárt. A lakosság negyede a relatív szegénységi küszöb alá szorul, ami 19.380 dinár alatti szintet jelent. Az Európai Unió megfogalmazása szerint a relatív jövedelmi szegények csoportjába ,,azon személyek tartoznak, akik olyan háztartásban élnek, melynek jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60%-át”.

 A ,,Szerbia a korona idején – tények és eredmények” elnevezésű európai mozgalmi kutatási projektumot Németország Külügyminisztériuma támogatja.