2024. szeptember 15., vasárnap

A minőségen a hangsúly

Mihajlović: Nem drágulhatnak a nyílászárók és a fűtőtestek az állami támogatás miatt

Az eddigiekben 88 önkormányzat jelentkezett arra a pályázatra, amely által 50 százalékban támogatja majd az állam a lakosok energiatakarékos befektetéseit. A nyílászárók és fűtőtestek cseréjére, illetve az épületek és házak szigetelésére az idén 15 millió dinárt különítettek el az országos büdzséből, de mivel nemzeti érdekről van szó, várható, hogy jövőre erre a célra 100 millió eurót fordítanak – mondta Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter. Ugyanakkor kiemelte, hogy a Bányászati és Energiaügyi Minisztériumhoz beérkezett pályázatok közül eddig 74 önkormányzat teljesítette a pályázati feltételeket.

A CÉGEK JELENTKEZÉSÉT VÁRJÁK

Az elmúlt időszakban többször is beszámoltunk arról, hogy júniustól a Bányászati és Energiaügyi Minisztérium 50 százalékban támogatja a lakosok energiahatékony befektetéseit. A nyílászárók cseréjére, a szigetelésre, illetve a fűtés korszerűsítésére vonatkozó projektumokkal a helyi önkormányzatoknál lehet majd pályázni. Ezt megelőzően azonban a helyi vezetések kiválasztják a lehetséges kivitelezőket. A cégek kiválasztása közbeszerzési eljárással zajlik, amelyeket az elkövetkező 10-15 napban írnak ki a sikeresen pályázott önkormányzatok – mondta Mihajlović.

A közbeszerzési eljárás lezárása után az önkormányzatok kötelesek közzétenni az általuk jóváhagyott kivitelezők listáját, a lakosok pedig a kiválasztott cégek előszámláival kérelmezhetik az 50 százalékos állami támogatást. A befektetések negyedét a helyi önkormányzat, további 25 százalékát pedig az illetékes minisztérium téríti meg.

Háztartásonként egy pályázatot lehet majd átadni, ami több fajta korszerűsítést is tartalmazhat: egy kérelmen szerepelhet a fűtőtest cseréje mellett szigetelés is, de akár a nyílászárók cseréje is. A korábbi bejelentések szerint a munkálatok összértékére mindenképpen vonatkoztatnak majd egy felső határt, a támogatást pedig az állami büdzséből közvetlenül a kivitelező számlájára utalják.

A polgárok igényléseit a helyi vezetés erre a célra alapított bizottsága gyűjti be: a kérelmek elbírálásakor az önkormányzatok szakemberei megbizonyosodnak a jogosultságról, jegyzékbe veszik az igényléseket, majd elvégzik a kifizetéseket. A minisztérium korábbi közleményében azt is hangsúlyozták, hogy a munkálatok összértékére mindenképpen vonatkoztatnak majd egy felső határt, a támogatást pedig az állami büdzséből közvetlenül a kivitelező számlájára utalják.

„EGYÉRTELMŰ KRITÉRIUMOK”

A támogatási program egyértelmű kritériumokat fogalmaz meg, és a vállalatok nem növelhetik az ablakok, ajtók, a fűtőtestek, vagy a szigeteléshez szükséges anyagok árát – hangsúlyozta Mihajlović. Kiemelte, hogy a közbeszerzési eljárásokon csak azok szerepelhetnek sikerrel, akik minőségi árut és szolgáltatást kínálnak, hozzáférhető és reális árakon.

Az árak azonban széles skálán mozognak – írja a Danas napilap. Legolcsóbbak a PVC-ablakok és ajtók: egy közepes méretű, kétszárnyas, dupla üvegezésű ablak, kiegészítők nélkül átlagban 130 euróba kerül. Redőnyök, szúnyoghálók és más „extrák” nélkül 85-160 euró között mozog a nyílászárók négyzetmétere. A faablakok és ajtók mintegy 40 százalékkal drágábbak, a legtöbbet pedig a fa és alumínium egybeszerkesztésével készített nyílászárókért kell fizetni. A beépítésért négyzetméterenként további 5–10 eurót számolnak fel a mesterek – számol be a nyílászárók jelenlegi árairól a Danas. A napilap információi szerint az épületek szigeteléséért átlag 25–27 eurót számolnak fel négyzetméterenként.

Az energiatakarékos megoldások támogatásának népszerűsítésekor az illetékesek többször is hangsúlyozták, hogy Szerbia 40 százalékkal több energiát pazarol el, mint a régió más országai. A tervek szerint a fűtés korszerűsítése, a nyílászárók cseréje és a hőszigetelés mintegy hárommillió háztartásban valósulhatna meg állami támogatással. Az illetékes minisztérium szerint három év alatt be lehet fejezni az energia hatékony felhasználására vonatkozó fejlesztéseket, s ennek köszönhetően 15-20 százalékkal csökkenhetnek a lakosok fűtés- és áramszámlái.