2024. október 3., csütörtök

Egy jó pohár gyomirtót?

Rákkeltő anyagok a borban

Környezetvédelmi szervezetek ismét kongatják a vészharangot az EU-ban kapható borok felett. A kongatást jelen esetben az indokolja, hogy egy általuk végzett kutatás szerint szinte minden EU-ban forgalmazott bor – beleértve a legnevesebb termelők világhírű tételeit is – tartalmazhat növényvédőszer-maradványokat, közöttük olyanokat is, melyek rákkeltőek, vagy az EU-besorolás szerint egészségkárosítónak minősülnek.

A hangzatos nevű Európai Gyomirtószer-akcióhálózat és több más civil szervezet 40 bort vizsgált meg, melyből 13 volt francia, 10 német, 10 osztrák, 3 olasz, egy portugál, egy ausztrál, egy chilei, egy pedig dél-afrikai. A 40 vizsgált borból 6 volt organikus módon előállított, a többi 34 pedig „hagyományos módszerrel” – értsd: szintetikus és egyéb növényvédelmi szerek használatával – készült. A vizsgálat során a vizsgált 34 „hagyományos” borból 34-ben (magyarán kivétel nélkül mindegyikben) találtak valamilyen növényvédőszer-maradványt, palackonként átlagosan négyfélét. A hat organikus borból egyben szintén találtak szermaradványt. Szerencsénkre – vagy szerencsétlenségünkre – azt nem vizsgálták, hogy a szerek milyen mennyiségben voltak jelen a borokban, és ez hogy viszonyul az egészségügyi határértékekhez.

Az EU adatai szerint egyébként a termésmennyiség növelésére szolgáló szintetikus növényvédő szerek 15 százaléka köt ki szőlőültetvényeken, ami azért is érdekes, mert a szőlőterületek az EU teljes agráriumának mindössze 3,5 százalékát teszik ki. Az EU éppen ezért 2006-ban útjára bocsátott egy kezdeményezést, mely többek között 23 egészségkárosító növényvédő szer teljes tilalmát mondaná ki az élelmiszernövényekre vonatkozóan. Az ajánlás egyben megerősítené, egyben egyszerűsítené az új növényvédő szerek engedélyeztetési eljárását is.

A cikk az International Herald Tribune lapban olvasható.