2024. október 3., csütörtök

Verseny a javából

Temerinben megtartották a sorban második fogathajtó versenyt. Az idei rendezvényt az elhunyt Jovan Duran ismert és elismert lószerszámkészítő emlékére szervezték. Ugyanúgy, mint tavaly, ismét a helybeli Vitéz lovasklub szervezésének köszönhetően gyönyörködhettek a sokszámú érdeklődők a nemes állatokban, és szurkolhattak a bólyák között ügyesen áthaladó hajtóknak és lovaiknak.


Szám szerint 94 versenyző mérettette meg tudását, pontosabban 21 egyesfogat, 44 kettesfogat, 9 hármasfogat és 10 négyesfogat vetélkedett. A legkisebbek is megtalálhatták a kedvükre valót, a vattacukortól kezdve a póni lovaglásig. Tombolára is sor került, s a legszerencsésebbek kiscsikóval, borjúval vagy kisgidával térhettek haza.