A kenyér manapság is egyik legfontosabb táplálékunk. Fogyasztjuk reggelire, ebédkor, vacsorára, kenyeret viszünk uzsonnára, kirándulásokra. A magyar ember sok kenyeret eszik, szemben más nemzetekkel, amelyek a péksütemények fogyasztását helyezik előtérbe. Az utóbbi időben a fehér kenyéren kívül, több különböző kenyérfélében válogathatunk. Létezik barna, félbarna, rozs-, magvakkal beszórt és más speciális kenyér.
Mondom, én sem voltam megelégedve a sarki kisbolt kenyérkínálatával. Pontosabban nem az én szájam íze szerinti kenyerek közül válogathattam. Való igaz, hogy nálunk gombamód szaporodnak a pékségek, hisz akinek befektetni való pénze van, az valamilyen magánvállalkozásba kezd. Sokan éppen pékséget nyitnak, dagasztanak, sütnek temérdek adalék használatával. Közben a felügyelőség nem teszi a dolgát. Ugyanis még nem hallottam azt, hogy valamely pékséget bezárták volna mondjuk azért, mert az ott sütött, forgalmazott kenyérben több adalékot találtak, mint amennyi engedélyezett. De mennyi is az engedélyezett? Erre persze feleletet senki nem tud adni, mert nálunk nincsenek erre vonatkozó pontos előírások! Köztudomású, az országban az élelmiszerbiztonság mélyponton van, ez a terület rendezetlen: hiányoznak a törvények, felügyelőségek, az ellenőrzéseket végző műszerek. Így hát szabad a játszma: a vállalkozó szellemű, tollasodni kívánó magánszemélyek tovább árusíthatják az adalékoktól „felfújt” cipókat, kifliket, amelyeket már másnap csak moslék formájában hasznosíthatunk.
A nejem engem okol a válogatósságomért, és amióta elterjedőben vannak nálunk is a kenyérsütő gépek, titkolt vágyakozással nézegettem a nagyáruházak e fajta masináinak kínálatát. Közben a világhálón is ismerkedtem a házilag történő gépi kenyérsütés fortélyaival. Azután karácsonyra megtörtént a nagy elhatározás. Házi pék leszek nejem konyhabirodalmában.
Az elhatározást tett követte, és nagy volt az örömöm, amikor az asztalra tehettem a technika csodáját, egy kenyérsütő gépet. Nem részletezném a vásárlás izgalmait, hogy előtte fejből megtanultam mintegy tíz típus leírását, amelyek közül ki kellett választanom a számításba jöhetőt. Nagyáruházaink pultjai roskadoztak azokban a napokban a legkülönfélébb csodagépektől, ám én életem kenyérsütő gépét egy műszaki kisbolt kirakatában pillantottam meg.
– Ez kell nekem – kurjantottam magamban. – Asszony gyere, megyünk vásárolni, felcsapok házi péknek, nem bosszantalak többé azzal, ha nem ízlik a bolti kenyér. Sütök magamnak olyat, amilyet akarok és szeretek – rontottam be a lakásba ajtófélfástól.
Bizonyos dolgokat azért illik tudni ezekről a gépekről azoknak, aki vásárlásra és házi kenyérsütéssel való próbálkozásra adnák fejüket. Először is nem „zabálják az áramot”, tűrhető az áramfogyasztásuk. Átlagosan egy kenyér kisütéséhez 0,25–0,5 kWh áramfogyasztással számolhatunk, ami a jelenlegi villanyáramár mellet is teljesen elfogadható. Másodszor lényeges a család kenyérfogyasztása. Átlagos, két-három fős, normális étkű családok max. 0,65 kiló lisztből egy kilós kenyeret süthetnek, de ez csak nagyon feltételesen van így, mert „sima” fehér kenyér esetében, már a fél kiló lisztből készült kenyér is megtölti az üstöt. Fontos azonban, hogy egy minimum lisztmennyiségnél kevesebből, technikai okokból nem lehet a gépben sütni, mivel a gép nem tud dolgozni. Harmadszor, ha csak módunk van rá, mielőtt vásárlásba fognánk, tanulmányozzuk át a világhálón mások tapasztalatait, vagy kérdezzük meg azokat, akik már sütöttek, hogy ne a saját hibánkból tanuljunk. Bár sohasem a gépek technikai adottságain múlik, ha netán nem olyannak sikerül az első kenyerünk, amilyennek szerettük volna. A weboldalakon a kenyérsütéshez recepteket is találunk. Gépeljük be nyugodtan a böngészőnkbe a kulcsszavunkat (pl. kenyérsütés) és máris több tízezer választási lehetőségre nyílik mód. Keresgéljünk bátran. Tanulmányozzuk a kínálatot.
Zárszóként. Ne keseredjünk el, ha az első kísérletünk nem az elvárásunknak megfelelően alakul. Ne a gépet és ne magunkat okoljuk, ha a kenyér kérge nem annyira ropogós, mint szeretnénk, ha éppenséggel nincs meg a házikenyérre emlékeztető íze. Nem katasztrófa, és ne engedjük magunkat a nekünk „szurkoló” háziak megjegyzéseitől kiábrándulni. Legyünk állhatatosak, tanulmányozzuk a recepteket. És ne feledjük: a gép vásárlásakor kapott receptgyűjtemény nem biztos, hogy a mi vidékünkön szokásos kényér készítéséhez való. A német gyártmányú gépekhez a receptgyűjteményben német számozással adják meg a liszt fajtáját, és a magyar receptek is a magyar lisztjelöléseket adják. A mi lisztjeinknél minél kisebb a szám, annál fehérebb a liszt. Egyébként az sem baj, ha vásárláskor nem kapunk programtáblát vagy magyar nyelvű használati utasítást. A márkát illetően a gépek között nincs nagy különbség. A hangzatos nevek mögött is az olcsóbb kategóriájú, Kínában, Koreában, esetleg Törökországban gyártott gépek húzódnak meg. Ezek egymás „klónjai” és alkatrészeik is cserélhetők.
Az én gépem most már az elvárásaim szerint működik. Ügyelnem kell a behelyezendő alapanyagok sorrendjére. Amikor e sorokat írtam, a gépemet is bekapcsoltam. Várhatóan, amikorra befejezem a gépelést, a kenyér is kisül. Az a szándékom, hogy a program automata adta lehetőségekkel élve, ha este a sütőedénybe betöltöm az alapanyagokat, reggelre – mondjuk hét órára – az asztalon illatozzon a forró házikenyér.
