Még jó, ha toalett papírra telik.
Időközben a statisztikusok a rendelkezésre álló adatok alapján kiszámították, hogy nagy felelőtlenség a matematikai átlagokkal szolgálni akkor, amikor a munkából kiöregedett mintegy 1,3 millió dolgozó (nem számítva az idős vállalkozókat és földműveseket) ellátmányáról döntenek. A számok ugyanis arra mutatnak rá, hogy az átlagnyugdíj összegéről beszélni nagy ködösítés, mert az nem valós kifejezője az ellátmányban részesülő tömegek anyagi körülményeinek. Szerbiában ugyanis csupán három városban (Belgrádban, Újvidéken és Pancsován) átlagon felüli az ellátmány, míg Borban és Nagybecskereken átlagos, másutt mindenhol az országos átlag alatti. Legkevesebb Novi Pazarban, ahol még a 14000 dinárt sem éri el. Ilyen formán nagyon sokan csak álmodhatnak arról, hogy ők is egyszer megkapják az átlagot.
Bármilyen sokan is panaszkodnak arra, hogy a mostani nyugdíjasok többségének átlagon aluli az ellátmánya, mégis elégedettek lehetnek, ha arra gondolnak, hogy mi vár a most még munkákban levőkre. Az átlagbérekről szóló kimutatások sok községben arra engednek következtetni, hogy a „szép idők” elmúltak. Az egykori nagyvállalatok, amelyben a jelenlegi nyugdíjasok jó része is dolgozott, a tönk szélére jutottak. Szomorú jövővel kecsegtetnek Óbecsén, Kúlán, Nišben, Nagykikindán, Szabadkán, Versecen és másutt is. Nem sokkal biztatóbb a helyzet a külföldi befektetők részéről megvásárolt vállalatokban sem. Nem csoda, ha a nyugdíjas szülők támogatására szorulnak nemcsak felnőtt gyermekeik, hanem sok helyen még azok gyermekei is.
