A statisztikai hivatal kimutatása szerint tavaly decemberben ugrásszerűen megnőtt nemcsak a névleges, hanem a reális kereset is. A szerbiai átlag erősen megközelítette az ötszáz eurót, holott egy hónappal korábban csak 400 euró körül mozgott. Sokan abban reménykedtek, hogy a folyamat tartós lesz, és végre kikecmergünk a szegénységből.
Erről azonban szó sincs. Arról van szó ugyanis, hogy az év utolsó napjára hagyják azok a vállalatok, amelyeknek van pénzük a különféle jutalmak és juttatások kifizetését, s ezzel látványosan megnövekednek a szóban forgó hónapra vonatkozó bérek.
Egyelőre nem ismertek a januári adatok, de több mint valószínű, hogy a köztársasági átlag a legjobb esetben is a novemberi szintre zuhan. Sőt, az sincs kizárva, hogy az alatt alakul. Joggal teszik fel az emberek a kérdést: mikorra várható némi tartós javulás? A szakemberek szerint az idén aligha. Az már most biztosra vehető, hogy az év közepéig, a tavalyról áthozott pénzromlási arány miatt, az infláció kétszámjegyű lesz. Kis hibaszázalékkal az is megjósolható, hogy az árak, minden bizonnyal márciustól, érezhetően megváltoznak. Természetesen nem csökkennek, viszont a bérek és a nyugdíjak esetleg a jelenlegi szinten maradnak.
A lakosság életszínvonalának alakulását jellemzi az a tény is, hogy az utóbbi két évben a kereskedelemben valamivel több mint 30 százalékkal csökkent az áruforgalom, s ez a folyamat szinte állandósulni látszik. Nem kell ahhoz egyetemi tanárnak lenni, hogy az ember megértse: elsősorban az ipari termelés, a kivitel és az államháztartás megfelelő egyensúlyban tartása nélkül remény sincs a jobb életre.
A vásárlók egyre krónikusabb pénzhiányát a kereskedők úgy igyekeznek ellensúlyozni, hogy olcsóbb árut szereznek be, vagy/és csökkentik a saját haszonkulcsukat. Ez a lehetőség azonban véges, hiszen – tekintet nélkül a forgalomra – az állam igyekezik minél többet kisajtolni belőlük. A névlegesen növekvő költségeket pedig a vállalkozók elsősorban a termelési, illetve az áruforgalmazási költségek csökkentésével igyekeznek kivédeni. Egyéb megoldás híján leépítik a dolgozói állományt, vagyis okkal várható, hogy az árak emelkedése maga után vonja a munkanélküliek számának szaporodását.
A kormány pedig, mintha nem lenne tudatában a helyzetnek, nemrég új kereskedelmi törvényt alkotott, és azt a parlamentben el is fogadtatta. Az új előírás számos, teljesen ésszerűtlen és felesleges adminisztrálást kényszerít a cégekre, persze ez pénzbe kerül. Újabban például mindegyik kereskedő köteles vegyiparban járatos tanácsadót alkalmazni. Egyes számítások szerint ez havonta 20–50 ezer dinár külön- és felesleges kiadást jelent. Márpedig ezt az összeget valakivel meg fogják fizettetni. Nyilvánvalóan, az árakor keresztül, a vásárlókkal.
A fentiek után már szinte felesleges szóvá tenni, hogy az energiahordozók drágulása sem lesz jótékony hatással az árakra és az életszínvonalunkra.
Marad tehát a rideg tények tudomásulvétele: tovább szegényedünk.
