Fontos értekezletre várják a jövő héten az EU-tagállamok vezetőit, akiknek stratégiai kérdésekről kellene dönteniük. Így a menedékrendszer reformjáról vagy épp a biztonságpolitikáról. Az Unió alapos megújításának, átalakításának ügye is napirendre kerül. Kemény és heves vitákra lehet számítani. Egy olyan időszakban, amikor a transzatlanti kapcsolatok megromlása és a heves belső konfliktusok miatt földrengésszerű megrázkódtatások érik a szervezetet. A pesszimisták szerint a közös ház már ki is gyulladt.
Szóval tüzet kellene oltani, vagy ha nem ég semmi, az erős rezgések okozta károkat kellene felszámolni. Persze a kiváltó okokat sem ártana megszüntetni, hogy tovább lehessen lépni. Előre.
Ám erről is eltérőek a vélemények, mert ami az egyiknek előre, az a másiknak épp a hátra. Az EU jövőjéről alkotott elképzelések, álláspontok tehát igencsak eltérőek. A tagállamok pedig továbbra is megosztottak sok fontos kérdésben.
Több ország számára a reformok ráadásul másodlagosak. A csoportba tartozó Ausztria, Magyarország, Olaszország és néhány másik állam inkább az illegális migránsok és a menekültek ellenőrzésére, távol tartására, illetve az elutasított menedékkérők hazaküldésére összpontosítana.
A probléma 2015 óta mérgezi a kapcsolatokat az EU-ban, éles szembenállást, ellenségeskedést, s mély szakadékot alakítva ki. Két tábor került szembe egymással. Az egyikben az európai szintű, közös megoldást, s erőfeszítéseket szorgalmazó országok sorakoztak föl. A másikban meg azok, amelyek – egységes és hatékony uniós megoldás híján – saját, nemzeti eszközökkel biztosítják, illetve oldanák meg a megfelelőnek gondolt határellenőrzést, hogy a segítségével tartóztassák föl, s tartsák távol a területüktől az illegálisan érkezőket.
Az EU déli és keleti részében a lakosság és a kormányok egyértelműen a biztonságos határok mellett foglaltak állást. A legutóbbi német, osztrák, cseh, magyar, olasz és szlovén parlamenti választások is a migrációellenes pártok sikerét vagy megerősödését hozták.
Mindazonáltal azt sem szabad elfelejteni, hogy sok ország évek óta ismétli: az erőszak vagy üldöztetés elől – nemzetközi oltalomra szoruló – menekülők jöhetnek, ám „papírok” nélküli bevándorlók (gazdasági migránsok, akik „csak” a jobb élet, biztonság, munka, gondoskodás reményében jönnek törvénytelenül) már nem. Sőt jobb, ha nem is indulnak el az ókontinens felé.
Aki ennek ellenére mégis nekivág az útnak, néhol már hatékony fizikai akadályba ütközik. Így az EU egyik külső határrészén fekvő Magyarországon, amely a déli övezetében 2015-ben kerítést emelt, hogy az Európába özönlő tömegeket feltartóztassa. Előzőleg a görögök a törökök felé eső határukon feszítettek ki szögesdrótokat egy rövidke szakaszon, s a bolgárok is elkezdtek kerítést építeni, szintén a Törökországgal szomszédos vidéken. Jóval korábban Spanyolország „drótozta be” a Marokkóba beékelődött területeinek mezsgyéjét.
Kezdetben kórusban bírálták a magyar „modellt”, ám azóta többen pártfogásukba vették. Ausztria már 2015-ben jelezte: az illegális migránsáradat szabályozása érdekében kerítést is építhet. Horvátországi határán Szlovénia pedig ideiglenes műszaki zárakat helyezett el.
Másutt szintén átértékelték a helyzetet. Az elmúlt három évben majdnem 1,5 millió migránst befogadó Németországban is, amely 2015-ben még keményen bírálta a magyar lépést. A minap viszont – a bevándorlási politikája miatt hazai pályán szorongatott helyzetbe került – Angela Merkel kancellár már nyilvánosan ismerte el: „Magyarország bizonyos értelemben nekünk végzi el a munkát az uniós külső határa védelmével”. Nyugtázta tehát azt, amit az Orbán Viktor miniszterelnök vezette budapesti kormány kezdettől fogva bizonygat, ismételget. Nevezetesen: a magyar kerítés hasznos. Esetleg még azt, hogy Magyarország néhány uniós kormány helyett is cselekedett, amikor – már a 2015-ös migránsválság csúcspontján – déli vidékein drótakadályokat emelt.
Az államhatár ellenőrzésének szigorítása egyre égetőbb gond Németországban is, ahol emiatt a napokban kormányválság alakult ki. A koalíció főerejét adó CDU–CSU konzervatív pártszövetségben példátlan bel- és párharc, szembenállás kerekedett. Az egyik térfélen a közös európai menekültügyi megoldás kereséséhez ragaszkodó Merkel (CDU-elnök) áll, a másikon az egyoldalú, saját hatáskörű nemzeti szabályozást követelő és megvalósítani készülő Horst Seehofer belügyminiszter, CSU-vezető.
Olaszország, amely csaknem félmillió illegális migránsról kénytelen gondoskodni, szintén bekeményített, s megüzente: új fejezet nyílt az európai migrációs politikában. Ez utalás arra, hogy a szabályozatlan, akadálytalan és törvénytelen beözönlést végre meg kell akadályozni.
Az EU-szintű, egységes megállapodás esélye továbbra is kicsi. Ezért a nemzeti határok megerősítése a valószínűbb és egyszerűbb lehetőség. Az uniós tagállamok alighanem arra kényszerülnek, hogy egyedül döntsék el, miként állítsák meg az illegális migránsokat. Ebből pedig az következik, hogy újabb kerítések is épülhetnek. Egy fura korban európai országok karéja körbezárhatja magát.
Az EU régóta tisztában van azzal, hogy meg kell erősítenie a külső határait. Az elmúlt három év fejleményei után azonban már nem ez a tét. Sokkal inkább az, hogy el tudja-e kerülni a belső határellenőrzés visszaállítását, a schengeni övezet összeomlását.
Ez a veszély akár még közös fellépésre, összefogásra is sarkallhatja a szemben állókat. És vélhetően az a – világszerte hánykolódó és tovább vonulni készülődő – migránstömeg, amellyel a politikusok riogatnak. Globális problémáról van tehát szó, amelyet lokálisan, egyenként, elszigetelve aligha sikerül megnyugtatóan rendezni.
