Fontos szerepet játszott az Európai Néppárt (EPP) abban, hogy az EU-parlament (EP) elfogadta a Sargentini-jelentést. A dokumentum elmarasztalja Magyarországot arra hivatkozva, hogy ott fennáll az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértésének a veszélye.
A döntés után megkezdődött egy rendkívül hosszadalmas eljárás, amelynek a végén akár (komoly) szankciókat is életbe léptethetnek a megbélyegzett tagországgal szemben. A legszigorúbb uniós büntetőintézkedések egyike a szavazati jog felfüggesztése. Ennek lehetősége (Magyarország vonatkozásában) jelenleg inkább elméleti, mert kizárólag minden tagállam beleegyezésével valósítható meg. Ez pedig vágyálom, hiszen Lengyelország már jelezte: szükség esetén vétót emel, vagyis meghiúsítja a szankciókat Magyarország ellen.
Persze Budapest sem tétlenkedik. Érveket felsorakoztatva utasítja el a jelentést, amely a magyar kormány és a főerejét képező Fidesz szerint rágalmakat, sőt koncepciós eljárásban született, valótlan vádakat tartalmaz (politikai nyomásgyakorlás céljából), ráadásul csalással fogadták el, s az ország szuverenitását is sérti.
A magyar parlament pedig határozatban ítélné el az EP-ben jóváhagyott dokumentumot. A határozat ugyanakkor felszólítaná a kormányt, hogy indítson jogi eljárást a Sargentini-jelentés ügyében. Ezzel összefüggésben a múlt szerdai EP-szavazás ellen is, amelynek az eredményét is megkérdőjelezi Budapest.
Az Orbán-kabinet az Európai Unió Bíróságán támadná meg a Sargentini-jelentésről Strasbourgban tartott voksolási eljárást, mert szerinte szabálytalanul (a tartózkodó képviselők szavazatainak mellőzésével) sikerült biztosítani a dokumentum elfogadáshoz nélkülözhetetlen kétharmados többséget. Ebből pedig az is következik, hogy tévedés alapján indul eljárás Magyarország ellen. Az EP ezzel nem ért egyet, s állítja: a szavazás megfelelt a házszabálynak és az Unió alapszerződésének.
Ha perre kerül sor, a bíróság majd eldönti, kinek van igaza. Az viszont már ismert, hogy az EU-parlamentben sok olyan képviselő is támogatta a Judith Sargentini holland képviselő által összeállított helyzetelemzést, akik a Fideszt is magába foglaló EPP-hez tartoznak. Ahhoz a pártcsaládhoz, amely a legnagyobb az EP-ben, s a jobbközép, kereszténydemokrata értékeket képviselő (mérsékelt konzervatív) politikai erőket tömöríti frakcióba. Az EPP-ből (a jelenlevő képviselők közül) a többség támogatta a jelentést.
Ebből sokan sietve elég sok feltételezést vagy következtetést vontak le. A legbátrabbak mindjárt azzal álltak elő, hogy a Fidesz már nem kívánatos az EPP-ben, s ezért kipenderítik onnan. A mérsékeltebbek arra jutottak, hogy csak felfüggesztik a tagságát.
Mások visszafogottabban reagáltak, s úgy ítélték meg, hogy a szavazás megerősítette azt, amit a kívülállók régóta gyanítanak. Nevezetesen: az EP-ben meghatározó befolyással bíró Európai Néppárt megosztott, belső viták terhelik, amihez a Fidesznek is köze lehet.
Az is sejthető, hogy az ellentétek ronthatják a pártcsalád esélyeit a 2019-es EP-választásokon, ezért ezek házon belüli szítása visszaüthet. Ám az is feltételezhető, hogy ha az EPP a legerősebb akar maradni, azaz győztesként folytatni a parlamenti munkát, talán minden eddiginél jobban rászorul a Fidesz mandátumaira is. Ezért a viszály mielőbbi megoldást vár.
A magyar kormánypártnak se közömbös, hogy az általa is kulcsfontosságúnak tartott jövő májusi EP-választás után melyik oldalon foglalhat helyet: a győztesekén vagy a vesztesekén. Jelenleg úgy tűnik, hogy szoros versenyben ismét az EPP lehet a nyerő, s ez nyilván megéri a kompromisszumot a pártcsaládban. Ennek eléréséhez egyik kulcsfigura Manfred Weber lehet, aki EPP-frakcióvezetőként alighanem sokkal inkább szót tud érteni Orbán Viktorral, mint a többiek, mivel a magyar kormányfő, Fidesz-elnök is megfelelő tárgyalópartnernek tartja a bajor CSU-politikust.
A legfelsőbb szintű egyeztetések szinte borítékolhatóak, hiszen a híresztelésekkel ellentétben az EPP (vezetése jelenleg) nem akarja kizárni a Fideszt a pártközösségből; a Magyarország ellen kezdeményezett jogállamisági eljárás lezárásáig semmiképpen. Joseph Daul EPP-elnök legalábbis ezt közölte, megjegyezve, hogy megvárják a procedúra végét, illetve eredményét. És azt is, hogy az Európai Bizottság (EB) értékelje a jogállamiság magyarországi helyzetét. (Erre az EP-választások előtt aligha kerül sor.).
A Néppárt azonban valószínűleg nem tétlenkedik az „eredményhirdetésig”. Érdeke, hogy véget vessen a soraiban tapasztalható zavarnak, különben további kellemetlenségek érhetik. Az esetleges újabb gondok-bajok okozta belső viszályok pedig a rivális erők – elsősorban a szélsőjobboldali, euroszkeptikus és populista pártok – malmára hajtanák a vizet. Ennek következtében az EPP jövőre akár el is veszítheti elsőségét az EU-parlamentben, s ezzel a legerősebb képviselő csoportot megillető előnyöket is.
A szélsőjobboldal máris jelentős választási előretörésre számít. Ellenfeleit ez félelemmel tölti el. Attól tartanak, hogy a szélsőségesek a harmadik legnagyobb erővé válhatnak az EP-ben, s helyzetükkel visszaélve akadályozhatják az uniós gépezet működését.
A viták rendezése az EPP-ben, miként a civakodók lecsillapítása, megbékítése az EU-ban, azonban nemcsak ennek megelőzése miatt sürgető, hanem azért is, mert Európának egyéb fontos teendői is akadnak. Például megbízható stratégiát és politikát kell kialakítania, hogy egységesen, eredményesen és – Jean-Claude Juncker EB-elnök szavaival – „még inkább szuverén szereplőként” léphessen fel a problémák ellen, illetve a rohamosan átalakuló, új hatalmi központokat formáló és rengeteg kihívást tartogató világban.
Ehhez saját szerepét is át kell gondolnia, alakítania, hogy a nagyok – vagyis az Egyesült Államok, Kína és Oroszország – méltó vetélytársa lehessen. Közben pedig a közös értékeit is meg kell(ene) óvnia. Az utóbbit az EU-tagok egy része a nemzetállami hatáskörök erősítésével (visszaszerzésével) oldaná meg, mások inkább az integráció elmélyítésével, amelynek mértékéről éles ellentétek alakultak ki (a támogatók között is).
A fő gond mégis az, hogy a jövő Európai Unióját a társállamok szorosabb integrációjaként elképzelő kormányok és a nemzeti szuverenitás megszilárdításhoz ragaszkodók szembenálló tábora sehogy sem tud megegyezni. Pedig jobban járnának, ha nem a megosztásért, hanem az egységért küzdenének. Amíg még lehet, mert az egymás közti törésvonalakból idővel áthidalhatatlan szakadékok alakulhatnak ki, s akkor már késő lesz.
Ha tovább halogatják a megnyugtató és kölcsönösen hasznos megoldásokat, még több kellemetlenséggel találhatják magukat szembe mindenütt, amire előbb-utóbb mindannyian ráfázhatnak. Ezért inkább jobb lesz, ha az önként vállalt uniós alapértékekkel összhangban cselekszenek, s közben nem mulasztják el rendezni konfliktusaikat. Különben lesz nemulass!
