Hódegyháza

KAMILLA ÉS PAPRIKA

Az 1960-as évektől megindult a szikes területek tudatos hasznosítása is. A kamillát a falu népe rendszeresen gyűjtötte, majd a másra alkalmatlan földeken termeszteni kezdték. Virágát a padláson megszárították és viszonteladóknak adták tovább. Sok család számára évtizedeken át biztosított megélhetést, a családok fejlődtek, gyarapodtak. „A hagyma Monostoron vót nagy divat, onnan terjedt át Jázovára az ötvenes évektől, valamivel később a pfefferóni.”

A hódegyháziak mindig is szorgalmas, dolgos, nagy munkabírású nép volt és mai is tenné a dolgát, ha hagynák.

A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlaszában a következő jelzők fordulnak elő a falu és lakói jellemzésére: elevenek, életrevalóak, dolgosak, tiszta, rátarti, összetartó közösség, „Mikor a hagymát hazahoztuk, megpucótuk, bezsákótuk, jött a kamion, elvitték, négy-öt nap múlva kaptuk a pénzt. Az ipari paprikát vagyis főzőpaprikát leszödtük, fölfűztük, a javát kihasítottuk, megszárítottuk, Szentmiklósra vittük be, megőrlettük és vittük a piacra.”

„A jázovaiak kufák, a Gagarin azt hitte, ő az első a Holdba, de ott tanákozott egy jázovaiva, aki paprikát árút.”
Az állattartásban a juh- és szarvasmarha dominált. A birkákat nem nagyon fejték, a hasznot és a bevételt inkább a bárányszaporulat és a gyapjú jelentette. Marhát a tejéért tartották, amit házilag feldolgozva értékesítettek. Számottevő volt a sertéshizlalás is. A földműves szövetkezetet a privatizáció tönkre tette, a csókai húsgyár magával rántotta.

A tavaly augusztusban a falunap alkalmával hangzott el, hogy az elmúlt két évben mintegy félszázan költöztek el a faluból, vagy távoztak az élők sorából. A munkaképes korosztályból tömegesen fognak vándorbotot megélhetés reményében. A lakosságának az egyik fele elöregedett, a másik része pedig még túl fiatal. Évente mindössze 2-3 újszülöttet anyakönyveznek, viszont az elhalálozások száma meghaladja a húszat. Ennek látszólag ellentmond a tény, hogy négy olyan nagycsalád él a faluban, amelyben összesen 21 gyereket nevelnek igencsak szerény, mondhatni szegényes körülmények között, a családfőknek nincs állandó munkája, napszámból tengődnek. Nemrégiben költözött el egy másik hatgyerekes család Oromhegyesre.

Azok maradnak falun, akik földdel és jószággal vergődnek, bár gondot jelent az is, hogy mind kevésbé kifizetődő a földművelés és a jószágtartás. Tejtermelésből egyre nehezebb megélni, a tavalyi tejmizéria, a válogatós tejgyárak, szinte lehetetlen helyzetbe hozta a falusi tejtermelő gazdákat, akik már örülnek, ha 20 dinárért elviszi tőlük valaki a tejet.

A falu egykori anyakönyvvezetője, Vastag Bálint már nyugdíjas, ő hordja szét az újságot a faluban, ismer mindenkit, ki hol lakik: – A falut járva hallom az emberektől, hogy a járdákat és az átjárókat is jó lenne már javítani. A falunkba vezető bekötőúton folt hátán folt éktelenkedik, már nem győzik a kátyúzást. Szerencsére a csókai önkormányzat tavaly és tavalyelőtt is költségvetési pénzből és tartományi támogatással kiaszfaltoztatta a Hodics felé, az Arankán átívelő hídig vezető utat és a Proletár utcát.

A múlt század második harmadában még hatszáz lakott házat tartottunk nyilván. A nyolcvanas évekig fejlődött Hódegyháza, de azután jöttek a kilencvenes évek és minden a visszájára fordult. Jelenleg 540 nagykorú és 110 kiskorú lakosa van a falunak. A lakott házak száma 265, és több mint száz ház romos állapotban van. Sok épületet bontottak le az elmúlt évtizedekben. Mivel már 120-an vagyunk nyugdíjasok, nyugdíjasklubot hoztunk létre a faluházban, ahol az ifjúság is berendezett magának egy klubbot, a nőegylet is kapott helyet.

KÉTEZER LÁBASJÓSZÁG A LEGELŐN

A falu mindennapjairól Sós Istvánnal, a falu elnökével beszélgettünk:

– A faluban, helyben munkalehetőség gyakorlatilag nincs, a szövetkezet csődbe ment a húsgyárral együtt, a saját földjeit eladta, az állami földeket pedig évente bérbe adják. Több halastó is van a falu körül, de alig tíz-egynéhány helybeli személyt foglalkoztatnak minimálbérért. A faluból többen ingáznak vidékre dolgozni, a csókai Makval gyógynövény-feldolgozóba, egy SILOS építőipari cégbe stb. Számunkra, itt maradók számára a földművelés és jószágtartás maradt, akinek nincs földje, az viszont nagyon nehezen teremti elő a mindennapit.

A faluban hét civil szervezet tevékenykedik, az utóbbi időben Urbán Róbert vezetésével sikerült valamennyire felélénkíteni a Kodály Zoltán Művelődési Egyesület munkáját, citeracsoport alakult, a hangszereket megrendelték, tánccsoportot próbálnak összehozni. A Dózsa György utcában egy régi házat sikerült tavaly vásárolni és megkezdődött a felújítása. A helyi közösség a lehetőség szerint támogatja az egyesületek munkáját. Az asszonyok szorgalmasan dolgoznak az Árvácska Nőszervezetben, kiállításokra járnak, kézimunkáznak. Az Önkéntes Tűzoltó Testületnek vagy félszáz önkéntes tagja van, ha tűz van, 5-6 emberre lehet mindig számítani. A felszerelés öreg, a régi kamion most van javítás alatt.

Az elmúlt években sajnos politikai alapon megosztott volt a falu, sokan háttérbe húzódtak, nem vállaltak közösségi munkát. A Demokrata Párt és a VMSZ között rivalizálás folyt, ami nem tett jót a közösségi éltnek a faluban. A korábbi faluvezetés évekig nem számolt el a kapott és elköltött pénzzel, hat év után most készítettük el a leltárt, és jelentős hiány mutatkozott. Igyekszünk tisztába tenni a dolgokat, hogy ellenőrzött körülmények között folyjék a munka, ne osszon meg bennünket se a politika se a pénz, amelyből amúgy is híján vagyunk. Nincs a faluban helyi járulék, a polgárok nem szavazták meg. A helyi közösség és az egyesületek működésére a községi költségvetésből kapott némi pénzt, ezt próbáljuk meg minél jobban felhasználni. Tavaly először minden civil szervezet kapott támogatást. Az első körben mindenki kapott pénzt, utána azok, akik fel tudtak mutatni valamilyen tevékenységet.

Az említettek mellett a Fény Ifjúsági Szervezet, a Fácán Vadászegyesület és a Gazdakör működik még a faluban, ez utóbbi talán a legaktívabb.

A Hódegyházát körülvevő mintegy 400 hektár legelőn sok jószág megél, a faluban sokan tartanak szarvasmarhát, a falu csordájába hajtják ki a csordások tavasztól őszig. Megoldottuk, hogy minden állatot egy csordába hajtanak ki, mert korábban a marhák is fel voltak osztva pártalapon, volt VMSZ-es csorda meg Demokrata csorda. Az állattartókat azzal segítjük, hogy nem kell fizetni pusztabért, vagy karbantartási díjat a legeltetésért. Idén a háromszáz jószágot megközelíti a falu marhacsordája. A csordás kezeli a benzinmotoros kutat, ahol a jószágot itatják.

A faluba, Hodicsra, Bácskából is települtek be állattartók, az egyik felsőhegyi juhtenyésztő hatszáz birkát tart, báránya is van most vagy háromszáz. Összesen a legelő birkák száma meghaladja a másfél ezret. Ebből is látszik, hogy aki nem sajnálja a fáradságot és nem fél a heti hét napi munkától, az gyarapodni tud a jószágtartásból a legeltetésnek köszönhetően – mondta többek között a falu elnöke, Sós István.

A Hódegyháza körüli szikes legelők, nedves rétek, vízerek számos természeti értéket rejtenek még ma is. A túzok, a legritkább madarunk számára rezervátumot létesítettek a Hódegyháza–Mokrin–Szaján háromszögben. Bali Béla tejtermelő, a vadászegyesület elnöke: – A környék vadban gazdag, évente Csóka községben 200 vaddisznó is terítékre kerül. Sajnos a nyúlról és a fácánról nem lehet elmondani, hogy erős volna az állomány. Nagyon elszaporodott a dúvad, a vaddisznók mellett állandóan jelen van a sakál, sok a borz és a róka is, meg a fészekfosztogató szarka és a dolmányos varjú. Ezeknek a gyérítésére nagyobb gondot kellene fordítani, mert amíg ezek uralják a környéket, a túzokrezervátumban nem sokáig maradhat fenn a még meglévő tucatnyi túzok.