Egy búzatábla szélén, a barázda partján ücsörögtem, a naplementét vártam, hogy majd a lemenő nap vörös fényében a pihenőhelyére beszálló madárról fényudvarral körülölelt fotó készíthessek. Várakozás közben arra lettem figyelmes, hogy a bókoló kalászokban mozognak a zöldtejes búzaszemek. Hogy lehet ez? Az esti szürkületben közelebbről megvizsgálva a kalászokat, volt mit látni. A levéltetvek százával nyüzsögtek minden kalászon. A legkisebbtől a szárnyas, röpülésre képes formáig minden átmeneti méret megtalálható volt.
Felvételünkön a zentai cukorgyár hulladék mésziszap-lerakójában megtelepedett partifecskék láthatók (Gergely József felvétele)
Azon már senki sem csodálkozik, hogy a kerti és útszéli bodzafák leveleit és virágait ellepik a fekete tetvek, de hogy a kalászosokat is elözönlik, ez már sok(k). Terepmadarászás közben mindenfelé permetezővel felszerelt traktorokkal találkoztam. Az egyik gazda elkeseredve panaszolta, hogy már a napraforgót sem kímélik a fránya levéltetvek. Kicsinyke kertünk egyetlen cseresznyefája nem hasonlít önmagára, a tetvektől összegöcsösödött levélcsomók nem tudják édesre érlelni a zsendülő szemeket.
Kanizsamonostoron kevesen termesztenek almát, alkalmi riportalanyom őszintén elmondta, hogy a gyümölcsösben egyes években huszonötször permetezte meg különféle kártevők, gombák, almamoly stb. ellen. Egyre újabb és újabb mérgeket szórunk magunk köré egyre nagyobb mennyiségben! Muszáj, másként nem terem! A fokozott vegyszerhasználat szükséges rossz.
De miért van egy így? Mi történt? Mi változott meg?
Környezetünkben, a természetes élő környezetünkben napjainkra szinte minden átalakult, mindent átformáltunk, beavatkoztunk mindenhol és minden szinten. Bár még ugyanaz a nap és ugyanaz a hold kel fel, de már nem ugyanazon a Földön. Minden megváltozott. Mi, emberek változtattuk meg. Nem Én, nem Te, Mindannyian hozzátettük a magunk kis szemetét, a magunk kis kipufogófüstjét, a szén-dioxidot. Eldobtuk a használt, bár még működő régi rádiót, tévét, mobiltelefont. Az újabbnál újabb csodakütyük előállítása környezetszennyező.
Már az éghajlat sem a régi. Télen mutatóba is alig láttunk havat. Április első felében pedig nyári melegben napfürdőztünk, majd május közepéig újra fűteni kellett, ahol ilyen tájban már nincs távhőszolgáltatás, előkerülnek a villany- és gázmelegítők. Több áram fogy, a többletenergiát erőművek termelik, és még több szén-dioxidot bocsátanak a levegőbe. Még tovább fokozva az üvegházhatást, ami tovább melegíti a légkört. Az átlaghőmérséklet nő, mi mégis sokat fázunk, majd egyik napról a másikra forró kánikula zúdul a nyakunkba. Indiában már nem ritka az ötven fok. Az ész megáll, hogy lehet ekkor forróságot elviselni? Tornádó erejű forgószelek pusztítanak ott, ahol korábban sosem láttak égbenyúló vihartölcséreket. Annyi eső esik viszonylag kis területen, amennyi több hónap alatt szokott esni. Szuperviharokkal kell szembenéznie az emberiségnek.
Hol van már az az időszak, amikor télen tél volt és hó, nyáron meg nyár és meleg volt ugyan, de senkinek sem jutott eszébe klímaberendezések után futkosni, egyszerűen elviselhető volt az éghajlat? Mára oda jutottunk, hogy nyáron annyi elektromos energiát használunk el hűtése, mint amennyit télen elfogyasztunk fűtésre. Az energiatermelés pedig ismételten az üvegházhatást növeli, legyen az szén, földgáz vagy más üzemeltetésű erőmű. Még az atomerőmű is szennyezi, főleg hővel a környezetünket. Büntetlenül nem pazarolhatjuk az energiát.
A fejlett nyugat szép példákkal áll elénk a megújuló energia, a szél erejének látványos szélerőművekkel történő hasznosítása formájában. Az ipari és háztartási szennyvizet megtisztítják, a szerves hulladékokból is energiát nyernek vissza. Például Amerikában metánt termelő szeméttelepek vannak. Itt esik a fene hasra, hiszen a metán is az üvegházhatást kiváltó bűnös gázok egyike. Világszerte a sok millió tehén is ilyen gázt pöfög ki kérődzés, emésztés közben és után.
De pöfögnek nem is keveset a személy- és teherautóink. De sebaj, itt a hibrid, a villany meg a hidrogén-meghajtású autó, ez utóbbi csak vízpárát pöfög ki. A baj itt is csak az, hogy a hidrogént elő kell valamiből állítani, amihez energia kell, az energiatermelés pedig megint csak környezetkárosító események sorából áll.
A szélerőművek hatékonysága és költségmegtérülése gondba ejtő. Ha kiszámítjuk, hogy hány ezer alkatrészt kell előállítani e berendezésekhez, hány kamion szállítja az építőanyagot és a többi termékeket oda és vissza, és mindez a tevékenység hány tonna üvegházhatást fokozó gázt eredményez a légkörben, akkor már sokan szkeptikusan, fenntartásokkal fogadjuk a megújuló energiatermelés ilyen formáit.
Bűvös körben, mókuskerékben futunk. Megpróbáljuk utolérni magunkat, de nem jutunk előbbre, a fejlődés csak látszólagos. A környezetünk, a természet drasztikus átalakítása, a természeti erőforrások gátlástalan kifosztása azt eredményezi, hogy még több energiára, áramra, vegyszerre stb. van szükség, hogy az erőltetett profithajszolás, a többlettermelés, a fogyasztásnövekedés fenntartható legyen, hogy a fránya világgazdaság motorja tovább dübörögjön, bármi is legyen az ára. Ilyen körülmények között üres frázis a sokat pufogtatott, amúgy jól hangzó szólam: FENNTARTAHTÓ FEJLŐDÉS. Miden változik körülöttünk. Ezek a változások egyes élőlényeknek kedveznek, a kártevők elszaporodnak, az érzékenyebb és kevésbé alkalmazkodó fajok viszont visszaszorulnak, fokozatosan kipusztulnak az ember átformálta Földgolyóról.
