A Moszkvában élő, magyarul is folyékonyan beszélő Gleb Pilipenkót néhány évvel ezelőtt feleségem révén ismertem meg, ők ketten a hungarológiai kutatások által kerültek kapcsolatba, konferenciákon találkoztak, de Gleb a munkája során ellátogatott az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karára is, a Magyar Tanszékkel is tartja a kapcsolatot.
A közelmúltban Pécsett megtartott VIII. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia résztvevőinek adott polgármesteri fogadáson találkoztunk újból Glebbel, akinek a neve magyarul kenyeret jelent (gleb, azaz hleb, vagyis kenyér). A fiatalember igen közvetlen modorú – „kenyérre lehetne kenni”. A beszélgetés elején azonnal mellének szegeztem a kérdést, egyáltalán miként döntött az idegenek számára igencsak nehezen megtanulható, az indoeurópai nyelvektől nagyon különböző magyar nyelv elsajátítása és kutatása mellett.
– A Moszkvai Lomonoszov Egyetemen szlavisztikát tanultam, a magyar volt a választott idegen nyelvem. Érdekelt a magyar nyelv, nagyon érdekesnek és persze nehéznek találtam. Különleges a grammatikája, nehéz megtanulni, de voltam olyan makacs, kitartó, hogy elhatároztam, ha már a magyart választottam, azért is megtanulom rendesen.
Moszkvában kezdtem a magyarral ismerkedni, majd 2001-ben volt először lehetőségem turistaként Magyarországra jönni, ekkor még nem tudtam magyarul, kezdő voltam, de fokozatosan sikerült elég jól megtanulnom.
Mivel szlavisztikán végeztem, és tanulmányaim befejeztével az egyetemen dolgozhattam tovább, szerbiai témát választottam kutatásom tárgyául. Többször jártam már Szerbiában, a szerb nyelvet sokkal könnyebb volt megtanulni a nyelv szerkezete miatt. Mivel magyarul és szerbül is beszélek, adódott az ötlet, hogy a két nyelv viszonyát vizsgáljam.
Szerbül jobban tudsz?
– Attól függ, kivel beszélek. Amikor hosszabb időt töltök Magyarországon és a vajdasági magyarok között, elég jól belejövök a magyar nyelvbe, de ha huzamosabb időn át nem beszélem, kell egy kis idő, hogy hozzászokjak a nyelvhez.
Mit kutattál, és mit kutatsz jelenleg Szerbiában, pontosabban Vajdaságban?
– Vajdaságban a vajdasági magyarok nyelvi helyzetével foglalkozom, a kétnyelvűség érdekel. Szerémségben Satrinca, Maradék és Dobradó falvakban, valamint Rumán kutattam, készítettem interjúkat a többségi szerb környezetben élő helybeli magyar kisebbség tagjaival, főleg az idősebb korosztállyal, akik még szépen beszélik magyar anyanyelvüket.
A pécsi konferenciára Vajdaságból érkeztem, több órát buszoztam Újvidékről Szegedig, majd onnan tovább Pécsre. Maradékon meghívtak egy lakodalomba, először voltam lakodalomban Szerbiában. 500 személyes szerb–magyar óriáslakodalom volt ez, ilyet még nem láttam életemben. Magyarul beszélgettek a vendégek.
Mivel a kétnyelvűség mellett az etnolingvisztika is érdekel, a régi magyar szokások, a lakodalmi meghívás nagyon fontos volt. A menyasszony és a vőlegény is meghívott a lagziba, a régi szokások nagyon megragadták a figyelmemet. A lakodalomban kevesebb volt a magyar zene, mondhatom, hogy csak tíz százalékban volt magyar muzsika.
Milyen megállapításokra jutottál Szerémségben?
– Szerémségben a magyarok kisebbségben vannak, a vegyes házasságokon keresztül kifejezett az asszimiláció, és az anyanyelv, a magyar háttérbe szorul. A megváltozott nyelvi környezetben a fiatalok már alig beszélik a magyart, egymás közt is inkább szerbül kommunikálnak. Főleg idősebb emberekkel beszélgettem, akik még emlékeznek a régi szokásokra, ők még őrzik a tradíciót, semmi probléma nem volt a kommunikációval, a fiatalok azonban már nemigen értik a magyar szót.
Publikálod is a kutatásod eredményeit?
– Kutatási projektumom a vajdasági bilingvizmus, kétnyelvűség kérdésével foglalkozik, s tapasztalataim alapján összeállítottam egy könyvet. A kézirat kiadásra vár, ha minden rendben lesz, akkor tavaszra meg fog jelenni orosz nyelven. A könyve címe valahogy így hangzik: A vajdasági magyarok nyelvi helyzetének az átalakulása.
Az Orosz Tudományos Akadémia és a Szerb Tudományos Akadémia közös projektum keretében finanszírozta a munkámat. A Moszkvai Lomonoszov Egyetem Szlavisztikai Intézete, ahol jelenleg dolgozom, együttműködik a belgrádi Balkanológiai Intézettel.
A kutatási témámnak az a különlegessége, hogy a vajdasági magyarok nyelvi változásait kívülről és belülről is szemléltethetem. Fontos tényező, hogy nem tartozom sem a magyar, sem a szerb nyelvi közösséghez, ezért mondhatom, hogy kívülről kutatom. Másrészt viszont belülről vizsgálódtam, mert az interjúkban a magyarok magukról beszéltek. Tehát e két módszert ötvöztem.
Szerbián kívül más szláv nyelvterületekkel van-e kapcsolatod?
– Szerbia mellett Szlovéniában is többször jártam, a szlovénokkal is együttműködünk, főleg a történelmi lingvisztika vonalán. Az intézet, ahol dolgozom interdiszciplináris, történészek, irodalomtörténészek is dolgoznak itt. Érdekes a szlávok között a szlovén nyelv helyzete, a kis szláv eredetű nép megőrizte saját külön nyelvét, ezt a nyelvet két orosz nyelvész már a 19. században vizsgálta, sokat jártak Szlovéniába, és szép nyelvjárási anyagot gyűjtöttek. Ez a régi hagyományos együttműködés máig fennmaradt, az orosz nyelvtörténészek Szlovéniában kutatják a szlovén nyelv egyes sajátosságait, alakulását, az idők folyamán végbement változásait.
A közeljövőben visszatérsz-e Vajdaságba, mik a terveid, gondolom, a nősülésen kívül?
– A terveim között szerepel az említett vajdasági anyag kiadása könyvalakban, erre külön kell pályázni támogatásért. Ami a további kutatást illeti, a pécsi konferencia előtt gyűjtött anyagot, a felvételeket lehallgatom, és megkezdem feldolgozni. Az etnolingvisztikai szövegeket is szeretném majd publikálni. Még el kell jönnöm újra Vajdaságba, hogy disznóvágáson is részt vegyek, hogy az esemény hagyományait, nyelvi vonatkozásait is összegyűjtsem. A lakodalomban sok érdekes tapasztalatot szereztem a szerb–magyar kétnyelvűségről és hagyományok ápolásáról a Szerémségben, így nagy kedvvel térek majd vissza – mondta Gleb Pilipenko.
