„Le kell térni a kitaposott útról”

Iván Szabolcs zentai származású, már jó ideje Londonban élő és ott fotóstúdiót vezető fiatalember. A fényképezés úgy megélhetés, mint szenvedély is számára: feleségével, Emmával közösen vezetik a Claremont Photography nevű stúdiót, melynek fő profilja esküvők, születésnapok és egyéb rendezvények fényképezése, reklámok, promóciós anyagok készítése, ugyanakkor Szabi, amikor csak teheti, járja a nagyvilágot izgalmas és egyedülálló fotóstémák után kutatva. Ahogy nevetve megjegyzi, az előbbi hozza a pénzt, az utóbbi pedig viszi. Nemrégiben Indiában voltak nászúton, aztán alig hogy hazaértek, az újdonsült férj kiruccant még egy-egy hónap erejéig Kínába és Mianmarba is.

Gimnazistaként nyaranta kerékpártúrákra járt baráti társaságban, s azt vallja, ezek a kötetlen, lezser szervezésű utazások hatására támadt fel benne a szenvedély a kontinenseket átszelő barangolás iránt – azóta sem turistaként járja az idegen országokat, hanem igyekszik valóban közel kerülni az ottani tájakhoz és emberekhez. Míg kamaszként elsősorban a képzőművészeti alkotás érdekelte, a főiskolás évektől – újságírást tanult – ez fokozatosan átváltott a fényképezésre. Ekkoriban kapta édesapjától az első tükörreflexes gépét, innentől kezdve autodidakta módon képezte magát, aztán amikor diploma után luxushajón keresett munkát, már egyértelmű volt számára, hogy fotósként fog ott dolgozni. A 2000-es évek elején 3-4 évig ezt művelte, aztán nemsokára megalapították későbbi feleségével a londoni stúdiót.

Noha fotói magukban is rendkívül sokat mesélnek, Szabi szívesen ír is az utazás közben esett kalandokról. Tíz évvel ezelőtt cca. egy év alatt Gordon nevű cimborájával bejárták Kínát, Délkelet-Ázsiát, Új-Zélandot és Ausztráliát. Az erről készült, kiadás előtt álló útirajzát volt szerencsém szerkeszteni nemrégiben, és azóta is arra biztatom a szerzőt, írja meg a korábbi és későbbi kalandozások történetét is. Addig is, míg eme legutóbbi út nem kerül lejegyzésre, arra kértem Szabit, mesélje el nekünk röviden, és persze küldjön ízelítőül néhány fotót is mellé.

– Tíz évvel ezelőtt már jártunk Gordonnal Kínában, és számomra már akkor is az egyik legkülönlegesebb ország volt az általam ismertek közül, ha nem a legkülönlegesebb. Csodálatos élményekben részesültünk. Volt szerencsénk több családdal is megismerkedni, de ezek közül is kettő kimagaslott a vendégszeretet szempontjából, mély baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, ezért úgy döntöttünk, ismét meglátogatjuk őket. Családtagokként kezeltek bennünket. Aztán úgy gondoltuk, ha már arrafelé járunk, elnézünk a szomszédos Mianmarba is. Az ország csak néhány éve kezdett nyitni a turizmus felé, így viszonylag érintetlen helyekkel kecsegtetett.

• A turisztikai oldalak részint nagyon ajánlják Mianmart úti célként, épp ez okból, amit mondasz, ugyanakkor felhívják a figyelmet a veszélyekre, állítólag gyakoriak ott a váltságdíj követelésének céljából elkövetett emberrablások…

– Tényleg akadnak arra problémás helyszínek, de az a tapasztalatom, hogy eddig bárhová indultam a világban, mindig óva intettek, hogy mennyire veszélyes, aztán végül sosem volt gond. Most is úgy alakítottuk az utat, hogy elkerüljük az igazán problémás területeket, hiszen másfelé is bőven vannak izgalmas tájak. Egyébként meg olyan ez, mint amikor elmész Szlovéniába, ott azt mondják, Horvátországtól óvakodj, amikor odaérsz, ott minden rendben, de figyelmeztetnek, hogy hú, Szerbiát messze kerüld el, ahol meg majd Koszovó veszélyeire fogják felhívni a figyelmed és így tovább…

• A tíz évvel ezelőtti utazásotok alkalmával szinte minden létező módon közlekedtetek a gyaloglástól a repülőig. Ezúttal hogyan történt?

– Gyaloglás most is volt természetesen, Mianmarban bicikliztünk is egy nagyobb tó körül ősrégi gépekkel. 120 kilométert kellett volna megtenni, de Gordonnak csípőproblémák miatt ezek az utazási módok nehezebben mentek, s most is hamar lestoppolt egy hatalmas katonai teherautót, azon haladtunk tovább. (nevet) Persze csónakáztunk is a cölöpökre épített falvaknál a tavakon. Voltak még belföldi repülőutak, vonat, busz. Itt mopedoztunk is, Kínában külföldiek sajnos ma már nem bérelhetnek se motort, se gépkocsit.

• Fotózás szempontjából mik voltak ezúttal a kiemelt célpontok?

– Tulou volt az első Kínában, itt hatalmas alapterületű, 3-4 emeletes agyagerődítmények találhatók, másfél méter vastag falakkal. A feng shui szerint építették őket, és az európai várakkal ellentétben a falvak teljes népessége az épületben kapott otthont. Ma már kevesen élnek bennünk, sok esetben csirkefarmokat hoznak létre belőlük. Fotózáskor inkább a dinamikus témákat szeretem, de érdekesnek találtam ezeket a hatalmas repülő csészealjakhoz hasonlító objektumokat. A következő témám a kínai törzsek fényképezése volt. Kína azért is nagy kedvencem, mert itt még tényleg találsz a turizmus által érintetlen helyeket. Csak le kell térni a kitaposott útról. Pár kilométer biciklizés után el tudsz veszni, s olyan helyen kikötni, ahol ma is szenzáció a fehér ember megjelenése, seregnyien kezdenek követni a falvakban. És itt mindig találsz gyönyörű népviseletet, lélegzetelállító hajviseletet… Aztán rendszerint akadnak váratlan és érdekes szituációk is. Most például egy helyütt, természetesen tetemes mennyiségű alkohol elfogyasztása után, még a kezemet is megkérték…

A dinamikus fejlődés valóban jellemző most az országra, mindenfelé építkeznek, városokban, falvakban, az egyik család meglátogatásakor vagy 100 kilométeren át kőhalmokon kellett bicikliznünk az útépítés miatt, sokszor az orrunk előtt robbantották a hegyoldalakat, végül a házat alig találtuk meg, úgy megváltozott a hely. Sáros utak helyett aszfalt, léckunyhók helyett téglaházak. Az emberek viszont ugyanolyan kedvesek, tisztességesek és becsületesek maradtak.

Mianmarban a cölöpfalvak életét akartam elsősorban fotózni, emellett a tengeri nomádokat. Az előbbi sikerült, noha lassan ez az ország is kezd elturistásodni. A nomádokat is felkutattuk, viszont arra a területre nem volt engedélyünk, s miután a hatóság fülön csípett, kitoloncolt bennünket a szigetről. Tervben volt még a buddhista templomok fotózása, ami szintén sikerült. Kellemes meglepetésként a végén a mianmari újéven is részt vehettünk, amit ők vízi fesztivállal ünnepelnek. Mindenki vízzel locsol mindenkit, nagyon látványos.

• Hogyan fogalmaznád meg az utazói hitvallásodat?

– Számtalan okból utazok. Természetesen az élmények végett is, hogy kicsit extrémebb helyzetekbe kerüljek, tapasztalatokat gyűjtsek, átéljem a szabadságot, egyáltalán hogy kimozduljak a mindennapi mókuskerékből. Az ember ilyenkor a környezetét és önmagát is jobban megismeri, átfogóbb képet kap a világ működéséről. Rájön, az életben mi számít és mi nem.

• Túlélnéd, ha arra kényszerítenének, hogy többé ne hagyhasd el a közvetlen otthonod?

– Azt hiszem, túlélném. Az utazások során rájössz, hogyan lásd meg mindig a dolgok pozitív oldalát, hogyan hozd ki mindenből a maximumot. Egy szobában is tehetsz belső utazásokat. Sok felfedezni való van még a koponyán belül is. Egy jó házikönyvtár, néha egy kis jó kaja… ezek segítségével túlélném, úgy gondolom.

Web: www.claremontphotography.co.uk  www.szabolcsivan.com   https://www.facebook.com/SzabolcsIvanPhotography/