Büszkék vagyunk az ételeinkre, főként a vajdasági konyhára, a pörköltre, a süteményekre, a csalamádéra, de a szerbiai túróra vagy húskészítményekre is. Emellett a vendégszeretetünkre is, mert sehol sem ilyen barátkozós és vendégszerető a nép, mint a Vajdaságban vagy Szerbiában. Büszkék vagyunk arra is, hogy el tudjuk fogadni a másmilyen kultúrát, a más vallást, hiszen a multikulturalizmus a mindennapjaink része. De, hogy igazából ebből a külföldiek mit érzékelnek, azt nem tudjuk felmérni, csak úgy, ha megkérdezzük őket. Valóban szerintük is helytállóak a fenti megállapítások?
Georgios Kalios a földrajz és történelem szakon szerzett egyetemi diplomát. Tanulmányai hozták Görögországból Szerbiába, Belgrádban iratkozott be a nemzetközi politológiai szakon a mesterképzésre. Saját bevallása szerint a mesterszak alapnyelve az angol, mégis szeretett volna közelebb kerülni a szerb kultúrához, így elkezdte tanulni a szerb nyelvet. Mint mondta, ezzel a tudással jelentős mértékben könnyebben boldogul a mindennapokban. Órák után, a Belgrádi Bölcsészkar keretében működő Külföldi Egyetemi Hallgatók Szerb Nyelvű Központjában mesélt nekünk arról, miért döntött úgy, hogy éppen Szerbiában folytatja tanulmányait.
– Már gyerekkoromtól nagyon jó barátságot ápolok szerbiai fiatalokkal. Éppen ezért már régóta szeretnék megtanulni szerbül beszélni, de Szalonikiben, ahol születtem, nem volt erre alkalmam. Egyébként nem a szerb nyelv az egyetlen idegen nyelv, amit eddig elsajátítottam, hiszen beszélek németül, angolul és csehül is. Fél évet éltem Prágában is – mondta Georgios. Mint elmondta, a gyerekkori barátságokat még most is ápolja, és amióta Szerbiában tartózkodik, sikerült neki új barátokat is szereznie. A legjobb barátai ma már éppen Szerbiából származnak, velük érzi a legjobban magát.
– El kell ugyanakkor mondanom, hogy az üzletekben az eladók sok helyen nagyon barátságtalanok, és sajnos a rosszat látják a külföldiekben, különbséget tesznek a tehetősek és a kevésbé tehetősek között – magyarázta észrevételeit.
– Sehol a világon nem találkoztam ilyen jelenséggel, mint Belgrádban. Szerencsére nem minden üzletben van ez így. Sikerült azonban más városokba is ellátogatnom. Újvidéken jártam már három évvel ezelőtt, és azt kell mondanom, hogy ott sokkal jobban érzetem magam, mint Belgrádban. Januárban ismét szeretnék eltölteni néhány napot ott. Márciusban pedig Nagybecskereken voltam – tudtuk meg. Elmondta, még szeptemberben érkezett Belgrádba, ám egyetemi kötelezettségei eddig nem engedték, hogy hazamenjen. Az ünnepekre hazarepülhetett.
Manlu Ma cserediákként jött Kínából Szerbiába. Mint megtudtuk, Kínában kezdte el érdekelni a szerb nyelv, ezért is vállalkozott arra, hogy Belgrádban folytatja tanulmányait egy éven keresztül.
– Tizennégy órás repülőút vezet Kínából Belgrádba. Szeptember óta itt folytatom a tanulmányaimat, hiszen szerb nyelv szakra iratkoztam otthon. Az gondolom, hogy a sors vezetett éppen ehhez a nyelvhez. Szeretek nyelveket tanulni, és ezúttal a szerbre esett a választásom. Kezdetben csak a nyelv érdekelt, de most már érdekesnek találom a szerb kultúrát és a történelmet is. Jól érzem itt magam, habár nagyon sok minden más, mint otthon. Az itteni ételeket volt a legnehezebb megszokni. Teljesen máshogy étkeznek itt az emberek, mint nálunk. Sokkal nehezebb ételeket fogyasztanak, sok húst, én viszont a zöldségféléket és a gyümölcsöket szeretem. Ezért gyakran saját magam főzök az egyetemi kollégiumban – vallotta be Manlu. Kérdésünkre válaszolva, miszerint hasonlít-e a helyi kínai gyorsétkezdében készült étel a valódi kínai ételekhez, egy egyszerű nemmel válaszolt. Nem ugyanolyan, mondta, de finom, egy kicsit módosították az itteni ízekhez.
Jekaterina Pehova is cserediákként érkezett Szerbiába. Ő nagyon jól érzi magát Belgrádban, szereti ezt a várost. Bár csak egy évet tölt Szerbiában, mindenképpen szeretne visszajönni, hogy körbeutazhassa országunkat.
– Szibériából jöttem, és az itteni tél a mi időjárási viszonyainkhoz képest olyan enyhe, mint november elején nálunk, otthon. Szeretek Szerbiában, szép ország, az emberek is nagyon barátságosak. Közel áll a szívemhez ez az ország. Ezért is tanulok szerb nyelvet a szibériai bölcsészkaron – lelkesedett Jekaterina. Elmondta, nem erre számított, még mielőtt megérkezett volna Belgrádba.
– Nem tudom elmagyarázni, de Szerbia másmilyen, mint amilyenre számítottam. Európaibb, az emberek mentalitása is hasonlít az európaihoz. Nagyon szeretem a Kalemegdant, a Knez Mihajlo sétálóutcát, a Szent Márk-templomot, szeretek a Sándor király körúton sétálni. Ám nem csak Belgrádot kedvelem, jártam Újvidéken és Szabadkán is, nagyon szép városok. Ha lehetőségem nyílik rá, szeretnék más városokba is elutazni – mondta.
Alain Croibien már lassan két éve él Szerbiában. Belgiumból települt át ide, miután nyugdíjba ment. Habár nagy reményekkel vágott neki az országnak, csalódnia kellett, hiszen Szerbiában a jogrendszer és az étkezési szokások is merőben eltérnek a nyugat-európaitól, sőt itt a víz és a levegő szennyezettsége szinte kézzel fogható.
– Nyugdíjasként sok időm van, és igazából semmi sem köt egy helyhez, így úgy döntöttem, hogy a szabadidőmben nyelvet tanulok. Huszonöt évvel ezelőtt olvastam egy könyvet, ami felkeltette a szerb nyelv iránti érdeklődésemet.
Az idő pedig most jött el, hogy meg is tanuljam. Nem könnyű nyelv a szerb – mutatott rá Alain. Ám mint megtudtuk tőle, nem a nyelv a legnehezebb tényező Szerbiában.
– Tudott arról, hogy tartózkodási vízumra van szüksége az EU államok állampolgárának? Ugyanakkor pedig a rendőrség külföldiekkel foglalkozó osztályán sokszor nem is tudnak mit kezdeni velük a gyakran változó szabályok miatt – osztotta meg a külföldieket érintő gondokat. Beszélgetésünk során megállapítottuk, hogy a szerbiai állampolgárokat is zavarja a jogi rendezetlenség, ám egy teljesen más kultúrából és rendezett igazságszolgáltatással működő országból érkezett ember számára ez még inkább szemet szúr.
Alain az étellel sem elégedett. Szerinte is nagyon zsírosan táplálkozunk.
– Egyhangú az éttermek kínálata. Nincs olyan nagy választék, mint Belgiumban vagy a francia éttermekben. Soha nem kínálnak semmilyen szószt vagy fűszert, ami különlegessé tenné az ételt. Egész Belgrádban csak egy éttermet találtam, ahol finomat ettem. Ezért a legtöbbször otthon készítem az ételeimet – mondta. A nehézségek ellenére azonban nem hagy fel a nyelvtanulással.
