A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 23. alkalommal írta ki Magyarország és a régió legrangosabb természetfotós pályázatát. A „Canon – Az Év Természetfotósa 2015” pályázatra közel háromszáz fotós több mint 3400 fotót küldött be. Az elismert természetfotósokból álló hét tagú szakmai zsűri három fordulós nyílt, a világhálón követhető fordulóban választotta ki a 102 legjobbnak ítélt munkát, amelyekből a november 3-ai díjkiosztón nyílt kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Levente már kiskorától a gyűrűzőtáborok rendszeres részvevője (Fotó: Gergely József)
A „láthatatlan madárfotósként” is ismert, világszerte sikert sikerre halmozó Máté Bence immár ötödik alkalommal bizonyult verhetetlennek. Az Év Ifjú Természetfotósa címet a 16 éves szabadkai Szekeres Levente érdemelte ki, aki a pályázat történetében az első, határon túli nagydíjas. Levente három fotója került kiállításra. A díj kapcsán beszélgettünk Levente fotós elhivatottságáról:
Mikor kezdtél komolyabban fotózni?
– Születésem után hamar közeli kapcsolatba kerültem a természettel, amit nagyrészt szüleimnek köszönhetek. Mivel édesapám természetvédelmi őr és lelkes madarász, édesanyám pedig a természet nagy kedvelője. Már gyermekkoromban megszerettem, és egyre jobban kezdem megismerni a természetet. Rengeteget jártunk madarászni, túrázni, de ez nekem nem volt elég, a madarakat természetes környezetükben közelebbről is szeretem volna megismerni. Ezért leseket kezdtem építeni, ahova különböző módon csaltam oda a madarakat, eleinte csak figyeltem őket, majd idővel fényképező gép is társult a megfigyeléshez.
Tízéves múltam, tehát már 5-6 éve fotózok rendszeresen, nagyon megkedveltem a természetfotózást, különleges élményt jelent közel kerülni az állatokhoz, megfigyelni a táplálkozásukat, udvarlásukat, a násztevékenységüket, és még ha ezekről a jelenetekről sikerül is valamit megörökíteni, lefotózni, az számomra igazi sikerélményt jelent. A természet nyüzsgése, a madarak világa egyedi, látványos jelenetek sorából áll. Ezekből a megismételhetetlen pillanatokból el-elcsípünk egyet-egyet.
Olykor egészen látványos mozdulatokat, az élelemért, vagy az élettérért folytatott küzdelem pillanatait sikerül megragadni. Ezekért a pillanatokért érdemes korán kelni, néha hidegben, vagy nyári forráságban órákig türelmesen várni a fotóslesben, hogy azután a leglátványosabb momentumokat kivárva nyomjuk meg a gép kioldógombját. Így lesz minden természetfotó egyedi és megismételhetetlen.
Kitől sajátítottad el a természetfotózás alapjait?
– Szerencsés embernek tartom magam, mivel szüleim és nagyszüleim segítenek és támogatnak felszereléssel és tanáccsal.
Levente lesépítés közben a szabadkai erdőben (Fotó: Gergely József)
Már kisgyerekkorom óta vittek a szüleim terepre, madárgyűrűző táborokba, madármegfigyelő túrákra, és ezeken nagyon sok mindent szinte játszva megtanultam a természetről, az állatokról és növényekről. A fotózás terén pedig külön kiemelném Gergely Józsefet, akivel gyakran járok együtt fotózni és Daróczi Csabát, aki a fotózás művészi elemeivel ismertetett meg, valamint köszönettel tartozom a Birdphotogrphy.hu madárfotós honlap tagjainak, mert kezdetektől fogva segítettek a képalkotás és képek számítógépes feldolgozás terén. A fotóslesek elkészítésének fortélyában a szabadkai születésű Bártol Istvántól kaptam a legtöbb tanácsot, aki Tiszaalpáron él és a természetvédelemben dolgozik.
Mennyire nehéz szakma a természetfotózás?
– Szerintem ebben a szakmában az egyik legnehezebb dolog valami újat kitalálni, ami még ráadásul tetszik is az embereknek.
Az új ötletek megvalósítása nem könnyű, mivel a természetben nincsenek színészek, akiket oda állítunk, ahova szeretnénk. A megfelelő időben kell a megfelelő helyen lenni és megragadni azt a bizonyos megismételhetetlen pillanatot. Egy fejemben megszületett kép elkészítéséhez több napot vagy akár hetet is lesben kell töltenem a téli hidegekben vagy a nyári hőségben, de az eredmény még így sem garantált, sokszor nem az, amit szerettem volna.
Sokat dolgoztam azon, hogy fotóim szakmailag is megállják helyüket, meghallgattam más fotósok véleményét és annak alapján próbáltam minél többet kihozni a fotókból. Mostanra ennek köszönhetően kialakult egyfajta saját ízlésem. A jövőben szeretnék még több időt és figyelmet fordítani a természetfotózásra. Azt szeretném elérni, hogy a fotózás egy nap ne csak hobbi legyen, hanem akár hivatás is.
Van kedvenc fotód?
– Nagyon nehéz kiválasztani egy kedvenc képet, mivel vannak fotók, melyek technikailag szinte tökéletesek, de nekünk egy másik kép még is jobban tetszik, mivel különleges érzelmek kötnek hozzá.
Ha most kellene választanom, akkor egy olyan képet választanék, amely eddigi fotózásomnak egyik legizgalmasabb pillanata volt. Ezt a pillanatot a téli ragadozómadár-etetőn örökítettem meg, amikor egy sakál táplálékot keresve bukkant fel a les közelében, miközben az etetőn sasok táplálkoztak.
Mit szeretnél még lefotózni, amit eddig nem sikerült?
– Gyermekkori álmom, hogy egyszer medvét lássak és le is fotózzam. Szüleimmel több alkalommal is eljuthattam olyan helyekre, például Erdélybe, ahol nagy számban élnek vadon ezek az állatok, egy ízben már közel jártunk hozzá, de sajnos nem sikerült megpillantani a sűrűben neszező medvét. Úgy gondolom, hogy szűkebb környezetemben, a Vajdaságban és Szerbia más vidékein is számos érdekes fotótéma vár megörökítésre. Néha az embernek nem kell messzire utazni vágyai beteljesüléséhez.
