A családi hagyomány kötelez

A tartományi kormány hátsó parkjának esti hangulatát csodálom, miközben a Magyarország tiszteletbeli konzulátusaként működő ügyvédi iroda előtt várakozom. Zavarkó Árpád helyi jogásszal egyeztettem ugyanis egy beszélgetést: határozott célom felfedni, hogy ki is valójában az a fiatal, rátermett, újvidéki jogász, akire nemzetközi szinten is felfigyeltek, és nemrégiben az Újvidéken nyíló képviselet élére nevezték ki.

A válaszra nem kell sokáig várnom: szinte percre pontosan érkezik a beszélgetőtársam. Kezében egy csöpp kutyust szorongat. A nem mindennapi látványt a hivatalos bemutatkozást követően azonnal meg is magyarázza...
– Az apróság a lányom kedvence, és nekem kell vigyáznom rá, míg ő rajzórán van a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. Nóra a szemem fénye, és ritkán tudok neki nemet mondani – utal hétéves lánykájára a szikár, tekintélyt parancsoló ember, miközben a szeretet szikrái sugároznak tekintetében.

Pillanatok múlva már az otthonosan berendezett iroda padlóját koptatjuk. Zavarkó úr a tiszteletbeli konzulátusként működő fogadóhelyiségbe invitál. És közben már mondja is...
– Az előírások szerint a tiszteletbeli konzulok működhetnek meghatározott cím nélkül is, én azonban ragaszkodtam ahhoz, hogy helyet bizotsítsunk a megbízatásom végzéséhez. Mint ahogy azt is szerettem volna, hogy a bécsi konvenció által előírt szimbólumok mellé odakerüljön a szerb zászló is. A szabályzat szerint ugyanis kötelező kitenni annak az országnak, illetve régiónak a zászlaját, amelyet képvisel a tiszteletbeli konzul. Egyértelmű tehát a magyar és az uniós lobogó tisztelete és helye. A beiktatásomat követően megkérdeztem a nagykövetség illetékeseitől, hogy a két zászló mellett helyet kaphat-e egy harmadik is, azaz Szerbia jelképe. A hozzáértők felvilágosítottak, hogy erre vonatkozóan nem tartalmaz külön kitételt a szabályzat. Számomra fontos volt annak a lehetősége, hogy a szerb zászlót is kitehessem, hisz így ismer mindenki: Szerbia az állam, amelyben élek, de alapvetően magyar vagyok. Ezt mindenki tudja, aki valaha is kapcsolatba került velem, így fogadnak el az emberek, és ebből még soha problémán nem volt. Az életem folyamán csak előnyöm származott abból a multikulturális és multetnikai kavalkádból, amit Újvidék képvisel.

Édespja neves ügyvéd. Egyértelmű volt, hogy a nyomdokaiba lép?
– Nem igazán. Bár ha visszagondolok, minden tevékenységemmel az emberek előtti kiállást gyakoroltam, ha úgy tetszik. Kipróbáltam magam a táncban és a színészkedésben is, az egyetemi évek alatt pedig külön élveztem a szervezett vitaesteket. Ezeken rendszeresen megnyertem a szócsatákat, akár Hitler mellett, vagy éppen ellen kellett érvelni. Betagosodtam az Európai Joghallgatók Egyesületébe (ELSA) is, ahol később az országos titkári pozíciót töltöttem be. Akkoriban azonban nem gazdasági jogászként képzeltem el magam. Arra készültem, hogy a budapesti Közép-európai Egyetemre (CEU) íratkozzam, a nemzetközi magánjog érdekelt leginkább. A sors viszont úgy hozta, hogy itthon folytattam a pályám: ügyvéd-gyakornokként gazdasági ügyekkel bíztak meg, és ez az irány mind jobban megtetszett. Itt kezdődött minden: olyan embereket ismertem meg, akik hozzáállásukkal és tapasztalataikkal meghatározták a pályámat.

Az iroda ma is családi vállalkozásként működik?
– A bátyám és én olyan milliőben nőttünk fel, amely az emberi mivoltunk megalapozása mellett a pályánkat is meghatározta. A tiszteletbeli konzulátusnak helyt adó ügyvédi irodát is együtt vezetjük már csaknem két évtizede. Elsősorban gazdaságjoggal foglalkozunk, és ezen a téren szinte mindent kitapostunk, amit 18 év alatt lehetett. Édesapánk egyszerű elve alapján működünk a mai napig: megengedhetetlen az, hogy egyet mondunk és mást teszünk. Saját tapasztalatunk is azt támasztja alá, hogy ügyvédként egy dolog van, ami számít és fenntart bennünket, ez pedig az adott szó. Az ügyfelek csak akkor tanúsítanak bizalmat, ha az ügyet őszintén és legjobb tudásunk szerint képviseljük.

Nyilván ez a hozzáállás vitte előbbre a karrierjét is.
– Szakmámból kifolyólag már 15 évvel ezelőtt megismertem a nagykövetségeken tevékenykedőket. Akkoriban kezdtem el ugyanis képviselni azokat a magyarországi cégeket, amelyek Szerbiában láttak lehetőséget. Az egyik első ilyen jellegű munkám egy olyan magyar cég befektetési alapjának kezelése volt, amely hotelláncot magánosított Montenegróban: az eljárás folyamán a 12 éves kölcsön biztosításának intézésével bíztak meg. Az évek folyamán nagyon sok gazdasági és magánszemélyt képviseltem hasonló ügyekben. Ennek az eredménye az, hogy ma már szinte minden gyakorlati kérdésre tudom a választ és a megoldást, és biztonságot tudok nyújtani az ügyfeleimnek.

Mit jelentett Önnek az a pillanat, amikor értesült a kinevezéséről?
– Igazából ez több mint három éve történt: 2017-ben kértek fel a tiszteletbeli konzul cím elfogadására. Az újvidéki képviselet megalapítását ugyanis már akkoriban eltervezték. A mai napig köszönettel és hálával gondolok azokra a magászemélyekre, akik beajánlottak. Felismerték talán bennem azt, hogy igazolhatom a bizalmukat. E mögé a magyar állam is beállt, ami óriási elismerés volt számomra. A Szerb Közlönyben 2020 februárjában jelent meg a kinevezésemről szóló döntés. A tervek szerint márciusban kellett volna megtörténnie a beiktatásomnak, de a koronavírus-járvány miatt ez nem volt lehetséges, majd pedig a szerbiai választások miatt húzódott el a hivatalos kinevezésem. A szerb kormány megalakulását már nem lett volna célszerű kivárni, így a két fél közös megegyezése révén gyorsított eljárással iktattak be. Szerb részről kineveztek egy hölgyet a folyamat lezárására, és október 9-én hivatalos beiktatás nélkül kaptam meg az exekvaturát, azaz a konzuli működési engedélyt. Azóta már sokan megkerestek, és minden megbízást igyekszek a tőlem telhető legjobban teljesíteni. Számomra ugyanis a tiszteletbeli konzul cím hatalmas elismerést és óriási kötelezettséget jelent.

Melyek azok a konkrét feladatok, amelyeket a mindennapi munkája során teljesít?
– Sok tiszteletbeli konzult ismerhettem meg a pályám folyamán, akik a hivatásukat az általuk képviselt ország állampolgárainak a védelmében és szolgálatában teljesítették. Jómagam küldetését is ebben látom: amennyiben egy magyar állampolgár bajba kerül, vagy problémája akad Szerbiában, akkor személyem az a közelebbi cím, amelyet felkereshet. Általam kerülhet pontos információkhoz, vagy akár segítséghez is.

Ez számomra némileg ellentmond azoknak a nagykövetségről érkező információknak, amelyek szerint az újvidéki tiszteletbeli konzul lakossági ügyekkel nem foglalkozik.
– Olyan értelemben nem foglalkozok lakossági ügyekkel, hogy a tiszteletbeli konzul nem adhat ki okmányokat, vagy nem kérhet be vízumhoz dokumentumokat, ugyanis az ehhez hasonló feladatokra csak a főkonzulátusnak és a nagykövetségnek van felhatalmazása. Az én ajtóm azonban minden magyar állampolgár előtt nyitva áll, és mindenféle ügyben vállalok közbenjárást. Útba tudom igazítani azokat, akik hozzám fordulnak, illetve bizonyos esetekben fel is tudom gyorsítani az eljárásokat. A fő megbízásom azonban a két ország között megkötött gazdasági együttműködés segítése. A befektetési folyamatok területeinken mára akkora mértéket öltöttek, hogy kellő szinten nem tudja őket végigkísérni a belgrádi vagy a szabadkai képviselet. Az alapvető feladatom tehát végigkövetni a kétoldali megállapodás által létrejövő befektetéseket azokban a körzetekben, amelyekre kinevezést kaptam. A működési engedélyem az észak-bácskai, a közép-bácskai, a dél-bácskai, illetve a szerémségi körzetre vonatkozik.

Sokszor halljuk, hogy a szerb–magyar kapcsolatok történelmi csúcson vannak. Mit jelent egy ilyen pillanatban megkezdeni a gazdasági együttműködés további fejlesztésére vonatkozó megbízatását?
– Magyarország saját forrásaiból és uniós pénzekből is rengeteget fektet be magyar magáncégeken keresztül. Ezt a miniszterelnökök kétoldalú megállapodásai teszik lehetővé: fontos, hogy a találkozóik rendszeresek, ezzel ugyanis biztosítható a folytonosság és az aktuális lehetőségek feltárása. Ennek eredményeképpen ma már könnyebben intézhetőek a befektetési folyamatok, hisz a gazdasági együttműködés mellett szociális téren is összhangot tapasztalunk. Szerintem a nemzetek, népek is megértek, és a jelenlegi politikai hozzáállás is olyan, hogy teljes mértékben támogatja a bilaterális kapcsolatok kiépítését. Ez véletlen nem történhet: biztosan jó szemmel néznek erre az Európai Unióban is, de szélesebb körben is elismerik a jó együttműködés eredményeit. Véleményem szerint a jelenlegi virágzó kapcsolatok legnagyobb haszonélvezői a Szerbiában élő lakosok.

Melyek azok a konkrétumok, amelyeknek a közeljövőben megvalósulhatnak?
– Nemrégiben számos olyan uniós pályázat zárult le, amelyekre magyar vállalatok pályáztak, és megnyerték azokat. Amennyiben a magyar cég a céljait Szerbiában kívánja megvalósítani –ahogyan ez sokszor történik –, akkor személyemben segítségre talál úgy a cégalapítást, mint a megfelelő partnerek keresésében is. Sokszor nem csak jogi munkáról van szó, inkább a sok éves kapcsolatrendszer maximális kihasználásáról beszélhetünk. A jogrendszerek közti különbségek áthidalása ugyanis a munka egyszerűbb aspektusa: sokkal inkább arra van szükség, hogy a kulturális és társadalmi eltéréseket is értse és kezelni tudja az, aki a közvetítő szerepet betölti. Ahhoz ugyanis, hogy a kitűzött célt elérjük, ismerni kell a lehetséges utakat: a szerb felet is segíteni kell abban, hogy megfeleljen az uniós pályázatok által megszabott előírásoknak.

Nemrégiben Szijjártó Péter magyar külügyminiszter bejelentette, hogy a magyar magáncégek Szerbiában 18 millió euró értékű befektetésre kaptak állami támogatást. Tapasztalata alapján hogyan valósulhatnak meg ezek a befektetések a koronavírus-járvány idején?
– A járványhelyzet miatt hatványozottan szükség van arra, hogy a Szerbiába érkező magyar befektetők a helyszínen kapjanak segítséget. Számos olyan problémával szembesülnek ugyanis, amely egyébként nem akadályozná a terveik megvalósítását. Gondoljunk csak arra az egyértelmű dologra, hogy a magyar ügyvezetőnek át kell jönnie a határon ahhoz, hogy a befektetés bizonyos részfolyamatait le lehessen zárni: a határátlépést tehát engedélyeztetni kell. A szerződések aláírása, a közjegyzői hitelesítések és az ehhez hasonló ügyek intézése ugyanis nem késhet, mert a pályázat által megfogalmazott ütemtervet be kell tartani. A megváltozott körülményekben igen nagy szerep jut a tiszteletbeli konzulnak, hisz most rengeteg ügyet kell nagyon rövid időn belül elintézni. A korlátozott ideig tartó határátlépés miatt egy helyen kell megszervezni az eladók, a vevők, az önkormányzati képviselők és a közjegyző jelenlétét is, annak ellenére is, hogy a szerb törvények pontosan szabályozzák, hogy a közjegyző mikor mehet terepre. Ilyenkor jut kifejezésre a címem, aminek révén felkérhetem az illetékes szerveket arra, hogy a két ország megállapodása alapján engedélyezzék a megváltozott körülményekben megtartott hitelesítést. A járványhelyzet nem vethet gátat a gazdasági fejlesztések elé. Intuitív véleményem szerint a két ország közötti gazdasági kapcsolatok a jövőben még inkább erősödnek. Tiszteletbeli konzulként pedig mindent megteszek annak érdekében, hogy a célkitűzések a gyakorlatban minél zökkenőmentesebben váljanak valóra.