A karácsonyi teríték egyik legjellemzőbb eleme a dió – lényegében nincs karácsony dió, diós bejgli nélkül, sőt a fenyőfára és az ünnepi asztalra is szokás diót helyezni. A térségünkben is őshonos csonthéjas gyümölcs egyfajta jelkép. Az agy formájú bél a tudást mintázza, a csonthéj a jövőt és a bőséges termést hordja magában, a diófa hatalmas gömbkoronája pedig a világ jelképe. A régi németek szerint az, aki a diófa árnyékában elalszik, megálmodja, mi az igazság, ha viszont ébren marad, az emlékei erősödnek fel, a gondolkodása kitisztul, az akaratereje megnő, a hangulati kilengései pedig lecsendesednek. Mindez a hiedelem szerint azért történik így, mert a magas diófa összeköti a földet az éggel, és a földhözragadt emberhez kever egy kicsit az égiekből. Amennyiben hinni lehet a fentieknek, térségünkben igencsak jó lenne, ha minél több dió teremne.
Márpedig még sincs így, s az üzletekben található dió túlnyomórészt behozatalból származik, legalábbis tartományunk területén nagyon kevesen foglalkoznak diótermesztéssel, ugyanis ez csak hosszú évek után válik kifizetődővé. Így riportalanyunk, a bajmoki Dudás Endre is mintegy 8–9 évvel ezelőtt ültetett be egy földterületet oltványokkal, s ezek 6–7 év után kezdenek el teremni, de csak a 14. évtől kezdve beszélhetünk stabil termésről.
– Mi még persze nem tartunk ott, s a területet is folyamatosan fejlesztjük úgy, hogy véglegesen egy hektárnyi területet szeretnénk beültetni – ecsetelte beszélgetőtársunk, de egyben hozzáfűzte, hogy mindez rengeteg befektetéssel jár, s ez, más növénykultúrákkal ellentétben, nem térül meg azonnal, hanem csak 14–15 év után lesz igazán haszon belőle.
A fiatal bajmoki házaspár részben tudatosan azért kezdett el dióval foglalkozni, hogy a jövőben ezzel is anyagi biztonságot teremtsenek gyermekeik számára. Mindketten munkaviszonyban is vannak és úgy gondolkoztak, hogy ha majd két lányuk egyetemre kezd járni, akkor a havi jövedelmük mellett lesz egy biztos bevételük is.
Dudás Endre (Fotó: Horváth Zsolt)
– Így vágtunk bele, hogy tisztában voltunk vele: később érik be az egésznek a gyümölcse. Ugyanakkor még néhány évig meg lehet művelni a diófák közötti termőterületet, de ezzel még mindig nem tartunk ott, ahol elindultunk. Amennyiben csak kukoricát vagy éppen búzát termesztettünk volna, többet kereshettünk volna az egészből, s csak most fog eljönni az az időszak, amikor haszon lesz belőle – jegyezte meg Endre.
A diótermesztéshez nagyon fontos a hely megválasztása. Endréék is hangsúlyt helyeztek erre, és azt nézték, hogy a termőterület minél közelebb legyen hozzájuk, úton megközelíthető legyen, s ne kelljen kimenni a határba. Ezenkívül, mivel mind szárazabb az éghajlat, a kellő locsolást is biztosítaniuk kellene, de erre egyelőre még nincs lehetőségük – ecsetelte a fiatalember, de egyben hozzáfűzte azt is, hogy a tolvajokra is oda kell figyelni, mivel a kezdetekben tőlük is nagyobb mennyiségben elloptak facsemetéket, de miután az első évben elültették a fákat, nagy hidegek is voltak, s tavasszal sok fájuk elfagyott. Ebben az időszakban, hasonló okok miatt, a faiskolákból sem tudtak szerezni fát, ezért csak két évre rá tudták bepótolni a hiányzó csemetéket. Dudásék az első évben 0,4 hektáron 40 fával vágtak bele a diótermesztésbe, mostanra viszont 0,7 hektárra növelték meg a beültetett földterületet, jövőre pedig talán az egész egy hektáros területet sikerül beültetniük dióval, amelynek három fajtáját termesztik.
– Minden esetben van egy fajta, ami jobb beporzó. Nálunk ez a Geisenheim 231-es fajta, ami beköti a többi növényt, a többi pedig az Újvidéki Mezőgazdasági Kutatóintézet által kifejlesztett Tisza, Szerém és Bácska fajták – ecsetelte Endre, s elmondta, hogy ezek mellett is tudatosan döntöttek, mert itt lettek nemesítve és egész jól tűrik az itteni klímát, így a későbbi fagyokat is. A talajválasztást illetőleg a dió viszonylag igénytelen, de azért inkább a savasabb földet kedveli, főleg a déli fekvésű lankás területeket, amelyek jó vízelvezetők, mert ugyan szereti a vizet, azt viszont nem, ha a gyökéren pang a víz.
A diófák 14. évük után hoznak teljes termést (Fotó: Horváth Zsolt)
– Persze nagyon nehéz olyan területet találni, ami bekeríthető és jó fekvésű is, s közel van a településhez – jegyezte meg beszélgetőtársunk, aki elmondta, hogy most is az egész termést eladják. Több felé próbálkoznak, s jelenleg is több piacon árulnak.
– Vannak felvásárlók, de azok a kistermelők, akiknek mindössze 4–5 fájuk van, nagyon nehezen tudnak érvényesülni ebben az üzletben. Nálunk, Szerbiában nagyon gyatrán működik ez a felvásárlás. Kukoricát, búzát, mindent felvásárolnak, de málnát és más gyümölcsöket nem igazán. Nincsenek szövetkezeti társulások sem, amivel el tudnánk ezt intézni. Sokat kell nekem is dolgoznom, hogy üzlettársakat, ismerősöket kutassak fel, s kínáljam a portékámat. Jó üzleti érzék is kell ehhez, nem elég csak termesztéssel foglalkozni – mesélte a fiatalember, aki elmondta azt is, hogy az esetleges fagykáron kívül más betegség nem igazán jellemző a dióra. Levélbetegségek ugyan szoktak fellépni, de ezt egyszerű készítményekkel meg lehet fékezni. Riportalanyunk elmondta azt is, hogy az idén viszonylag szolidan termett náluk a dió.
– Nem jó, de nem is rossz – jegyezte meg Endre, s elmondta, hogy tavaly a fagykár miatt semmilyen termésük nem volt, szemben más vajdasági térségekkel, amelyet nem érintett a fagy, az idei meg, elmondása szerint, olyan közepes, azzal, hogy még mindig szenvedik a tavalyi fagy okozta kárt. A dió nagykereskedelmi ára egyébként jelenleg 5–6 euró között mozog, ezzel szemben Dudásék sem tudnak 800–1000 dinárt elkérni a dióért, ugyanakkor magát az óriási keresletet sem tudják kielégíteni.
– Valamikor minden parasztháznál állt egy diófa, s ez volt az alap. Tartotta a hűvöst és termése is volt. Most már a házaknál szinte sehol sem lehet megtalálni ezt a fát, s a hétköznapi felhasználók körében is fellépett a dióhiány. Ipari szinten viszont Szerbia rengeteget importál Ukrajnából, amely a legnagyobb diótermesztőnek számít Európában. A hazai fajták minőségileg fel tudnák venni vele a versenyt, mennyiségileg viszont nem. A beültetett területek nagyon kicsik, s a szerb, illetve a tartományi kormány nagyon kevés szubvenciót biztosít a diótermesztőknek.
A dió termesztését állami támogatással lehetne ösztönözni, vallja a bajmoki termelő (Fotó: Horváth Zsolt)
– A vajdasági kormány tavaly és tavalyelőtt támogatta a termesztést, s kerítésre és csemetevásárlásra is biztosítottak támogatást, de az emberek nem mennek bele ezekbe, mert nagyon hosszú távú befektetésről van szó, s inkább rövidebb lejáratú befektetések után néznek – jegyezte meg a fiatalember, aki elmondta azt is, hogy környékükön is egy-két személy van, aki hozzá hasonló nagyságú területen foglalkozik dióval. Nemrég Szabadkán volt egy személy, aki még nagyobb területen foglalkozott diótermesztéssel, azzal, hogy ő török fajtákkal próbálkozott és besült vele, mivel egyrészt nagyon sok beteg növényt kapott, másrészt ezek az új fajták nem kontinentális éghajlatra valók, hanem a mediterránra.
– Engemet is felkerestek, hogy próbáljuk meg ezeket, de nem mentünk bele az üzletbe, s maradtunk a hagyományos házi fajtáknál – jegyezte meg Endre, aki családjával együtt gyűjti be a termést is, mivel képtelenek munkást találni ehhez.
– A termést géppel rázzuk le, a talajról pedig a család többi tagjával együtt kézzel szedjük fel a diót, mivel egyrészt nem is lehet találni munkaerőt, vagy pedig nagyon drága lenne az alkalmazásuk, s ezért nem éri meg – mesélte, s egyben hozzáfűzte, hogy már tavaly is kértek árajánlatot egy felszedő gépre, és egy-két éven belül lehetséges, hogy vásárolnak is egyet. Dudáséknak ugyanis hároméves mandulaültetvényük is van, annak pedig az ötödik évben teljesedik ki a termőperiódusa. Ezen egyébként az idén volt először nagyobb termés, de Endre szerint ezzel foglalkozni nagyon szöszmötőlő, s ezzel tényleg azok foglalkoznak, akik ezzel szeretnének vállalkozni.
– Mi is megpróbáljuk és majd meglátjuk, hogy mi sül ki az egészből – jegyezte meg végül beszélgetőtársunk.
