Városháza homokból

A szabadkai városi képviselő-testület május 28-ai ülésén megszavazott határozat értelmében a város három új köztéri szoborral gazdagodik. Az egyik, amely a Városháza előtt fog állni, dr. Bíró Károlynak, Szabadka egykori polgármesterének állít emléket. Közismert, hogy Szabadka Bíró Károlynak köszönheti a város jelképének számító Városházát, valamint a szecessziós városképet. Azt azonban már kevesen tudják róla, hogy tizenhat évnyi polgármesterség után milyen méltatlan körülmények között távolították el a város éléről, élete végén pedig nyomorogni kényszerült, mert nyugdíjban sem részesült.

Dr. Bíró Károly, apja Bíró Antal szintén a város közéletének jeles személyisége volt. 1848-ban a város I. kerületének képviselője volt az Országgyűlésben. Debrecenben, Szegeden és Aradon is ott volt az országgyűlés ülésein. Jelen volt a világosi fegyverletételnél is, ahol huszonhárom képviselőtársával együtt letartóztatták és az aradi várba zárták. A fogdája ablakából nézte végig a 13 aradi vértanú utolsó útját. A fogságból Haynau 1850-ben bocsájtotta szabadon. Bíró Antal visszatért Szabadkára, újból megnyitotta ügyvédi irodáját, és megnősült. Demerácz Jankát, egy zombori patrícius család sarját, vezette oltár elé. A pár 53 évig élt boldog házasságban, egészen Demerácz Janka 1903-ban bekövetkezett haláláig. Kisebbik fiuk, aki 1864-ben született, a Károly nevet kapta.

A gyermek Bíró Károlyt a szülei 1873-ban íratták be az iskolába. 1880/81-es tanévben fejezte be középiskolai tanulmányait a szabadkai gimnáziumban. A középiskola után Budapesten jogot tanult, de az első két év után visszatért Szabadkára, ahol Mukics János polgármester (1872 és 1884 kötött állt a város élén) hivatali adminisztrációjában vállalt önkéntes munkát. Ezután fojtatta jogi tanulmányait, majd 1885-ben Jankovics Aurél Szabadka főispánja kinevezte az árvaszéknél jegyzőnek. Ezzel az 1884-ben hivatalba lépett Mamusich Lázár polgármester hivatalnoki apparátusának tagjává vált. A munka mellett 1887 novemberében jogi doktorátust szerzett, 1889 áprilisában pedig letette az ügyvédi vizsgát. Árvaszéki jegyzőként 1889 végéig dolgozott, amikor is megpályázta a megüresedett városi jegyzői állást. A városi közgyűlés többségét adó Szabadelvű Párt, azonban Bíró mellett, egy másik jelöltet is állított erre a posztra Feliks Vojnić Tunić személyében, aki csekély 94–91 arányban, de elnyerte az állást. Valószínű, hogy Bíró Károly saját pártján belül elszenvedett veresége is hozzájárult ahhoz, hogy később szembehelyezkedett Mamusich Lázárral. Az elszenvedett verség után Bíró Károly benyújtotta lemondását az árvaszéknél, és édesapja házában ügyvédi irodát nyitott, majd Jankovics főispán tiszteletbeli ügyészhelyettessé, 1898-ban pedig tiszteletbeli főügyésszé nevezte ki.

1898. december 26-án Szabadkára látogatott gróf Apponyi Albert, a Nemzeti Párt vezére, a szabadelvű Bánffy Miklós kormányának ádáz ellenfele. Apponyi Bíró Károly házában szállt meg, ezzel is jelezve, kit tart legfőbb bizalmasának a városban. A két politikus egy gyűlést is tartott a Hungária Szállóban. Ezután a város ellenzéki politikai palettáján megjelent a Nemzeti Párt Bíró Károly vezetésével, amely agrárprogrammal lépett fel. A szabadkai ellenzéki térfél másik fontos tényezője a Függetlenségi Párt volt Mukits Simon vezetésével. 1899 februárjában jelentős változások következtek be Magyarország belpolitikájában. Bánffy Miklós megbukott, helyét a miniszterelnöki székben Széll Kálmán vette át. Az új miniszterelnök egyességre jutott Apponyival, így az pártjával csatlakozott a Szabadelvű Párthoz. Elviekben ez azt jelentette, hogy Bíró Károly és Mamusich Lázár újból politikai szövetségesekké váltak. Bíró azonban nem a polgármesterrel, hanem Mukits Simonnal egyezett meg, és megállapodtak, hogy együtt lépnek fel Mamusichcsal szemben. Az újdonsült szövetségesek első megmérettetésére az 1901 októberében megtartott országgyűlési választásokon került sor. Bíró Károly az I. választókerületben küzdött meg a képviselőségért a Szabadelvű Párt jelöltjével, Vojnich Sándorral, míg Mukits Simonnak a II. választókerületben a szabadelvű Vermes Bélával szemben kellett helyt állnia. Bíró Károly végül 841 szavazattal alulmaradt Vojnich Sándor 864 szavazatával szemben, míg Mukits Simon 878 szavazattal legyőzte Vermes Bélát, akire 747-en szavaztak. Bírónak azonban nem kellett sokat várnia az újabb politikai megmérettetésre.

1902-ben a helyi sajtó valóságos hajszát indított Mamusich Lázár ellen, többek között túlköltekezéssel, sikkasztással, újságírók ellen elkövetett merényletek megszervezésével vádolták a polgármestert. Végül az év tavaszán, tizennyolc évvel polgármesteri kinevezése után Széll Kálmán menesztette Mamusich Lázárt. Utódját a városi közgyűlés 1902. december 2-ai ülésén választotta meg. Bíró Károly 178 szavazatot kapott, Petrich Mihály 127 szavazatával szemben, így ő lett az új polgármester. A választásra készített programjából kihagyott minden nagyobb beruházást, hiszen elődjét éppen a túlköltekezéssel vádolták meg. Ez azonban nem azt jelentette, hogy Bíró elállt a nagy vállalkozásoktól. Fontos fejlemény volt továbbá, hogy addigi szövetségesével Mukits Simonnal a polgármesteri kinevezése után szakítottak. Az 1904. november 26-án a helyi választások már egymás ellen léptek fel. A polgármester hívei 58 helyet, míg Mukitsék 28 helyet szereztek a városi közgyűlésben.

Mamusich Lázár polgármestersége alatt a központban lévő vidéki házak helyébe impozáns paloták épültek, mint a Vojnich-palota, a gimnázium mai épülete, a Prokesch-bérpalota vagy éppen az akkori Nemzeti Kaszinó, a mostani könyvtár épülete, emellett a villamosközlekedés is neki köszönhetően indult meg a városban. Bírónak ezt kellett felülmúlnia, ami úgy sikerült neki, hogy nem újabb és több épületet emeltetett elődjénél, hanem tervszerűen a szecesszió jegyében igyekezett egy modern városképet kialakítani. Ebbéli tervében két fontos szövetségese is akadt: Komor Marcell és Jakab Dezső. A fejlesztésekhez azonban pénz is kellett, nem is kevés. Ezt a Szabadka körüli, főleg Felső Tavankút és Csikéria környékén található mintegy kétezer hold homok és megműveletlen föld eladásából teremtette elő. Ebből a pénzből épült fel az új Városháza is, amelynek avatóünnepségére Bíró Károly polgármesterségének tizedik évében került sor. 1912. augusztus 14-én tartották meg az épületben a városi tanács első ülését. Bíró Károly erre az ülésre meghívta nagy politikai ellenfelét Mamusich Lázárt is, aki meg is jelent az eseményen. Az első ülést Bíró Károly beszéde nyitotta meg.

„A mai nap – talán másoknak is – de nekünk bizonyára örömünnepünk, mert végtelen öröm tölti el lelkünket, hogy a város közönségének valóban imponáló áldozatkészségéből a város összpolgárságát oly közvetlenül és egyetemlegesen érdeklő tanácskozásaink szinhelye összhangba került azzal a magasztos céllal, amelyet szolgálni hivatva vagyunk.

Ha templomba lépünk, a lelki felemelkedés érzése hatja át lelkünket még akkor is, ha nem mélyedünk az istenség gondolatába, már maga a környezet szinte önkéntelenül is áhítatra gerjeszt s az istenség eszméjével felemelő érzés tölti el az én lelkemet is e helyütt.

E terembe lépve, szinte önkéntelenül terelődik gondolataink azon magasztos hivatás felé, amelynek szolgálatába szegődtünk.” – mondta többek között a polgármester.

De Bíró Károly polgármestersége alatt nemcsak Szabadka fejlődött rohamosan, hanem Palics is, amely ebben az időben vált igazi turistacsalogató fürdőhellyé. A Városháza átadása után két évvel azonban kitört az I. világháború, amely megszakította az addigi fejlődést. Emellett Bíró Károlyt személyes tragédia is érte. 1914 decemberében kilencvenhat éves korában elhunyt apja, Bíró Antal.

1918. október 31-én Szabadkán, a fővárosban lezajlott őszirózsás forradalom hatására, Mukits Simon elnökletével a helyi ellenzéki pártok képviselői létrehozták a város forradalmi testületét, a Szabadkai Nemzeti Tanácsot, amely megkezdte a hatalomátvételt a városban. Bíró Károly nem várta meg hogy eltávolítsák hivatalából, hanem november 7-én maga nyújtotta be lemondását. Lépését azzal indokolta, hogy „a 16 évi polgármesteri működés, de főleg az utolsó 4 év felelősségteljes idegölő munkája és izgalma” megviselte idegeit. A lemondásának ügyét november 11-én a törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűlésén vitatták meg. A közgyűlés tagjainak túlnyomó többsége ekkor már ellenzékiekből állt. A leköszönő polgármester így már meg sem jelent az ülésen. Mukits Simon ezért azzal vádolta, hogy elmenekült a kritikák elől. A közgyűlés tagjai elfogadták a lemondást, de Bíró Károly nyugdíjigény jogosultságát elutasították, ahogy azt is, hogy jegyzőkönyvi dicséretben részesítsék. Két nappal a közgyűlés után, november 13-án este, szerb katonákat szállító vonat futott be a szabadkai pályaudvarra. A szerb csapatok elfoglalták Szabadkát, és átvették a város irányítását.

Bíró Károly menesztése után visszavonult a közélettől, és a Nagyfény közelében található birtokán gazdálkodott. A trianoni békeszerződés után segítette a délvidéki magyar önszerveződést, hozzájárult az Országos Magyar Párt létrejöttéhez, de aktív politikai szerepet már nem vállalt. A II. világháború kezdetén szabadkai házából vidéki birtokán lévő kastélyába vitte szinte minden ingóságát, abban a hiszemben, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. A bevonuló partizánok azonban a kastélyt földig rombolták, az ott található könyvtárat máglyára vetették. Ezután Bíró Károly nyugdíj nélkül nyomorgott a Radić fivérek utcai házának emeletén. Gyakran éhezett, télen nagykabátban járt-kelt a lakásában, mert nem volt tűzrevalója. 1952 februárjában hunyt el agyvérzésben. A Bajai úti temetőben helyezték végső nyugalomra, apja Bíró Antal mellé. A sír aztán évtizedekig gazdátlan volt, siralmas állapotba került. Végül a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzata vette gondozásba síremlékét, majd 2013-ban Kern Sólya Mária, a városi képviselő-testület akkori elnökének kezdeményezésére Bíró Károly sírját, Iványi István történész sírjával együtt, felújították.

A síron a következő felirat olvasható:

„Dr. Bíró Károly

1864–1952

Az égő honszeretet

a léleknemesítő munka

a családi élet tisztasága

vezérelték az élet utain”

Alatta pedig:

„Fénylő csillag lett, amely el nem homályosul soha.”

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Felhasznált irodalom:

A Bácskai Hírlap korabeli cikkei