A bennfentesek szerint a visszaszármaztatási kérdésekkel foglalkozó ügynökség évek óta szorgalmasan gyűjti az adatokat azokról az ingatlanokról, amelyeket már nem lehet visszajuttatni az egykori tulajdonosok leszármazottainak, viszont az állam az egész folyamat kezdetén szavatosságot vállalt a kártalanításukkal kapcsolatban. Ismeretes ugyanis, hogy a második világháború után a kommunista hatalom – történelmi léptékkel mérve – egyik pillanatról a másikra elrabolta a tehetősebb emberek vagyonát. Mi több, nem ritka esetben éppen ezekkel a közép- és nagypolgárokkal voltak tele a börtönök.
A tizenhét évvel ezelőtti politikai félfordulat után a hatalomtartók megígérték, hogy igyekeznek jóvátenni az egykori rezsim bűneit. Lassan ugyan, de megindult a visszaszármaztatás. Napjainkig elsősorban az épületeket juttatták vissza jogos tulajdonosuknak, elsősorban a történelmi egyházaknak. Sok esetben azonban ez is csak részleges megoldásnak bizonyult, hiszen több mint fél évszázad alatt a létesítmények sokszor gazdát cseréltek, s ma már teljesen lehetetlen természetben kártérítést adni. A hatályos törvény azonban egyértelműen kimondja, hogy ahol ez a megoldás nem lehetséges, megfelelő pénzbeli juttatással kell kárpótólni az embereket. Nos, ezzel kapcsolatos az immár hat éve folyó adatgyűjtés, amely – az illetékesek szerint – alapul fog szolgálni az erre a célra elvileg előirányzott kétmilliárd euró „szétosztására”.
Az optimista nyilatkozatokból arra lehet következtetni, hogy már jövőre sor kerül a visszaszármaztatásra, illetve a kártalanítás végkimenetelére.
Az érdekeltek anyagi várakozásának azonban már most gátat vetettek, hiszen az ügynökség igazgatója azt nyilatkozta, hogy a kormánynak meg kell állapítania a kártalanítási együtthatót.
Vajon mit jelent ez az újabb csavar? A válasz, mint általában lenni szokott, ezúttal is a sorok között keresendő.
Fent említettük, hogy kétmilliárd eurót képes az ország a következő években erre a célra fordítani, viszont a jogosan visszakövetelt ingatlanok értéke ennél lényegesen magasabb. Egyes értékelések szerint meghaladhatja akár a hatmilliárd eurót is. Talán mondani sem kell, hogy éppen ezért szó sem lehet maradéktalan kártalanításról. Ezért van szükség arra a bizonyos együtthatóra (koeficiensre), amely alapján meghatározhatják, hogy a kártalanítási összegből kinek mennyi jut.
A felső politikai szinten elhangzott nyilatkozatok alapján a kifizetések már a következő esztendőben megkezdődnek, de ez nem jelenti azt, hogy az érdekeltek pénzhez is jutnak. Az elképzelések szerint ugyanis a jogosultak tizenkét éves futamidőre szóló kötvényeket kapnak, amelyeket folyamatosan átválthatnak készpénzre.
Közbevetőleg azt is el kell mondani, hogy ez a megoldás egyelőre és elsősorban az épületekre vonatkozik, s nem érinti a mezőgazdasági területeket. Pedig éppen az utóbbival kapcsolatosan lehetne leginkább fájdalommentesen nyugvópontra vinni a problémát, hiszen az állam jelenleg is legalább 400 000 hektár mezőgazdasági területtel rendelkezik, tehát könnyedén, és természetben kielégíthetné az igényeket. Erről azonban alig lesz szó, mivel a mezőgazdasági minisztérium fennhatósága alá tartozó földek egy nem kis részét hosszú távon bérbe adták, vagy adnák, amiből az állam, vagyis a költségvetés szép hasznot húz. Ha tehát ezeket a parcellákat visszaadnák jogos tulajdonosuknak, illetve az örökösöknek, a büdzsé önmagát fosztaná meg a bevételtől. Márpedig erre aligha fogja rászánni magát.
Marad hát az elkobzott házak, üzlethelyiségek… után járó jogérvényesítés. Az is kötvényekben.
Megtörténhet tehát, hogy a következő esztendőben az érdekeltek címére végre dőlni kezd a – papír.
