Van egy kis ország a Himalája tövében, ahol a nemzeti jövedelem (GDP) mellett a bruttó nemzeti boldogságot is mérik. S a háromnegyed-milliónyi lakosság igen jól érzi magát: Bhután a világ legboldogabb tíz országa közé tartozik. Pedig (vagy éppen emiatt?) csupán két évtizede tévézhetnek, még rövidebb ideje internetezhetnek, az útjaik rosszak. Az 1960-as évekig nem volt villany- és telefonhálózat, posta… Sokfelé csak gyalogszerrel vagy lóháton lehet eljutni. Az ezerháromszáz buddhista kolostor mellett most már iskolákban is oktatnak, egyetemre külföldre mennek, de hazatérnek.
A király egy évtizede demokráciát – parlamentet – erőltetett a népére, hogyha valaha gonosz király kerülne a monarchia élére, ne tehesse tönkre az országot.
Azt állítják, hogy a GDP mindent mér, csak épp azt nem, amiért érdemes élni. Ezért ha az intézkedések rontanák a boldogságmutatót – a vallási értékek, hagyományok, környezetvédelem, család stb. egyensúlyát –, a fejlesztéseket leállítják vagy módosítják. Nem hisznek a nagy vagyon boldogító voltában. Előttünk járnak vagy követnek bennünket? Mindenesetre Bhutánban nem a zsebtolvajokra, rablókra, erőszak veszélyére figyelmeztetik a turistákat, hanem arra, hogy éjjel esetleg ugatnak a kutyák, a hegyi utak kanyargósak, a magas hegyeken szédülhet az utazó, az időjárás pedig szeszélyes lehet.
