Egy két és fél éves kisgyermeket a szülei pszichiáterhez vittek, mert viselkedészavarai voltak: ha vendégek érkeztek, az asztal alá bújt, szagolgatta a lábukat és közben röfögött. A szakember azt kérdezte a szülőktől, nézi-e a gyermek a Peppa malac rajzfilmet. A válasz igen volt. A beszélgetésből kiderült, hogy a kicsi naponta hét órán át nézte a kérdéses rajzfilmet. Függővé vált.
Arról nem szól a hír, hogy az anyuka ez alatt az idő alatt mit csinált. Nem lepne meg, ha telefonját nyomkodta volna, vagy a közösségi oldalon lógott volna.
Saját gyermekeim jutottak eszembe, amikor két és fél évesek lehettek: megállás nélkül kérdéseket tettek fel. Ekkor fedezték fel környezetüket, a világot. A szakkönyvek azt mondják, az első két év rendkívül fontos a kisgyermek életében: mesét kell mondani neki, beszélgetni vele, játszótérre, állatkertbe, sétálni vinni, vagy a barátaihoz játszani...
Bagdy Emőke pszichológus úgy látja, jó úton haladunk, hogy a gyermekeink érzelmi analfabéták legyenek. A szakember szerint az iskolakezdés után szinte trenírozzák, sok tényszerű dologgal tömik a fejüket, érzelmi intelligenciájukkal meg nem törődnek. Ezért van az, hogy elveszik a fiatalság kreativitása, az empátiája, a szociális érzékenysége...
De mi van az ilyen gyermekekkel, mint a fenti, aki egészen kicsi korában sem kapta meg azt az érzelmi töltetet, amiből emberré cseperedhetne?
Bele se merek gondolni, milyen felnőttek lesznek.
