– Tudja, hogy lejárt a betegkönyvecskéje? – kérdezte a nővér, mutatva a csipes kártyám, amikor legutóbb az egészségházban jártam.
Nem tudtam.
S most mitévő legyek?
– Menjen el a nyugdíjbiztosítóba, hogy tartósra írják át, mert, mivel elmúlt 65 éves, az magának jár.
Elmentem. Az egyik tolóablakon elmondtam, mi járatban vagyok, azt válaszolták, hogy a 4-esnél jelentkezzem. Ott elkérték a nyugdíjazási végzést, hosszasan keresgéltek valamit a számítógépben, kinyomtattak egy papirost, és mondták, tépjek sorszámot, és amikor a kivetítőn meglátom, ott jelentkezzek. Vettem sorszámot, s kiderült, hogy 10.30 tájt több mint 200-an vannak előttem. Akadt valami más elintéznivalóm is, elvégeztem, majd visszajöttem. A sor csak 50-nel rövidült, elmentem hát egy kávéra, elolvastam a napilapokat, és visszanéztem. Már csak 100-an voltak előttem. Hazamentem, megebédeltem. Örömömre akkor már 16. voltam a sorban. Negyed óra elteltével átadtam a papirost, mire az illető megjegyezte:
– Nem kellett volna sort várni, a kártya automatikusan átvált tartósra.
Májusban megyek újra az egészségházba. Épp érdekel, valóban átváltott-e.
