Kifogott rajtam a multitasking, pedig úgy éreztem, egész jól „úszok benne”.
Lehaboztam az arcom, majd – némi telefonos „közjáték” után – folytattam a zuhany alatt. Ott jöttem rá, hogy nem borotválkoztam meg, csak készültem rá. Viccelődtem is saját számlámra, ilyen ugyanis még soha nem történt velem.
Utóbb tudtam meg, hogy a kognitív pszichológia és neuropszichológia szerint multitasking nem is létezik; a gondolkodás ugyanis szekvenciális, a figyelmi folyamatok azonos szálon futnak, ezeket meg-megszakítva váltunk gyorsan különböző feladatok között. Tehát nem végzünk egyszerre több szellemi feladatot (bár úgy érezzük), hanem adott időintervallum alatt csinálunk több mindent.
Felőlem mindegy, majdnem-borotválkozásomat írhatjuk a szórakozottság számlájára... vagy akár az éveim számlájára is.
Az „incidens” kapcsán egy történet jutott eszembe. Úgy rémlik, képregényben láttam ezer esztendeje, de nem biztos. Egy manhattani emeleti lakásban éldegélő bizonyos Rudi évtizedes rituáléja volt, hogy lefekvés előtt ablaka előtt állva elszív egy cigit, majd a csikket kipöccinti az ablakon, és beugrik az ágyba. Egy este a csikket fricskázta az ágyba és kiugrott az ablakon.
