Húsz hónapos (sajnos budapestinek mondható) unokám fogja a kezem itthon, és húz a kertbe, mondván: „dógoz”. Az tetszik, hogy dógozni akar, nem dolgozni, az pedig ugyanannyira, hogy tudja, mi a paré (így mondja), mármint a gaz; melyik növény a paradicsom, a paprika, a vele együtt ültetett bab és kukorica - mit kell kitépni, meg mit meghagyni.
Sokadik Jó reggelt!-emben sem unokámat akarom dicsőíteni, hanem azt elmondani, mennyire a természet a természetes - a fűtől a tócsákig; bár a nyálkás csigákat nem szereti, pedig a miloševići korszakban főztem belőlük ebédet, a franciák pedig drága pénzért árulják vendéglőikben a csigaételeket.
Mégis a témánál maradva: „dógozni”! Egykor valamelyik rokonom azt mondta, csak paraszt ne legyél, fiacskám! Vagyok az is - akár két értelemben is -, de azt sem sajnálom, hogy második leszármazottam is kissé az. Mert viszonylag jó televíziós vetélkedőkben is lehet hülye válaszokat hallani kézenfekvő kérdésekre, de ő biztosan tudja majd, hogy a tehén borjút ellik, a ló pedig csikót; a disznó malacokat fiadzik, a birka meg bárányt ellik. A tyúk utóda a csirke. Még akkor is, ha nem fészekben kel, hanem keltetőgépben.
Aki pedig „dógozni” akar, nem pedig pénzt keresni, annak el kell mondanom, hogy a szamár utódja a csacsi.
