Egy korosabb asszonyság azzal állított be a rendelőbe, hogy agyvelőgyulladása van, és nyilván elkapta a koronavírust is, mivel tüsszög és könnyezik a szeme. Csupán szénanátha, allergiás reakció – igyekeztek megnyugtatni, de csak erősködött, hogy veszélyes kór szállhatta meg, azzal is nyomatékosítva érvelését, hogy esténként 9 és 10 között rendszeresen lát az égbolton elhaladni egy fénylő valamit, amiről – meggyőződése szerint – a koronavírust szórják.
A rendelőben nem tudták biztosra venni, hogy a fénylő valami mi lehet, csak annyit valószínűsítettek, hogy műhold. Biztosra vehető, hogy az említett nőszemély a Nemzetközi Űrállomást (ISS) láthatta, mivel az valóban rendszeresen megfigyelhető széllességi fokainkon is, a napelemeiről visszatükröződő fény folytán derült idő esetén percekig követhető – északnyugat-délkelet irányban való – haladása. Aki esetleg maga is látni szeretné, a https://spotthestation.nasa.gov honlapon naprakész információkat kaphat, hogy egy adott földrajzi pontról (aktuális lak- vagy tartózkodási helyünk) mikor és mennyi ideig lesz látható. Elvileg másfél órás időközökben van (azaz lenne) erre esély, lévén, hogy az ISS 408 kilométer magasan, 27 600 kilométer/órás sebességgel haladva nem egész 93 perc alatt kerüli meg a Földet, ám nem kering állandó pályán, a szélességi körök folyton változnak, viszont a korridorok újra át-átfedik egymást, így szinte minden éjjel – olykor több alakalommal is – megfigyelhető.
Az asszonyság vírushintési rögeszméjét a rendelőben egyébként nem kommentálták, vélt agyvelőgyulladása kapcsán pedig a nővér – akinek aznap számos hasonló „esete” volt – már béketűrését vesztve közölte: „nincs magának olyan szerve, amely gyulladásba jöhetne”.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)