Az ukrajnai háború lezárására vonatkozó szakértői egyeztetések azonnali megkezdésében állapodott meg telefonon Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az amerikai elnök ezt szerdán jelentette be közösségi oldalán, ahol később azt is közölte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett.
Az amerikai elnök Truth Social oldalán megjelent közlemény szerint Trump hosszú beszélgetést folytatott az orosz elnökkel és egyetértettek abban, hogy el akarják kerülni azt, hogy további emberek haljanak meg az Oroszország és Ukrajna között zajló háborúban.
– Abban is egyetértettünk, hogy az ezért felelős munkacsoportjaink azonnali egyeztetéseket kezdenek, és megkeressük Zelenszkij ukrán elnököt is, hogy tájékoztassuk ennek a beszélgetésnek az eredményéről – fogalmazott Donald Trump, és hozzátette, hogy az ukrán elnököt rögtön felhívja telefonon.
Az amerikai elnök azt is közölte, hogy a tárgyalásokat Marco Rubio külügyminiszter, John Ratcliffe, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója, Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó, valamint Steve Witkoff különleges elnöki megbízott vezeti majd.
Trump közleménye szerint az ukrajnai háború mellett szót ejtettek Putyinnal a Közel-Keletről, energiapolitikai kérdésekről, a mesterséges intelligenciáról, a dollár árfolyamáról és egyéb kérdésekről, valamint abban is megállapodtak, hogy a jövőben szorosan együttműködnek, aminek részeként kölcsönös látogatást terveznek.
Az amerikai elnök mintegy háromnegyed órával az orosz elnökkel lezajlott beszélgetéséről szóló közlemény után újabb közleményben számolt be a Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésről. Közölte, hogy számos, a háborúval összefüggő kérdést érintettek, de mindenekelőtt a pénteki találkozót készítették elő, amely Münchenben a biztonságpolitikai konferencia keretében történik majd meg, és amelyen az amerikai delegációt J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter vezeti.
Trump az ukrán államfővel folytatott beszélgetését úgy értékelte, hogy ő (Zelenszkij), ahogy Putyin elnök is, békét akar. – Itt az idő, hogy megállítsuk ezt a képtelen háborút, ami tömeges és teljesen szükségtelen halált és pusztulást okoz – zárta közleményét az amerikai elnök.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök (Fotó: Beta)