Számomra nincs jobb vasárnap délutáni feltöltődés, mint bringázni egyet a határban. Múlt vasárnap elég későn, 19 óra körül jutottam oda, hogy kibiciklizzek, de azt hiszem, nem választhattam volna jobb időpontot. Ilyenkor már nyolc óra előtt alkonyodik, ezért gyönyörűek a színek és a fények. Fehér és rózsaszín felhő úszott az égen Hegyes fölött, miközben valahol messzebb, a Tisza irányában esőfelhők árnyékolták az eget, halk mennydörgés hangja szűrődött hozzám. Valahogy az állatok is nyugodtabbak voltak. Egy őzgida előttem öt méterre sétált át az úton és vadnyulak futkároztak körülöttem. Érdekes volt nézni, ahogy a vércsék játszanak a naplementében, s egerészölyvek ücsörögnek az út menti akácfákon. A természet rendjét még a csigalassúsággal vánszorgó tehervonat sem borította fel. Végignéztem, ahogy a mozdony két kínai konténert vonszol maga mögött, és nyilvánvalóvá vált, hogy igazából ezért épül a gyorsvasút Budapest irányába. De ez nem érdekelt, mivel ahogy távolodtam a sínektől, fecskék repültek mellettem, és előttem a nap lassan eltűnt a horizonton. Megálltam a semmi közepén, és néztem a színpompás eget, az elhúzó repülőket, hallgattam a kutyák távoli ugatását és a körülöttem lévő természet hangját. Még nyár van, de minden az őszt idézte. Még a szúnyogok sem csíptek, amikor a félhomályban elindultam a falu felé.
