Régi bútor (Illusztráció/Pixabay)
Amikor az ember hosszú évek után rászánja magát, hogy búcsút vegyen a régi bútoroktól, két lehetősége van: vagy elajándékozza, vagy elszállíttatja a hulladéklerakóba. Mivel az utóbbi túl nagy megrázkódtatás lett volna számomra – bele se mertem gondolni, hogy a nagyszüleim bútora a szeméttelepen végzi –, az első opciót választottam. Feltárcsáztam egy évekkel korábban felírt telefonszámot. Az illető úgy hirdette magát, hogy ingyen elviszi az összes kacatot. Arra gondoltam, legalábbis azzal nyugtattam magam, valószínűleg jó helyre kerülnek a bútorok. Amikor rákérdeztem, mit ért ezalatt, hogy ingyen, azt válaszolta, pontosan azt, amit ír, de fényképezzem le a bútorokat, és küldjem el a képeket. Azonnal érkezett a válasz, amely teljesen felháborított: ezek hulladéklerakóba valók. Tessék??? Na, gondoltam magamban, mindjárt megleckéztetlek.
És mondja, mennyiért vinné el? Az attól függ, hol laknak, hanyadik emeleten, és van-e lift. Heréskert, első emelet, nincs lift. Akkor 8200 dinárért elviszem – szólt a válasz. Ó, csak ennyiért? Nemsokára jelentkezem.
Ühüm, majd ha fagy.
Azóta is azon agyalok, hogyan és milyen számítások után jött ki ez az összeg (egyébként 2000 dinárt kérnek egy fuvarért), de az a 200 dinár érdekelne a legjobban!
