A szabadban, ahol betartható a polgárok közötti legalább másfél méteres távolság, egyelőre csak javasolják a védőmaszk viselését (Fotó: Ótos András illusztrációja)
A koronavírus az év eleje óta borzolja a kedélyeket. Eleinte távoli, egzotikus jelenségnek tűnt, amely azonban idővel a mindennapjaink részévé vált itt, az Ókontinensen is. A barátokkal, a rokonokkal olykor-olykor megejtett találkozások alkalmával is a járványról folyik a diskurzus. Koronavírussal kelünk, koronavírussal élünk és koronavírussal fekszünk – és már senkinek sem hiszünk: sem a politikusoknak, sem az orvosoknak, sem a járványügyi szakembereknek, sőt (urambocsá’) már az internetnek sem(!). A rendelkezéseket, intézkedéseket, előírásokat igyekszünk betartani, de talán csak azért, hogy nehogy ne engedjenek be egyik-másik üzletbe, vagy hogy ne büntessenek meg ilyen-olyan okok miatt. És ennyi. Sokunk már arról sincs meggyőződve, hogy a maszk kellő védelmet nyújt, sokan kétségbe vonjuk az intézkedések hatékonyságát, amikor azt látjuk, hogy a strandokon és a meccseken egymás hegyén-hátán állnak az emberek, és sorban állás közben is egymás nyakába lihegnek a férfiak és a nők. Nem vonjuk kétségbe a vírus meg-, illetve jelenlétét, viszont értetlenül állunk a terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedések előtt. Van olyan, aki még komolyan veszi ezeket?
Az viszont tény, hogy a pandémia sem változtatta meg az emberiséget. Továbbra is a fogyasztás irányítja a mindennapjainkat, továbbra is csak a mának élünk, és továbbra sem óvjuk környezetünket. A minap olvastam egy hírt, miszerint havonta több mint százmilliárd védőmaszkot és több mint ötvenmilliárd kesztyűt dobunk el, és ezek a védőeszközök világszerte elborítják a tengerpartokat.
