![Fokhagyma (Illusztráció/Pexels) Fokhagyma (Illusztráció/Pexels)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/105659/image-thumb__105659__msz-article-nocrop/cms-image-000185582.jpg)
Fokhagyma (Illusztráció/Pexels)
Nagyon úgy nézem, hogy az embereknek már nem a járvány megy az agyukra, hanem az, hogy a kialakult helyzetben miként manipulálnak a számokkal, a rendeletekkel. A nyár elején velünk bántak úgy, mintha a covid mellett még leprásak is lennénk, aztán azután, hogy lecsengett az Adriai-tenger és a Balaton, kiderült, hogy a szomszédainknál sem rózsás a helyzet, sőt. Most majd mi szigorítunk a dolgokon, de ki tudja, mi lesz majd télen, jövő tavasszal, s így megy ez majd mindaddig, amíg a politika nem úgy dönt, elég volt a bezártságból, vegye fel mindenki jó pénzért a védőoltást, s élünk tovább, mintha mi sem történt volna.
Az elmúlt 7-8 hónapban kb. 450 millió összesküvés-elmélet született, s kezdve attól, hogy a balga perzsák metilalkoholt ittak – és szépen meg is haltak – a vírus leküzdésére, legalább ennyi csodaszert javasoltak a kór elleni védekezésre, az immunrendszer erősítésére.
Én is javasolok egyet, habár nem ez lesz a cső a lyukban: egyenek minden nap fokhagymát! Aki nem szereti csak úgy, magában, pirítson meg két szelet kenyeret, dörzsölje meg vele, kenje meg vajjal, és sózza meg! Paradizsom-paprikával, egy kis sajttal igazi csemege, még felvágott sem kell hozzá! Ettől garantáltan nem fog köhögni!
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)