Búvárkodás (Illusztráció/Pexels)
Szinte pezsgett a víz tükre a haltól e holdtölte előtti alkonyatkor. Több tucat fehérarcú csér vetette magát alá e terüljasztalkám láttán, egyszerre öt-hat csobbant a vízbe, majd emelkedett újra és újra a magasba.
Itt valami rendkívüli történik, ezt közelről is látnom kell – fogant meg bennem, és máris kaptam a maszkot... mármint búvármaszkot. Nosza volt mit látnom: a tengernyi haltól szabályosan nem látszott a víz. Ki kellett úsznom e hatalmas rajból, hogy lássak is valamit. Már rajon kívülről nézve olyan volt, mint egy lassan hullámzó szféra, egy átláthatatlan halfelhő, több százezer, vagy akár millió ujjnyi hal alkothatta. A csérek mellett természetesen mások is tempósan érkeztek. Épp „elkaptam” a pillanatot, amikor a rajon kívül maradt egyik kishalat az egyik sebesen érkező tonhalformájú bekapta, majd nyomult tovább a következő falat reményében. A tűhalak (Tylosurus crocodilus) szintén szokásos sétatempójuk többszörösével igyekeztek a raj irányába.
Apropó tűhalak!
Megfigyeltem, hogy az egyik korallszirt felett rendszeresen többen gyülekeznek. Hamarosan az okot is kiderítettem. E szirten ugyanis néhány tisztogatóhal (Labroides dimidiatus) „üzemel”. A tűhalak illemtudóan sorban „állnak” e sajátos drive in szépségszalonnál, amikor a tisztító megszabadítja az egyiket a kopoltyúiba vagy bőrére tapadt élősködőktől, az továbbúszik, aztán jön a következő kliens... és így naphosszat. Megfigyelésem szerint ez a kozmetikaszalon déli 12 és este 7 között „tart nyitva” és fajtól függetlenül minden halat fogad.
Történt ez – és még sok más felejthetetlen – szeptember elején a Vörös-tengeren.
