Az ENSZ felmérése szerint harmincöt év múlva, 2050-re másfél millió emberrel csökken Szerbia lakossága. A 2011-es népszámlálási adatok szerint a 14 év alatti gyerekek a lakosság mindössze 14 százalékát képezik, a negatív trendet már 2002-ben kimutatták, már abban az évben több volt a 65 éven felüli, mint a 14 év alatti lakos.
A Gallup ügynökség egyik ugyancsak nemrégiben elvégzett felmérése ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a szerbiai polgárok a legboldogtalanabb állampolgároknak számítanak, s míg évek óta dél-amerikai országok lakosai számítanak a legelégedettebbeknek, addig Szerbia szinte sereghajtó – hátulról a negyedik, s az életükkel legkevésbé elégedett személyek országának vallhatja magát. A két kimutatásnak, illetve azok következményeinek bizonyára nem kevés közük van egymáshoz. Prof. dr. Gábrity Molnár Irén szociológust, kisebbségkutatót kérdeztük a téma kapcsán.
Valóban ennyire negatív lenne az ország demográfiai helyzetképe? Melyek a legfőbb okok?
Elöregszik a szerb társadalom – Már 2002-ben több volt a 65 éven felüli, mint a 14 év alatti lakos (Fotó: Molnár Edvárd)
– Ennek a trendnek már húsz-huszonöt év távlatából is látni lehet a kialakulását. Azt tudtuk, hogy a délszláv háborúk okozta problémák, majd a gazdasági válság kiváltotta gondok a gyermekvállalási kedvet csökkentik, az elvándorlási hajlamot pedig növelik. E trend azonban már hatványozódott. Óriási migrációs hullámban élünk, melyet nem kizárólag az elvándorlás jellemez, hanem a tranzitmigrációk jelensége is, jönnek is máshonnan, azonban jóval kevesebben. Tulajdonképpen a transznacionális migrációk éráját éljük. Nem maradnak meg az európai és az Európán kívüli népek sem a szülőföldjükön. Munkát keresnek, a jobb megélhetési lehetőségek után mennek. A szülőföldnek, a nemzeti hovatartozásnak a dimenziója ma már nem érdekli ezeket az embereket, azzal ma már nem lehet visszafogni sem a magyarokat a Kárpát-medencében, sem a szerbeket, sem másokat. Az a program tehát nem valósult meg, amelyik nemzeti, nacionalista érzületet alapul véve próbálta itt tartani a fiatalokat.
Visszafordítható folyamatról van-e szó?
– Megállítani ezt nem lehet, de lassítani talán lehetne azzal, ha a magasabb életszínvonal kilátása jelenne meg a térségben, jövőképet tudnának az emberek maguknak festeni itt, munkahelyek teremtődnének. Ha legalább egy keveset el tudunk érni ezen a téren, akkor az a réteg, amelyik ma nem beszél nyelveket, nincs megfelelő szakképzettsége vagy nincs elég önbizalma, még maradna. Azonban ha ezt sem tesszük meg három vagy négy éven belül, akkor ők is felkerekednek. Éppen úgy, ahogyan Ázsiából is végül elindul a legiskolázatlanabb nép is a bizonytalanságba.
A közel-keleti és észak-afrikai migránsok megoldatlan kérdése miatt ma különösen sokat hallhatunk e témáról. Hazánkban olyan elképzelések is napvilágot láttak, amelyek szerint velük be lehetne telepíteni elhagyott, kihalt szerbiai falvakat, térségeket. Mennyire számít reálisnak egy-egy ilyen felvetés?
– Az európai és amerikai kontinensen is léteznek tervszerű betelepítési programok olyan helyeken, ahol a lakosság számának fogyatkozásával kell szembenézni. Természetesen az efféle programokat nagyon bölcs, kidolgozott terv szerint kell végezni. Tudjuk, hogy az Egyesült Államok és Nyugat-Európa csak olyanokat enged be, akik munkaképesek, garanciát tudnak vállalni önmagukért, iskolázottak, nyelveket beszélnek, fiatalok. Most egy új helyzet állt elő és az illegális migráció meglepett mindenkit. Olyan folyamat indult be, ami egyszerűen nem illik bele az európai migrációs politikába. Azt kell elmondanunk, hogy Szerbiának nincs is ilyen migrációs politikája, van egy korábban elfogadott kormánystratégiája, amelyik a délszláv háborúk szerb menekültjeinek befogadásáról szólt. Ez nagyjából meg is valósult, 700-800 ezer menekült kapott állampolgárságot. Több ember ment viszont el, tehát még ezt a számot beszámítva is azt mondhatjuk el, hogy emigrációs terület voltunk és vagyunk. Az őshonos szerbek és magyarok mennek el nyugatra. Gyakorlatilag lakosságcsere történik a Balkánon déli irányból észak felé és keletről nyugat felé.
Egy mondatban az imént említette, három vagy négy éven belül már változások kellenek a negatív folyamatok lassításához. Miért éppen ennyi időbe telne az, hogy látható eredményeket könyveljünk el az elvándorlás megfékezésében?
– Vannak periódusok, amelyekben megérlelődik a középiskolásokban, a házasulandó fiatalokban a gondolat: érdemes-e maradni. Felméri a generáció, hogy hol érdemes fészket rakni, gyereket vállalni. Ezek a generációk határozzák meg azt, hogy a munkalehetőségekkel, továbbtanulási programokkal, karrierépítéssel itthon vagy külföldön foglalkoznak-e, esetleg kombinált megoldást választanak.
Mi jellemzi majd az előttünk álló időszakot?
– Új fajta migrációs tendenciákat fedezünk fel, a cirkuláció van jelen: valaki Svédországban kezdi, aztán Németországban talál jobb munkalehetőséget, onnan Magyarországra költözik, majd onnan hazajön és itthon vállalkozást nyit. Ez csak egy példája ennek a „körkörös” migrációnak, s természetesen nem csupán a vállalkozókat lehet példaként említeni. Mindehhez merészség, nyelvtudás, alaptőke kell. Ezek a sikeres migrációk esetei. Sajnos, az elvándorlásoknak csak a fele ilyen. A másik fele folyamatosan próbálkozik, elégedetlen, esetenként csak a túlélés miatt megy el innen.
