A múlt héten két figyelemre méltó fellépése, megnyilatkozása volt Boris Tadić államelnöknek. Egyesek szerint egyik sem – de nemcsak ez a kettő – egészen tartozik a hatáskörébe, inkább a kormányfő volna az illetékes, de most ebbe ne bonyolódjunk bele.
Tadić egyik pompás, közvetetten a tömegekhez szóló, propagandaízű – netán hamarosan választások lesznek? – felszólítása azokhoz az üzletemberekhez szólt, akik Szerbiában valósítják meg hasznukat, de nem itt adóznak. Azokhoz tehát, akiknek a cége a világ valamelyik adóparadicsomában van bejegyezve, ám az ügyviteli hasznot itt – de valószínűleg nem csak itt – valósítják meg. Ezeket a cégeket nevezik offshore cégeknek.
Kissé utánanéztem, hogy mit is fed ez az angol kifejezés. Az offshore cégek olyan cégek, amelyeket olyan helyszínen jegyeztek be, ahol a helyi törvények lehetőséget adnak arra, hogy – amennyiben az illető cég az adott országban nem tevékenykedik – a külföldön végzett különböző üzletelésből származó jövedelmük adómentes legyen. Csupán néhány száz eurós vagy dolláros évi átalányadót kell fizetniük.
Sok mindent elolvastam ezekről a cégekről, többek között azt is, hogy alapításuk és működtetésük, bármilyen más cégformához hasonlóan nem jogellenes. Pedig, ha jól emlékszem, harminc évvel ezelőtt, amikor még a közgazdasági főiskola hallgatója voltam, az offshore cégek törvényellenesek voltak.
Most sem szeretik mindenhol azokat az országokat, amelyek ilyen lehetőséget nyújtanak a vállalkozóknak. Tény azonban, amióta világ a világ, és amióta vállalkozók vannak, az állam iránti kötelezettségeiket is megpróbálják kijátszani. Az adóeltitkolás nem a legmegfelelőbb módszer, de mondjuk egy offshore cég bejegyzése erre kiváló lehetőség.
Tadić a kormányfő szerepében tetszelegve patriotizmusra szólította fel mindazokat a Szerbiában gazdálkodó üzletembereket, akik arra a huncutságra vetemedtek, hogy offshore cégen keresztül működtetik vállalatukat, és azt javasolta nekik, hogy itt is fizessenek adót. Ez egyelőre még csak javaslat, és nem figyelmeztetés, tette hozzá. Hát igen, kissé meg kell ezeket az embereket fenyegetni, hogy megijedjenek. És azt hiszem, hogy most mindegyikük, közöttük elsősorban Mišković, Beko, Spasojević, Kostić, Drakulić és a többiek annyira félnek, hogy azonnal rohannak ciprusi és más adóparadicsombeli országba, hogy ott levő cégeik nyomát eltüntessék, és itt, ebben a virágzó országban nyissanak újakat. Sőt hazaszeretet-versenyt szerveznek egymás között, és az győz majd, aki visszamenőleg a legtöbb adót fizeti ki ennek az általuk is meggyötört országnak.
Nem tudni még pontosan, hogy az államelnök javaslatára hányan állnak versenybe, de ha csak azokat az itt működő offshore cégeket számítjuk, amelyek Cipruson vannak bejelentve, akkor hatszáznyolcvanketten.
Tadić az üzletemberek erkölcsére is apellál.
Azoknak az üzletembereknek az erkölcsére, akiktől az elmúlt két évtizedben mindennemű erkölcs idegen volt. És itt érkezünk a másik témához, Tadić azon kijelentéséhez, hogy Szerbia importálja a biztonságot, és a régióban, sőt az Európai Unióban kulcsszerepe van a közbiztonságban. Ezt a csendőrség napja alkalmából jelentette ki, majd néhány napra rá Belgrádban ismét megvertek két külföldi állampolgárt.
Ivica Dačić belügyminiszter pedig, akinek a nyakába újabban sokan széles mosollyal ugrálnak, a következőket nyilatkozta: – Nem állunk le, amíg nem fejezzük be harcunkat a bűnözés, a korrupció és a terrorizmus ellen. Az elmúlt évtizedekben olyan társadalomban éltünk, amelyre az erőszak volt a jellemző, az volt a meghatározója.
Néhány kérdésem volna a belügyminiszter úrhoz:
Ö hol volt, és mit csinált ezekben az évtizedekben?
A fent említett úriemberek mikor is jutottak vagyonukhoz?
Van-e neki, esetleg Tadić úrnak bármiféle érdekeltsége, mondjuk a ciprusi offshore cégekben? (Mellesleg ezt soha sem tudhatjuk meg, ugyanis az adóparadicsom országai teljes titoktartást szavatolnak.)
Dačić azt mondja, hogy a csendőrség a népé.
És azt is mondja, hogy a csendőrségbe való befektetés a jövőbe való befektetés.
Aligha hiszem, hogy Tadić úr kijelentése után a szerbiai újgazdagok, akik hazaárulóként az adóparadicsom előnyeit élvezik, megijednek, de Dačić szavaitól nekem, egyszerű, offshore nélküli adófizetőnek minden hajam szála az égnek áll.
Befektetésével vajon milyen jövőre is készül Milošević tanítványa?
