A belgrádi B92 rádió hallgatóinak egyik kedvenc műsora, a Peščanik (Homokóra) nemsokára új formában jelentkezik. A műsort 2000. február 2-a óta folyamatosan sugározzák, a heti másfél órás adásnak két szerkesztő-házigazdája van: Svetlana Lukić és Svetlana Vuković, mindketten a B92-től független Peščanik médiaház dolgozói. A rádióműsor Svetlana Lukić bevezetőjéből, valamint beszélgetésekből, interjúkból és riportokból áll. A műsor szerkesztői azonban a napokban bejelentették, hogy nem készítik tovább a rádióműsort, tehát a Peščanik ilyen formában megszűnik. Svetlana Lukić tyal az elmúlt tíz év tapasztalatairól, valamint a műsor új formájáról beszélgettünk.
A rádióműsorban többnyire társadalmi-politikai témák voltak túlsúlyban. Hogyan látja a mai szerb társadalmat?
– Egyfajta átmeneti periódusnak nevezhetjük a mostanit, habár Slobodan Milošević korszaka is átmeneti periódus volt, és tudjuk, milyen, vérrel átáztatott időszak volt az. Mi médiumként már 10 éve emberközelből figyeljük a társadalmi változásokat ebben az országban, volt néhány pozitív lépés, van még ma is, habár az elmúlt tíz év tekintetében mi két Szerbiát különböztetünk meg. Az egyik, amely 2003-ig, vagyis a Đinđić elleni merényletig létezett, a másik pedig ezt követően alakult ki. Mi azon a véleményen vagyunk, hogy 2003-ban puccs történt, méghozzá sikeres, és ezután egy komoly fordulat játszódott le. Azok, akik a puccs részesei voltak, egy olyan pártállamot hoztak létre, amely az ország minden intézményére kiterjedt. Mindez azóta van így, amióta az úgynevezett európai beállítottságú hatalom uralkodik Szerbiában.
Boris Tadić nemzeti konszenzusról beszélt, miután megválasztották a Demokrata Párt élére. Miféle konszenzus jött itt létre?
– Elég nagy baj, hogy Szerbia élén évek óta egy olyan ember áll, aki olyan szólamokat használ, mint a szociális állam vagy a tisztességtelen vagyongyarapítás. Ez egy olyan ember, akit a szavai semmire sem köteleznek. Olyan terminológiát használ, amely a szavazótábor támogatottságát biztosítja számára, tehát azt mondja, amit az emberek hallani szeretnének. A gyakorlatban azonban teljesen más történik, olyasmi, aminek semmi köze sincs ahhoz, amit ő mond. Nem csupán a gazdasági válság sújtott le ránk, hanem azt is láthatjuk, hogy az országnak nincs gazdaságpolitikája. E pártállamban az uralkodó párt és a köré tömörülő kisebb pártok az újgazdagokkal együtt uralkodnak. Azokkal az újgazdagokkal, akik pénzelik e politikai pártokat, továbbá ők azok, akik az elmúlt években „kiszívták” az ország és a polgárok minden erejét, mert az összes nagyobb vállalatban irányításuk alá vonták a szakszervezeteket is. Ez egy veszélyes és végzetes politikai-gazdasági elit.
Van annyi erő ebben a társadalomban, hogy új ellenzék alakuljon az elkövetkező években?
– Jelenleg szerintem nincs meg ez az erő ebben a társadalomban, de hosszabb távon se látok erre reményt. Olyan időket élünk, amikor nagy szükség lenne a befektetésekre az országban, de közbejött a gazdasági válság, és az említett nehézségek mellett nem tartom valószínűnek, hogy egy új ellenzék szülessen. Habár tulajdonképpen logikus lenne, hogy ha így nem jó, akkor valami újat próbáljunk. Az elmúlt tíz évben azonban olyan rendszert építettek ki, amely ezt eleve lehetetlenné teszi. Ma például sokkal nagyobb a média cenzúrája, mint az valaha is volt, beleértve Milošević diktatúrájának időszakát is. Persze, sokan erre úgy reagálnak, hogy mégis, hogy mondhatok ilyet. Nos, Milošević idejében a médiumok egy része teljes mértékben a rezsim ellenőrzése alatt állt, de volt sok független médium is. Nem titok, hogy ezeket külföldről pénzelték. Az a gond, hogy az egykori független médiumok közül sok eltűnt, egyesek a politikai és pénzügyi nyomás miatt kompromisszumokra kényszerültek, vagyis megszűntek függetlennek lenni. Ezek a megtört médiumok nagyon sok mindent elhallgatnak, ami megengedhetetlen. Sok helyi médium is eltűnt, elsősorban Vajdaságban, pedig itt egészen jól tájékoztató helyi sajtó létezett. Ezeket mind kíméletlenül eltaposták. Sokkal kevesebb olyan hely létezik ma, ahol az emberek kritizálhatják vagy véleményezhetik az állam és a hatalom tetteit, mint Milošević idejében.
Mi történt a még létező ellenzékkel, nem hallani a hangjukat...
– Azt hiszem, hogy az ellenzék szempontjából a legszomorúbb eset a Liberális Demokrata Párt története. Elveik, amelyeket hangoztatnak, még teljesen rendben is volnának, ám úgy látszik, nincs belső erő a pártban, amely komoly munkát végezhetne. Ez oda vezetett, hogy elveik nincsenek összhangban azzal, amit a gyakorlatban tesznek.
Egy másik probléma is egyre nyilvánvalóbb, mégpedig az, hogy Szerbia polgárainak nagy többsége az Európai Uniót utazási lehetőségként, illetve pénzadományként éli meg. Ki beszél itt például az európai értékekről?
– A kormány Európai Integrációs Irodájának vezetője, Milica Delević állandóan arról beszél, hogy politikusaink nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora felelősség hárul rájuk az integrációs folyamatokban. Persze, hogy nem arról szól az integráció, hogy majd valaki küld nekünk egy csekket az unióból, de a politikusaink ezzel a problémával egyszerűen nem akarnak foglalkozni. Ennél még nagyobb problémát jelent az, hogy politikusainknak sincs fogalmuk arról, mit jelent az Európai Unió. A pártokon belüli kontraszelekció azt eredményezte, hogy olyan emberek kerültek vezető beosztásba, akiknek fogalmuk sincs, mit kell tenniük. Primitív, írástudatlan és műveletlen uralkodói réteg a szerbiai, az ország elnökével az élen. Az államfőnek fogalma sincs a dolgokról, amikről beszél, nem érti, hogy egyes dolgok mit jelentenek és mire köteleznek. Tehát az a kontraszelekció, amit pártalapon végeztek el, még azt a kevés minőséges embert is elzavarta, úgyhogy mára maga a Demokrata Párt is teljes „vérátömlesztésen” esett át, és tényleg olyan emberek jöttek, akik nem tudják, mit jelent az európai integráció.
Önök bejelentették, hogy új formát ölt a Peščanik. Mit jelent ez pontosan?
– Ezt én is szeretném tudni. Svetlana és én, mint a Peščanik szerkesztői, felfogtuk, hogy ilyen formában nem folytathatjuk. Mi kezdettől fogva úgy álltunk hozzá a munkánkhoz, hogy győztes csapatként dolgozunk. Körülbelül 350 000–400 000 hallgatónk van, de a műsort elsősorban a beszélgetésekre építjük. Ehhez persze sok olyan emberre van szükségünk (legalább százra), aki minden pillanatban készen áll arra, hogy elbeszélgessen velünk, és hogy saját nevében, független személyként, kritikusan fejezze ki véleményét. Ilyen emberekből pedig egyre kevesebb akad, egyesek megöregedtek vagy meghaltak, de az, ami igazából gondba ejtő, hogy egyes beszélgetőpartnereink időközben az államtól is függővé váltak.
Volt-e nézeteltérés a B92 vezetőségével?
– A B92 vezetősége és mi paktumot kötöttünk a békés együttélésről: ők adták a frekvenciát, mi pedig készítettük a műsort. Tehát arról szó sincs, hogy valaki kidobott volna bennünket a B92-ből. A változásokra többek között azért került sor, mert vannak olyan jelzések, hogy a B92 tulajdonost vált. Amikor tulajdonosváltás történik, akkor fönnáll az a lehetőség is, hogy megváltozik a szerkesztéspolitika, de erre is fény derül két-három hónapon belül. A Peščanik formaváltása azonban elsősorban azért történik, mert ily módon többé nincs kivel készítenünk adást, nincs elegendő beszélgetőpartnerünk. Ahhoz, hogy újabb beszélgetőpartnereket találjunk, időre van szükség, de a Peščanik egy része biztosan az internetre kerül, mert az internet az egyetlen hely, ahol még kifejezhető szabadon a vélemény.
