Érdekes országban élünk, erre már többször felhívtam a kedves olvasók figyelmét. A napokban időszerű téma lett újra az újvidéki kaszárnyák ügye. Ha egy kicsit közelebbről vizsgáljuk ezt az ügyet, azt láthatjuk, hogy egyfelől az állam és a katonaság már több éve pénzhiányban szenved, másfelől viszont Vajdaságban már évek óta üres és elhagyott kaszárnyákba botlunk lépten-nyomon. A katonai ingatlanok vevőre, befektetőre várnak, a helyi hatalmasok azonban ezt a témakört jobbára elhallgatják. Ha végigsétálunk Újvidéken a központban, több olyan nagy épületet találunk, amelyek még a Monarchiában épültek, és amelyeket először a jugoszláv, majd a szerb katonaság használt. Ezek az ingatlanok mára majdnem teljesen üresek, többnyire benőtte őket a gaz, senki sem törődik velük, pedig hány kultúregyesület vagy civil szervezet örülne, ha helyet kapnának bennük.
Az újvidéki kaszárnyák kiköltözésének az ügye hat év után az utóbbi napokban újra felszínre került. Állítólag újra valamiféle megállapodás született a városi és a köztársasági hatalom, valamint a katonaság között. A meg nem erősített hírek szerint a városi hatalom elkapja a katonai ingatlanok egy részét, cserébe a hat évvel ezelőtt már egyszer emlegetett Majurska ada elnevezésű földterületért. A kiköltözés több évig tartana, jövőre vásárolnák meg a földterületet és kezdődnének meg a munkálatok az új katonai komplexumon.
A hír szerint Újvidéken egy ideiglenes bizottságot alakítottak, amelyben helyet kaptak a város és a katonaság képviselői is, ők hivatottak arra, hogy felmérjék mekkora értékről van szó, és hogy pontosan mely kaszárnyákat költöztetik ki. A katonaság nem mond le a vezérkar épületéről a központban, és megtartja a katonai kórházat Péterváradon, valamint a hadseregotthon épületét a rakparton. A város megkapja a tengerészet objektumait a Liman IV-en, ezenkívül pedig a Majevica és a Trandžament kaszárnyákat is. A többi kaszárnyáról és katonai objektumról az eddig nyilvánosságra került információk szerint még nem született döntés.
Érdekes, hogy Újvidéken, eltérően a többi szerbiai várostól, még egy kaszárnya sem lett eladva vagy elcserélve. Szabadka például az első város Vajdaságban, amelynek sikerült megvásárolni a katonai tulajdont, igaz, ehhez a szerb kormány áldása és közbenjárása is kellett. Voltak Újvidéken is próbálkozások. Hat évvel ezelőtt Maja Gojković akkori polgármester és Prvoslav Davinić egykori véderőminiszter aláírtak egy olyan egyezményt, amely alapján a városban elhelyezkedő katonai ingatlanokat a katonaság átengedi Újvidék városnak egy másik földterületért cserébe, amelyen egy új katonai létesítmény épülhet majd a jövőben. Az említett földterület, a Majurska ada a Duna bal partján helyezkedik el, kb. 10 kilométerre Újvidék központjától.Akkor az aláírásnál tovább nem jutott az ügy.
Az akkori felmérések szerint Újvidéken összesen 238 hektár katonai földterület volt, amelyen 296 épület található, 113 297 négyzetméter hasznos felülettel.Az ingatlanok és földterületek értéke majdnem százmillió euró.
Szívesen használnák a civilek is (Futaki úti kaszárnya)
A katonaság és az újvidéki városi hatalom különben már régóta hadilábon állnak. A katonaság már több évvel ezelőtt odaadott a városnak egy földterületet, annak fejében, hogy ott többek között a katonaság számára is építenek majd lakásokat. A város azonban nem teljesítette az ígéretét, így a katonaság többé nem kér a szóbeli ígéretekből. Mivel az újvidéki kaszárnyák nagy része üresen áll, így a katonaság elhatározta, hogy eladja őket. Újvidéken a legnagyobb eladó kaszárnya a Trandžamenten elhelyezkedő „Janko Čmelik”, 19 hektáron terül el, és összesen 34 objektum található rajta, amelyek majdnem teljesen üresen állnak. A kaszárnya egykor a légelhárító ütegeknek adott otthont, mára viszont csupán néhány katonatiszt él itt családjával. Egyébként amikor az EXIT fesztivál lakóit kiöntötte az árvíz, itt találtak menedéket, így már – úgy látszik – beindult a „civillé” válás folyamata.
Ezen a kaszárnyán kívül eladó még a péterváradi Josip Runjanin és Belgrád utcai kaszárnya is, ahol 200 menekült katonacsalád él, továbbá a Futaki úti, a Novo Selo és az Adamović villa melletti kaszárnyák is.
Ezeken kívül létezik még egy kaszárnya, amely stratégiailag fontos helyen van, és mintegy 20 hektár magas árkategóriás városi területet fed. A heréskerti Majevicáról van szó, amely a most épülő Európa sugárút közvetlen közelében található, ezt azonban a városatyák legnagyobb sajnálatára a védelmi minisztérium egyelőre nem hajlandó eladni.
Nagy kérdés azonban, hogy mit kezd a város a tulajdonába került ingatlanokkal. Nem mindegy, hogy eladásra kerülnek-e és a városi kassza feltöltésére használják fel a kaszárnyák eladásából befolyó összeget, vagy egyszerűen bérbe adják őket, szintén a városi büdzsé kiegészítésére. Vagy lehet, hogy egy-két ingatlant odaajándékoznak a polgároknak.
Ljubljanában például a központi kaszárnya (Metelkova) épületében ma kultúrközpont működik, igaz, ezt az ottani civilek és az értelmiségiek harcolták ki, mert amikor a városi hatalom le akarta dönteni az épületet, ők elfoglalták, és addig nem engedtek, még el nem kapták használatra. Ma tárlatok, előadások és performance-ok színhelye.
Ha elgondolkodunk ezen a gyakorlaton, nem is olyan esztelen az egész. Ki is építette és pénzelte ezeket a kaszárnyákat? Többnyire a polgárok. Akkor, kérem szépen, itt az esély arra, hogy a katonaság és a városi hatalom visszaadjon valamicskét a hőn szeretett népnek. Érdekelt bennünket, lehetséges-e hasonló gyakorlattal élni Újvidéken, és ennek okán megkerestük az újvidéki városi hatalom képviselőit, jobban mondva, csak keresgéltük. Ezt a témát, úgy látszik, csak közlemények szintjén hajlandóak kezelni, amikre mi – őszintén szólva – nem voltunk kíváncsiak, mert azt már elolvashattuk több helyen is. Beszélgetőpartnerre az ígéretek ellenére sem találtunk, úgy tűnik, a kaszárnyák esete Újvidéken még mindig tabu téma.
