Beta/AP
Barack Obama az újonnan kinevezett bírónővel
Tudósítónk jegyzete
Washington, augusztus 14.
Heves bizottsági viták után az amerikai szenátus jóváhagyta Obama elnök jelöltjét az USA legfelsőbb bíróságának megüresedett helyére: az 55 éves Sonia Sotomayor múlt szombaton letehette az esküt.
Puerto Ricó-i bevándorlók New Yorkban született gyermekeként a legmagasabb jogi instancia 111. bírája lett az ország történetében, a harmadik nő, a hatodik katolikus és az első, aki a feketéket nemrég túlnövő latino kisebbségből származik.
De miért volt oly nagy a politikai harc a jelöltetése körül? Neme, kisebbségi volta vagy liberálisnak feltüntetett világnézete miatt?
Miután az első nőt még Ronald Reagan ültette a testületbe, és a Republikánus Párt tavaly éppen egy nővel próbálta „izgalmassá” tenni az elnökválasztást, nyilvánvalóan nem az volt szálka a jobboldali szenátorok szemében, hogy Obama is nőt jelölt. A bíróság így is hétfős férfitöbbséggel rendelkezik. Minthogy a tavasszal leköszönt előd, David Souter az amerikai alkotmányt tolmácsolni hivatott kilenctagú testület négyfős baloldali kisebbségéhez tartozott, a jobboldali konzervatív többség is érintetlenül fennmarad.
Senki nem vonta kétségbe a jelölt jogi tudását és eddigi munkásságát: az alkotmány egyáltalán nem köti ki, hogy a legfelsőbb bíróság tagjai csak jogászok lehetnek, ám Sotomayor – a bronxi szegénynegyedben eltöltött gyermekkora után a Princeton Egyetemen diplomált, és a Yale-en fejezte be a jogot. Magánpraxisban is dolgozott, vállalati és szervezeti jogász is volt, a szövetségi bírósági rendszer ranglétráján pedig az idősebb Bush elnök általi kinevezés után haladt felfelé.
A republikánus oldal mégis elkeseredetten támadta, mert „aktivista bírónak” tartja, akit „élettapasztalata befolyásol” döntéseinek meghozatalában. Ezek a politikai kódszavak olyan bírók ellen irányulnak, akik támogatják a magzatelhajtás alkotmányosságát vagy a hátrányos megkülönböztetésben élők jogainak törvényes úton való érvényesítését.
Az ellenfelek Sotomayor egyetlenegy gondolatára alapozták vádjaikat. Legismertebb formájában ez a gondolat egy 8 évvel ezelőtti egyetemi előadáson hangzott el, amikor a bírónő ezt mondta: „Remélem, hogy egy gazdag élettapasztalattal rendelkező, bölcs latina asszony [bíróként] gyakran jobb következtetésre jutna, mint egy fehér férfi, aki nem olyan [megpróbáltatásokkal teli] életet élt.”
Hogy miért lehetett ennek a mondatnak az alapján rasszistának kikiáltani a bírónőt, ahhoz szavait többszörösen is szövegkörnyezetbe kell helyezni. A „Latina” (a „Latino” nőnemű változata) kifejezés a Latin-Amerikából származó bevándorlókra és gyermekeikre vonatkozik az Egyesült Államokban. Használatos a „Hispanic” szó is, de mivel Dél-Amerika legnagyobb és legnépesebb állama, Brazília nem spanyolul, hanem portugálul beszél, ezért a „latino” (magyarul már kisbetűvel írt) etnikai meghatározás átfogóbbnak tekinthető.
Nos, az amerikaiak többsége, fehérek és feketék egyaránt, leggyakrabban takarítónők és pincérnők között találkozik a latinákkal, illetve kétkezi, betanított munkások között a latinókkal, hiszen elsősorban a legszerencsétlenebb rétegek özönlenek az USA-ba. (Kicsit olyan ez – minden sértési szándék nélkül –, mint ahogyan a volt Jugoszlávia többi részében a kosovói albánokat, a „siptárokat” kezelték a többiek.) Ráadásul az ő tömegeikre vonatkozik leginkább az illegális bevándorlók ellen irányuló harag, valamint a kábítószer-csempészés vádja.
Így aztán eleve furcsa jelzős szerkezetként élik meg sokan a „bölcs latina asszony” kifejezést, sőt egyesek esetleg úgy tarthatják, hogy latina asszonyok nem is lehetnek bölcsek. Vagy ha azok is, csak a „saját fajtájuk” védelmében. A jelölt – számos, valóban liberális pártfogójának némi kiábrándulására, de a helyzetet valóban „bölcsen” kezelve – nem magyarázkodott, hanem a meghallgatások során elismerte, hogy a fenti kijelentés valóban félreértelmezhető volt.
Az ember azt hinné, hogy az első fekete bőrű elnök megválasztása után ilyen diszkrimináció már nem történik Amerikában. Mint láttuk, egy fecske nem csinál nyarat. A kisebbségek felemelkedését ellenzők a fenti idézetet különben sem teljes egészében tálalták követőiknek, hanem „az élettapasztalat hiányában” részt kihagyva úgy, hogy Sotomayor eleve „felsőbbrendűnek” tartja a saját fajtáját.
Innen már csak egy apró lépés a másság ellenzésének „tisztára mosása”, ami azon a gondolati bukfencen keresztül történt, hogy „ezek szerint Sotomayor nem az alkotmány és a törvény szavából kiindulva hozná döntéseit, hanem saját belső megérzései alapján”. Ebből meg egyenesen következik, ugye, hogy ilyen bírára nincs szükség.
Láttuk, nem így történt. És a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a nagy nyomás ellenére akadt néhány olyan republikánus szenátor is, aki úgy ítélte meg, hogy nem a vélemények, hanem a tények alapján fog szavazni, és a demokrata többség mellett tette le voksát.
Sonia Sotomayor legfelső bírósági tevékenységét azonban árgus szemek fogják kísérni, és előbb-utóbb olyan döntésekre kényszerül, amelyek valóban próbára teszik majd nemcsak jogi tudását és tehetségét, hanem élettapasztalatát is.
