Nehéz szavakat találni a jelenségre, hangulatra, amely az adventi időszakban, a boldog vágyakozás idején uralkodik el a kisgyermekes családokban. – Merre jár a Mikulás? Mikor érkezik a Jézuska? – teszik fel nekem is a kérdést nap mint nap. Bevallom, szülőként nagyon jó érzés újra átélni a várakozás izgalmát, lányommal együtt számolni a napokat.
Fájdalmas ugyanakkor beszámolni egy közelmúltban megélt élményemről. Nehéz leírni, mi minden bujkált annak a kisfiúnak a tekintetében, akinek pillantását a minap kaptam el. A csintalan gyerekre türelmetlen, kapkodó anyukája erélyesen szólt rá az utcán egy kirakatüveg elől ráncigálva el fiát: – Rossz vagy, nem kapsz ajándékot a Jézuskától…
Szélsebesen közeledünk legszentebb, szeretetteljes ünnepünk felé, sok a magunkra vállalt, kiszabott feladat. Nehéz, hogy kilépve a mindennapok mókuskerekéből sikerüljön lassítani, elérni, hogy megtisztulva, felkészülten, alázattal ünnepelhessük karácsonykor az Élet diadalát. Hogy az ajándékozás aktusát ne az üzleti szellem irányítsa, hanem a gesztust a szeretet készítse elő, a gondos odafigyelés, személyre szóló választás érvényesülésével egy időben. ,,December: zúz, zúz, zúzmarát. / Az év kisöpri udvarát.” – olvasom sokadszor lányomnak Rigó Béla sorait. A közelgő karácsonyra várva, advent, vagyis Úrjövet első vasárnapja eljövetelével is új év kezdődik, új egyházi esztendő köszönt ránk. Az új esztendő kezdeti időszakában számomra is az jelent komoly feladatot, hogy szelíd ritmusban, gondosan végezzek ,,nagytakarítást” lelkemben és magam körül. Mióta édesanya lettem, újraértelmezhetem az advent sajátos gyakorlatait, az ünnep lelkülete is más színben mutatkozik meg, mint korábban. Gazdagodott, misztikusabbá, izgalmasabbá lett az időszak, amikor hívőként Krisztus első, továbbá folytonos és második, diadalmas eljövetelére emlékezünk. Magam is megtapasztalhattam: a kisgyermek mindenre nyitottan, szeretetteljes viszonyulással születik e világra. Az adventi időszak jó alkalom arra, hogy az otthoni, ünnepi készülődés közben is tanuljunk gyermekeinktől, ízlelgessük a szeretet ízét. Megszabaduljunk a testet-lelket dermesztő hatásoktól, megbocsátást, önzetlenséget gyakorolhassunk. Advent első vasárnapja új kezdetre figyelmeztet. Fontos üzenet, hogy Krisztus követésében benne foglaltatik bűneink bocsánatának lehetősége, mely állandó újrakezdést feltételez. Az ünnepi készülődés családi együttlétekhez teremt alkalmat. Otthonomban közös éneklés, olvasás kíséri a mézeskalácssütést, a fenyődíszek készítését, a karácsonyi csillag hajtogatását, az adventi koszorú megformázását. A koszorú, a kör az örökkévalóság jelképeként az ősi hitvilághoz kapcsolódik, soha el nem múló, meg nem törő varázserőt is szimbolizált. Az ősi kultúrában a koszorút szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból fonták, vörös vagy aranyszín szalagokkal díszítették. Az ősi hagyomány újraértelmezésére, felújítására 1838-ban Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész vállalkozott. Az általa alapított első hamburgi gyermekotthon egyik termébe fából hatalmas csillárt készíttetett, és minden istentiszteleten egy újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. Az ötlet követőkre talált. 1860-ban, szintén német közegben született meg a gondolat, hogy a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítsék, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűzzenek rá a négy adventi vasárnap jelképeként. A hagyományos adventi koszorú fenyőből készül, rajta három, a liturgiai fájdalomszínnel egyező, a bűnbánatot, a szent fegyelmet szimbolizáló violaszínű és egy rózsaszínű gyertyával. A rózsaszínű, amely egyben advent harmadik vasárnapjához kapcsolódik, az örömöt szimbolizálja. Az elmúlt század ötvenes éveitől az adventi koszorúkészítés általánossá lett, sőt mára már a családi otthonokban nemcsak ünnepi jelképpel bíró asztaldíszként, hanem az ajtó díszeként is funkcionálhat. Az utóbbiak már érkezéskor ráköszönnek a hazatérőre és a vendégre. Az adventi koszorú élő naptárként segítheti elmélyedésünket, jelzi egy-egy templomi közösségnek, családnak a karácsony közeledését.
Míg az adventi koszorú készítése nem a távoli múltba nyúlik vissza, maga az advent, az Úr eljövetelére való felkészülés időszaka valószínűleg már a negyedik századtól él. Feltehetően a gallikán szertartásrend honosította meg a hagyományt: a hívők vízkeresztkor keresztelkedtek, az azt megelőző három hetet pedig a felkészülésnek szentelték. Az ötödik században került az adventi időszak karácsony elé. Míg kezdetben hat héten át tartott, később négy hétre módosult az időtartama. Az advent mozgó ünnep, minden évben más időpontban veszi kezdetét az új egyházi év, más időpontban éled fel az első gyertyaláng az adventi koszorún. A karácsonyt megelőző négy hétben a figyelmes, éber várakozás, a bűnbánat, a böjt időszakát éljük. Éjféli harangszó hirdeti az advent kezdetét. A hívők hajnali miséken, Szűz Mária tiszteletére szentelt rotátékon, vagyis az angyali, aranyos miséken fohászkodnak. Úrjövet első vasárnapját Szent András napjához legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Andrást a néphit házasságszerző szentnek tartja. Ezen a napon a lányok böjtöltek, remélve, hogy utána megálmodják, kihez mennek majd férjhez. András mellett Katalin és Borbála névnap is sok helyen férjjósló, -varázsló, illetve asszonyi dologtiltó napnak számított. Katalin névnaphoz kötődő, november 25-én vízbe kerülő Katalin-ág karácsonyra zöldül ki, csakúgy mint december 4-én, Borbála-napkor tört és vízbe tett cseresznye-, barack- vagy mandulagallyacska. Ha kizöldül a gally, állítja a néphit, hamarosan férjhez megy a lány, öröm, vidámság lesz az élete. Luca napján sarjasztani kezdett búza a karácsonyig kizöldellő Katalin- és Borbála-ággal egyetemben a megújuló élet jele. Karácsonykor a Lucabúza égő gyertyával a közepében kerülhet asztalra. Az adventi koszorún is ég már minden gyertya, amikor a Fiú beleszületik az emberiség családjába. Ezen időszak lezárásakor a születés misztériumában az emberfeletti és az emberi találkozását élhetjük meg. E találkozás alkalmával az ünnep központi szimbólumánál, az ajándékokkal körülvett fenyőnél a harmónia, az elégedettség és a boldogság érzése töltsön el mindannyiunkat!
