,,Zöld fűben kicsi lány ül, / mert nincs még neki széke, / fejecskét odakoccant /gömbölyű könyökére.” – olvasom már sokadszor Kormos István klasszikusát kislányomnak, miközben ő a Luca széke című kiadvány Würtz Ádám által megfestett illusztrációiban gyönyörködik. Mindeközben a téli ünnepkör gyerekdalokba mentett hagyománya szól dalban, versben. A karácsonyi készülődés közepette, ha kezünkbe kerül az említett kiadvány, Rebeka lányom sohasem mulasztja el felidézni egyik legkedvesebb kis barátnőjével, Lucával megélt sok közös élményét. Manapság egyre több lánygyermek kapja a Luca keresztnevet. Korábban, amíg erőteljesebben élt magyar nyelvterületen az archaikus hagyomány, mely a Luca névhez ártó, rontó nőalakot kötött, ritkán szerepelt ez az utónév az anyakönyvi kivonatokban. A magyar néphit Lucája kísértetszerű, fiktív lény, csúnya öregasszonyként, fehérleples alakként jelenítik meg. Luca a büntető, a gonosz lény egyáltalán nem hasonlít a keresztény vallásban tisztelt Szent Lúcia alakjára. Ő egy fiatal szűzlány volt az ókeresztény időkben, aki Szent Ágota közbenjárását kérte beteg édesanyja gyógyulása érdekében, és amikor ez bekövetkezett, elhatározta, hogy Jézus menyasszonya lesz. Elhatározását követően a fiatal szűz ellenállt az anyai, az elhagyott pogány vőlegény és a hatalom részéről ránehezedő erőteljes nyomásnak, és kínhalált szenvedve, imával az ajkán távozott. A XVI. századi Gergely-naptár életbelépése előtt december 13-a volt az év legrövidebb napja, éjszakája az év leghosszabb éjszakája, a téli napforduló, a világosság születésének kezdete. Ez is magyarázza, hogy a magyar népi képzelet a téli ünnepkörben ehhez a naphoz kapcsolja a legtöbb babonát. Az úgynevezett asszonyi ünnepek közül nálunk Luca napja a legjelentősebb. Luca, a büntető ilyenkor megbünteti azt a lányt vagy asszonyt, aki dolgozik. Nem szabad Luca napján varrni – figyelmeztetett a népi hagyományvilágot, anekdotakincset jól ismerő nagymamám. Bevarrod a tyúkok fenekét, folytatta, és azok nem fognak tojni. A hiedelmek szerint Luca, a gonosz, betegséget, fájdalmat, bosszúságot okoz embernek, állatnak egyaránt.
Termékenységvarázslás, jósló, mágikus eljárások is kötődnek a Luca-naphoz. A keresztényi legendakincs szerint Lúcia Jézus menyasszonya volt, ezért őt házasságszerző szentnek tartották. Még elevenen él bennem az emlék, amikor kamaszként lucapogácsából jósoltam a jövendő élettárs személyére vonatkozóan, e célból készítettem lucacédulákat is. Tizenkét nevet írtam papirosokra, egyet minden nap tűzbe vetettem, amelyik karácsonyra megmaradt, annak kellett volna jeleznie a jövendőbelit… Már most kíváncsian, izgalommal várom, amikor az én kislányom is érdeklődést mutat majd e kedvelt szokás iránt. Talán esetében majd beigazolódik a hagyomány…
A karácsonyra való készülődés közepette Luca napján hozták be a meleg szobába a meggyfa vagy a cseresznyefa ágát, abban a reményben, hogy az karácsonyig kizöldell. Ilyenkor ültették el az úgynevezett lucabúzát is. A lapos tálakban csíráztatott, karácsony tájára kizöldülő búzából a jövő évi termésre következtettek. Később ez a szokás átlényegült, a karácsonyi oltárt díszítették a búzával, nálunk az ünnepi asztalra kerül. Karácsony után a kizöldellt terményt állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de a lányok mosdóvizükbe is rakták, hogy szebbé váljanak. Fontos dolognak számított, hogy ezen az asszonyi ünnepen nő ültesse a búzát. Ez a mozzanat, hagyomány is a termékenységvarázslásra utal. A népi tudás- és hagyománykincs birtokában lévők nemcsak információkat akartak szerezni a jövővel és a termékenységgel kapcsolatban, hanem befolyásolni is akarták sorsukat. A Luca - napi alakoskodás is ezt a célt szolgálta. Egyes területeken ilyenkor fehér lepelbe öltözött lányok keresték fel jókívánságokkal a tarsolyukban a falubeli házakat, a tyúkok szaporulatára kívántak hatni. Termékenységvarázsló rigmusok kíséretében megpiszkálták a tyúkokat, hogy jó sok tojást tojjanak. A Luca-napi alakoskodás egyéb változata, amikor Luca napjának hajnalán a fiúk ,,kotyolni” indultak. Lopott szalmán, fadarabon térdepelve köszöntő kíséretében a ház népének bő termést, szaporulatot, minden földi jót kívántak.
Lányom számára Kormos szövegének a legizgalmasabb része az, amikor elhangzik: ,,Készül már Luca széke, / holnap tán belecsüccsen, / egész nap ringatózna / lomb árnyán, kerti hűsben!” Amikor Rebekám élénken érdeklődik Luca széke felől, magyarázatot vár, nem egyszerű feladat elé állít. Az ünnep legnevezetesebb hagyományáról, a Luca székének faragásáról nehéz háromévesemnek mesélni. Luca napján ugyanis elkezdődhetett a boszorkányok karácsonyi leleplezésére való készülődés folyamata. Ilyenkor kellett belefogni a lucaszék készítésébe, amire aztán a karácsonyesti szentmisén gazdája felállt, és onnan megleshette a boszorkányokat. A lucaszéket a hagyomány szerint kilenc fából állították össze, alakja öt egyenlő szárú háromszögből készült forma volt. Megformálója Luca napjától kezdve mindennap dolgozott rajta egy kicsit. Karácsony napjáig nem volt szabad befejezettnek tekinteni a művet, innen a mondás: Lassan készül, mint Luca széke. A templomban zajló boszorkánylesés nem volt veszélytelen. A hiedelem szerint, ha a boszorkányok meglátták a lucaszéken ágaskodó kíváncsiskodót, a nyomába eredtek. Ha az illető még időben gondoskodott mákról, akkor azt üldözői elé vetette, és kereket oldhatott. Míg a boszorkányok szedegették a csemegét, az illető hazaérhetett. Gyorsan elégette a lucaszéket, és az ajtó elé védekezésképpen, keresztbe, seprűt tett. Természetesen eddig a pontig nem jutok el a lányommal való beszélgetés során. Talán majd jövőre pótolom mulasztásom, és kikerekedik mesém. Egyelőre, családunk nyugalma érdekében Kormos Istvánt hívom segítségül: ,,Jószagú puha fából / elkészült Luca széke, / karfáját simogatja: / piros-e? zöld-e? kék-e? / Ültetik kicsi székbe, / onnan néz a világba, / elalszik mosolyogva – / fecskékkel teli álma.”
