A demokraták sajtótájékoztatójának „magyar jellege” volt (Kecskés István felvétele)
Dr. Tordé László, Dugyik János és Tumó János, a Vajdasági Magyar Szövetség korábbi nagybecskereki tisztségviselői tegnap óta a Demokrata Párt tagjai. Rajtuk kívül még nyolcan-tízen csatlakoztak a demokraták táborához, de kilétüket a tegnapi sajtótájékoztatón nem közölték.
Egyelőre azt sem tudni, hogy kapnak-e a közeljövőben tisztségeket új pártjukban. Mindannyian valamivel több, mint egy évvel ezelőtt a VMSZ vezetőségének címzett nyílt levélben fejtették ki elégedetlenségüket a pártnak a szórvány iránti viszonyulásával.
Dr. Tordé László elmondta, hogy a Bánátban élő mintegy ötvenezer magyar helyzetén van még javítani való, és ezt nem lehet tétlenül nézni. Jövőbeli tevékenységükben elsősorban erre fognak majd összpontosítani. A demokratákhoz való csatlakozásukat a pártnak az EU felé vezető irányvonalával, a kisebbségek iránti viszonyulásával és Vajdaság teljes körű autonómiájának a biztosítása terén elért eddigi eredményeivel (a tartomány statútumának elfogadása) indokolta meg.