Miközben Szerbia folyamatosan az állami költségvetés hiányának gondjaival küszködik, s a legutóbb is a bruttó hazai termék 3,9 százalékáról annak 4,1 százalékára módosította (azaz rontotta) a 2010. évi deficit mértékét, Oroszország bőkezűbbnél bőkezűbb hitel- és befektetési ajánlatokat kínál fel az országnak. Míg korábban egymilliárd dolláros kölcsönről volt szó, Vlagyimir Putyin elnök múlt heti látogatása alkalmával ez az összeg soha nem látott könnyedséggel tízmilliárdra, pontosabban, a korábbi egyet is beszámítva, összesen tizenegyre duzzadt. Igaz, kormányunkat elnézve, nem fest éppen úgy, mintha tudna mit kezdeni az elsődleges egymilliárddal is, abból az eddigiekben 200 milliót hívott le, azt is, nem túl sok fantáziával, a költségvetési hiány pótlására használta fel. A további 800 milliónak, többé-kevésbé, ugyan ismeretes a rendeltetése (a belgrádi vasúti csomópont kiépítését, a Valjevo és Loznica közötti vasútvonal lefektetését, illetve a Belgrád–Bar-vasútvonal korszerűsítését kívánják pénzelni belőle), nem lehet tudni azonban, mikorra készül fel az állam a pénz felhasználására. Február végén a szerb tárgyalócsoport vezetője beismerte, azért késik a pénz lehívása, mert Szerbia nem készítette el időben a szükséges projekttervezeteket. Nos, most további tízmilliárd dollárra kell szerencsétlen kormányunknak, vezető üzletembereinknek „felkészülni”, s félő, hogy ezeket a nehézségeket majd csupán a dollármilliárdok visszafizetése kapcsán felmerülő nehézségek tudják túlszárnyalni.
Igaz, ez csupán egy amolyan „kötetlen” ajánlat, annyit használunk fel, költünk el belőle, amennyire szükségünk van. Fölösleges lenne elmondani, mit jelentene a kókadozó szerb gazdaságnak egy tízmilliárd dolláros élénkítő kúra. A Putyin-csomagról szóló hírt azonban hamar követték azok az információk is, melyek szerint a tízből három milliárdnak máris megvan a helye, orosz sugallatra mindenképpen a szerb hadsereg korszerűsítésére kellene elkölteni. A korszerűsítésre, minden hozzáértő véleménye szerint, valóban szükség lenne, csak nem biztos, hogy akképpen, ahogyan azt az orosz partner elképzeli.
Van ugyanis egy hatalmas gond ezekkel a kegyes orosz beruházásokkal és kölcsönajánlatokkal. Ismeretes, hogy ez utóbbiakat nagyon kedvező feltételekkel hagyják jóvá, hogy olyan projektekbe fektetik majd be azokat, amelyek hasznától egy örökkévalóságig tart majd megszabadulnunk, hogy akkor és olyan mértékben adósodhatunk majd el, ahogyan azt éppen kedvünk tartja – csakhogy létezik egy, a baráti segítséget végigkísérő baráti elvárás is, mely a cimboraság jegyében többszörös haszonnal jutalmazná meg e segítő jobbot.
A vasúthálózatot érintő tervbe vett munkálatokat orosz vállalatok végzik majd. A pénzügyminiszter-helyettes úgy fogalmazott: „már most biztosra vehető, hogy orosz vállalatok lesznek valamennyi projekt fő kivitelezői, s a tárgyalások sikerétől függ, mekkora teret kapnak majd a hazai cégek”. A tegnap felröppent hír szerint a katonaság modernizálására szánt hárommilliárdot sem fogjuk csak úgy, saját belátásunk szerint elkölteni, hiszen, orosz segítőinknek véletlenül éppen vannak olyan vadászgépei, rakétaelhárító védelmi rendszerei, amilyeneket mi szeretnénk vásárolni. Nem könnyebb hát azonnal nyélbe is ütni az üzletet, mintsem a korábban tervezettekkel összhangban cselekedni, azaz ajánlatokat kérni az Egyesült Államoktól, Franciaországtól és más európai országoktól, összehasonlítani azokat, s végül kiválasztani a legjobbat, legkedvezőbbet? A hírek szerint az orosz befektetőket mindemellett felvillanyozta a Crvena zvezda stadionjának a megépítése is.
Valószínűleg még ezzel sincs vége a baráti elvárások sorának. Bármelyik bróker megmondja, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalatot jóval áron alul adta el az állam. Ennek fényében kissé félni kezd az ember azt hallván, hogy a villanygazdaság iránt is érdeklődnek az oroszok…
Vannak persze olyan vélemények is, melyek szerint az orosznál jobb kezekben nem is lehetne egy ország energetikai rendszere. Akkor, ezek szerint, a vadászgépek és a stadion képeznék a prémiumot?
