Repecki Pál ebben a sírboltban nyert örök nyugodalmat
A topolyai Repecki Margit kétszer kényszerült átélni mindazt a fájdalmat, amellyel az elhantolás, a sírba tétel jár. A sértett, fájdalomtól meggyötört asszony azzal a céllal kereste fel szerkesztőségünket, hogy a mások többszöri mulasztásából adódóan elszenvedett szomorú tapasztalatairól beszámoljon a nyilvánosságnak.
– Miután férjem Repecki Pál elhunyt, felkerestem a Komgrad Közvállalat illetékeseit, hogy eleget tegyek a kötelezettségeimnek: a temetkezési szolgáltatások költségeit és esetünkben a kettős sírhely igénylésekor szabott díjakat kifizessem. A vállalat illetékese javasolt egy szabad, és miután a temetőben a sírásó a gyakorlatban is megmutatta, általam is megfelelőnek tartott sírhelyet, megszületett a döntés: oda temettetem elhunyt férjemet. Február 14-én utolsó útjára kísértük, majd rendben el is temettük, bár már akkor szöget ütött a fejemben, hogy amikor a fiam a sírásó munkáját kísérve rákérdezett a fiatalembernél: „Két méterre ástok le a földbe?” A válasz a következő volt a sírásó részéről:„ Nem, csak másfél méterre.” Február utolsó napjaiban egy idegen, magyarul beszélő, bemutatkozni nem kívánó férfi hívott fel telefonon. Így érdeklődött: „Vajon minden rendben van a temetőben?” Az igenlő válasz után érkezett a következő reakció: „Majd nem lesz rendben, ha a feleségem a bíróságra megy!” Nagyon felkavart ez a beszélgetés. A rákövetkező napon lányom fel is kereste a Komgradot, hogy érdeklődjön, tudnak-e valamilyen bennünket is érintő történésről.
Azt a választ kapta, hogy a vállalatban tudnak egy probléma létezéséről, ami bennünket is érint, dolgoznak az ügyön. Előrevetíették, hogy exhumálásra is számítani kell a közeljövőben, ugyanis a sírhely, ahová férjemet temettük, mégsem minősült szabad sírhelynek. Olyan információk jutottak el hozzám, hogy 1991-ben és 1992-ben már temetkeztek oda. A lányomnak ottjártakor azt jegyezték meg, hogy a mi szerettünket nem távolítják el a helyéről, marad ott, ahová néhány héttel azelőtt elhantolták. Két nappal később engem is behívattak. A vállalat illetékesei bocsánatkérés közepette elismerték vétségüket az ügyben, majd közölték: az exhumálás elkerülhetetlen. Kijelentették, az újratemetés költségeit ők állják. Felajánlottak a közelben egy másik, ám egyszemélyes sírhelyet. Erre a lehetőségre nemet mondtam, majd leszögeztem: úgy döntöttem, sírboltba temettetem ezúttal a férjemet. A sírboltot március 5-én 60 750 dinárért vásároltam meg, a húsz éves bérletéért pedig ezúttal nem fizettem, a korábbi sírhely esetében kifizetett bérletet könyvelték el. Fájdalomdíjként, kárpótlásul ez a gesztus érkezett a részükről a bocsánatkérés mellett.
Érdeklődtek, van-e törvény adta joguk kárpótlási kérelemmel élni?
– Kikértük egy ügyvéd véleményét, aki szerint nem részesülhetünk kárpótlásban. A Komgrad Közvállalatban is azt mondták, nem jár fájdalomdíj. Őszintén szólva elvártam volna, hogy a Komgradtól a mostaninál komolyabb anyagi hozzájárulást kapok – nyilatkozta az özvegy.
A Komgrad Közvállalatban Szombathy Zoltán igazgatóval beszélgettünk.
– E sajnálatos, komoly sebeket ejtő, fájdalmas történés során kompromisszumos megoldást elérve minden érintett beleegyezését követően került sor az exhumálásra, amelynek összköltségét természetesen a Komgrad állta. A temetők karbantartása, üzemeltetése során sok kellemetlen tapasztalatra tehetünk szert, bár ilyen, vagy a mostanihoz hasonló esetünk még nem volt. Öt év óta mindkét topolyai temetőben a felújított, karban tartott, érvényes bérleti szerződéssel rendelkező, és az azzal nem bíró temetkezési helyek esetében is fotódokumentummal kísért kimutatásokkal rendelkezünk adattárunkban. A temetőkről részletekbe menő térkép készül. A szóban forgó sírhely, ahová Repecki Pált először helyeztük, a mi nyilvántartásunkban úgy szerepelt, mint egy használaton kívüli sírhely. A felvételek is ezt igazolják, sőt 2001-ben lejárt, és nem hosszabbítódott meg a rá vonatkozó bérleti szerződés sem. Közvállalatunkban az a gyakorlat, hogy a lejárt bérleti szerződést követően sem utaljuk ki, bocsátjuk eladásra a problematikus sírhelyeket, ám erre sajnálatos módon most mégis sor került. Vétkesnek a történtek során ebben a vonatkozásban érezzük magunkat. Miután a sírhelyre temetett házaspár gyermeke felkeresett bennünket, és tájékoztatott, hogy az 1991-ben és 1992-ben elhunyt szüleire rátemettek, azonnal lépéseket tettünk mindkét érintett fél irányában. Úgy érezzük, a sírhely gondozójának a mulasztása mellett mi is hibásak vagyunk. Amikor a sírásók Repecki Pál temetését megelőzően elkezdték kiásni a szóban forgó sírhelyet, 1 méter 80-on találtak egy koporsót. Ekkor megálltak, és a már ott fekvő koporsót meg nem sértve, egy vékony földréteget hagytak, majd oda került aztán az újabb koporsó. A sírásó közvetlenül azután, hogy észlelte a koporsó jelenlétét, nem jelezte észrevételeit. Nem olyan ritka jelenség ugyanis, hogy e kétszáz éves temetkezési helyre való temetés során találnak koporsót – fejtette ki az igazgató, majd folytatta:
– Miután Repecki Pál özvegye elmondta inkább sírboltot kíván vásárolni, természetesen ebben is segítségére voltunk.Nem számláztuk le a sírbolt húsz évre szóló bérleti díját, mely 7950 dinárt tesz ki, hanem az általa már korábban, a sírhely esetében 2960 dináros összegben kifizetett bérleti díjjal egyenlítettük azt ki. A különbözetet képező 5000 dinárral, mint kedvezménnyel járultunk hozzá a gyászoló özvegy költségeihez. Kártérítést nem kívánunk adni, ő nem is fejezte ki ez irányú igényeit – összegezte Szombathy Zoltán.
Milyen következményei lettek a mulasztásnak?
– Az esetet vállalaton belül kivizsgáltuk, a sírásó, miután a bizottság felelőségre vonta, önszántából felmondott, a másik illetékes dolgozónkat pedig figyelmeztetésben és pénzbeli büntetésben részesítettük – válaszolta az igazgató.
